Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-205
410 Az országgyűlés képviselőházának 2Ö5. ülése 1937 április SÖ-án, pénteken. ^kifejezést, hogy a nagycsaládú cselédek kezébe keserves koldusbotot adnak ennek az akciónak beveztésével. Mert azt mondja Péntek Pál, — és ebben igaza van — hogy ha ezt mint fakultatív cselédbért be akarják vezetni, akkor az uraságok egyszerűen neon vesznek fel gyerekes, családos cselédeket, ezek koldusbotot vehetnek a kezükbe és mehetnek tovább. A konferencia vége az volt, hogy a megjelentek megállapították, (hogy ők tehetetlenek; azzal a helyzettel szemben, amelyben ma a mezőgazdasági cselédek vannak, az állam segítse a mezőgazdaságot, hogy a mezőgazdaságnak nagyobb jövedelme legyen, ebből a nagyobb jövedelemből azután majd fogja tudni fizetni a cselédeket. Ennél a rettenetesen tragikus kérdésnél is kiütött telhát az agrárius mohóság: egy járásban nem tudtak megegyezni abban, hogy mennyit fizessenek a cselédnek, mint minimális bért és amikor megállapították, hogy egyik a másikat akarja túllicitálni abban, hogy melyik fizessen kevesebbet, megállapították azt is, hogy a kormánynak pedig kötelessége a mezőgazdaságon segíteni és abból a segítségből majd ők adnak a cselédeknek is valamit. Ezzel kapcsolatban meg kell még emlékeznem egy divatról, amely az utóbbi időben a vidéken is lábrakapott. Keresztényszocialista oldalról — nem mondom, hogy rosszakaratból — beledobták a munkabér kérdésbe a családi bér kérdését. Olaszországban', hogy animálják .az olaszokat, hogy nagyobb családjuk legyen, bevezették a családi bér intézményét; ez állami intézmény, a munkás és a munkaadó 'befizetnek erre a célra bizonyos pénzeket s az állam az így összegyűlt összegből valamivel több bért ad a családos embereknek, mint a nőtleneknek. Nálunk az állam egyelőre ebbe a kérdésbe nem avatkozik bele, csak ajánlja, hogy vezessék be ezt az intézményt. A divatnak hódolva, beszéltek a földes urak arról, hogy majd be fogják vezetni a családi 'bért a mezőgazdaságban, a nagybirtokokon. No, de mi legyen az a családi bér, mit adjanak családi bérként? A végén kisütötték, hogy akinek <három gyermeke van, az mindennap egy félliter tejjel és egy esztendőiben 40 kiló rozzsal többet kap. Egy gazdasági cselédnek, ha jó helye van, ha emberséges a hirtqkos, az évi keresete készpénzben és terményjárandóságban mindennel együtt körülbelül 320 pengőre értékelhető. Ennél többet semmiesetre sem kap, egy napi munkáért tehát 1 pengő sem jut annak az embernek. Ha két gyermeke vari, akkor még nem igényelheti a családi pótlékot, csak a harmadik gyermek után kaphat naponta félliter tejjel és egy évben 40 kiló rozzsal többet. Nagyon megáldotta a Teremtő feudalizmussal azt, aki azt hiszi, hogy ez a családi pótlék majd lelkesíteni fogja a magyart arra, hogy szaporodjék, mert ilyen családi pótlék mellett elmegy a kedve a cselédnek a családalapítástól és attól, hogy még töbib gyermeke legyen. T. Képviselőház! A mezőgazdaságban található bérviszonyok a legjobb bizonyítékai annak, 'hogy a terményárak és a bérek közt semmi összefüggés nincs, hanem mindkét esetben a kereslet és kínálat törvénye szerint történik a döntés. Amikor alacsony volt a búza ára, akkor azért nem fizettek a birtokos urak nagyobb napszámot, mert azt mondották, hogy nem tudnak többet fizetni, hogyan kívánhatunk többet 8 pengős, meg 7 pengős búzaárak mellett? A búzában a