Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

Az országgyűlés képviselőházának 20 5. ülése 1937 április 30-án, pénteken. 40Ö munkásokénál még kevesebbént dolgoznak. Ezért a rettenetes nehéz munkáért tehát, amely annak a munkásnak nemcsak fizikumát veszi igénybe, hanem ruházatát, mindenét, a kereset naponta átlag 3 pengő. Sümegen április elején már nem birták tovább a szerencsétlen kőbányamunkások az éhezést, a nyomorgást, nem birták a rongy oskodást, fizetés javítást kértek, amit megtagadtak tőlük. Erre sztrájkba léptek. Ezeknek a munkásoknak napi keresete — ne tessék azt hinni, hogy ez rossz tréfa, ez valóság — 60—70 fillér volt. Előrebocsátom, hogy olyan kőzetet termeltek ki, amelyet csak útburkolásra és építkezésre lehet használni. Tehát 60—70 fillér a napi kereset kőbányában ennél az embertelenül nehéz munkánál. Addig, ameddig ezek az emberek 60—70 fillér napibérért dolgoztak, a magyai* államot soha semmiféle megnyilvánulásában nem látták, amint azonban letették a munkaszerszániot, mert már nem birták 60—70 fillérért dolgozni, azonnal ott termetti a csendőrség, azonnal akcióba lépett a szolgabíróság, azonnal füíönkapták a munkásokat, keresték a bujtógatókait, larról természetesen nem is beszélve, hogy a kőbányatulajdonos azonnal kommunista lázadásról beszólt. Minden érző ember tisztában lehet azzal, hogy 60—70 fillér napi kereset mellett nem kell kommunista izgatás ahhoz, hogy felizgassák ezeket a munkásokat a munka beszüntetésére, — inkább éheíihalni. mint 60—70 fillérért követ törni azokban a bányákban. Méltóztatott ezekből az adatokból látni, hogy sem a szorosan vett iparban, sem a bányaiparban foglalkoztatott munkások helyzete az utóbbi két-három esztendőiben nem javult. Alig néhány (hete volt két esztendeje annak, hogy a legutóbbi választások voltak. A választások előtt arról zengett az egész ország, hogy most nem közjogi kérdések elintézéséről van szó, gyorsan meg kell ejteni a választásokat, olyan Házat kell összehozni, amely munkaképes, amelyben nincsenek csáklyások, nincsenek mordályosók, nincsenek intrikusok, egy kompakt, erős többséget kell összehozni, ez a többség majd gondoskodik arról, hogy legyen munka és kenyér és legyen Magyarországon foglalkoztatottság is. Két év telt el azóta és, amint ez a pár adat is mutatja, sem az ipari munkásságnak általában, sem a bányamunkásoknak, sem a tö:b;bi munkásoknak ez az 1935beii összeült Ház és az ebből kikerült kormány egyáltalában semmit sem hozott. Hogy mit hozott, arra még majd leszek bátor rátérni. Előttem legalább öt képviselőtársam beszélt. a mezőgazdasági munkások sorsáról, én tehát csak nagy általánosságban akarom a kérdést érinteni. Amikor néhány évvel ezelőtt mi szocialisták és — nem kis dicsekvéssel mondom — én magam hoztam a Ház elé a magyar mezőgazdasági munkások szomorú sorsát és rámutattam arra, hogy a maláj kuliknak viszonylag nagyobb a keresetük, mint a magyar föld robotosainak, rámutattam arra, hogy a maláj kuli táplálkozása kalóriaértékben nagyobb, mint a magyar földmunkásé, akkor az urak, különösen az agrárius érdekeltségű urak, azt kiáltották felém, mit akar, hiszen nyolc pengő a búza ára? Hát mennyit adjunk a munkásnak ebből a nyole pengőből? Nyolc pengős búza mellett a gazda élete kín, szenvedés, nincs több, egyáltalában nem tudunk többet adni. kzóta a búza ára szépen feltornászta magát 20 KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. pengő körüli árra, az árpa, a rozs, a tengeri ára igen szépen^ emelkedett, emelkedtek a földárak, a bérleti árak, a földjáradék is igen szépen