világpiacon nagy kereslet indult meg, felment az ára, de a bérek nemcsak,hogy állva maradtak, hanem csökkentek is. Miért? Azért, mert emberekben nem ment le í 1 ^.,f e í' eslet ' az emberi munkaerő ára nem szokott fel, sok van belőle és kiesi a .kereslet, enaiellogva nincs. ára. A liberalizmus törvénye érvényesül tehát itt, s azoknak az uraknak, akiit olyan nagyon dörögnek a Magyarországon uralkodott liberális eszmék ellen, jó volna megtanulniuk azt, hogy Magyarországon liberalizmus olyami értelemben, mint amilyen értelemben Cobden idejében Angliában volt, sohaf^L '^ oIt ' mer * amit ebiben az országban a világháború előtt liberalizmusnak, szabadelvűsegnek neveztek, az semmi egyéb nem volt, mint egy kormányzati elgondolás, amely szerint bizonyos keretek közt mindenki azt teheti, amit akar, ami a gazdasági életben azt jelentetve, hogy az erősebb marta a gyengét. Sok minden megváltozott azóta, az állami beavatkozás igen nagy területeket foglalt el a maga számára; társadiaimi téren azt látjuk, hogy a volt pseudoliberális eszmék mindjobban elhalványulnak, ellenben a munkásokkal való bánásmód, a munkások fizetése tekintetében olyan liberalizus van, mint sehol Európában. Csodálatosképen a liberalizmus nagy ellenségei, az ifjú titánok, akik az egyetemen, közgazdasági tanároktól megtanulták, hogy milyen nagyszerű és hősi dolog az, ami ma Németországban történik,, amikor a liberalizmust támadják, nem gondolnak arra, hogy amit itt liberalizmusnak neveznek, az sohasem volt liberalizmus; ami a liberalizmus kinövését illetőleg ma is változatlanul fennáll, de annak megszüntetését az ifjú titánok sem akarják. Amit tehát méltóztatnak látni, azok a nagy hangzatos erkölcsi jelszavak, amelyeket az ifjú társadalomrieifö>ruierektől hallunk, a táborozások alkalmával,, üres formák,. mert amikor azokat realizálni kellene; amikor azokat munkabérekre, munkásvédelemre át kellene váltani, akkor ezek az urak süketek és vakok, mint a fajdkakas bugáskor. A munkabér nem igazodik a terményárak szerint; megdől az a teória, hogy ha jól megy a gazdának, jobban fizeti a munkást. Ma jól megy a gazdának és mégsem fizeti jobban a munkást, azért, mert nem kényszerül jobban fizetni. No, de azért nem vagyunk hiányában nagyszerű elmefuttatásoknak és ismertetéseknek. Az iparügyi minisztériumnak egyik prominens vezető, férfia. Petneházy (államtitkár úr, nemrégiben előadást tartott, a Carlton szállóban, — egészen stílszerű helyen. Ebben az előadásában a Berum Novarumról elméiké dett... (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem a Carlton-szállodában, a Mérnökpolitikai Társaságban. Az tartotta ott az összejövetelét.) Én nem tudom, hogy kik előtt beszélt, csak azt tudom, hogy a Rerum Novarumot citálta és az előadása elején azt mondotta,, hogy mindenkinek megadassék a magáé, ezt azonban csak akkor lehet biztosítani, ha van mit szétosztani. Hát ha megnézzük a nagy részvénytársaságok mérlegeit, — legutóbb például a Mák.-nak. a mérlegét — akkor azt látjuk, hogy van mii szétosztani és nagyszerűen tudnak a részvényes és igazgató urak osztozkodni más mun kajának a gyümölcséből. A munkások és tiszt viselők egyetemlegesen verejtékezik ki azokat a milliókat, amelyeket Bud János igen t. képviselőtársunk ragyogó szónoklata mellett az urak a közgyűlésen egymás között szétosztanak. Ennél az osztozkodásnál rendszerint megfeledkeznek azokról, akik azt a számtalan mii-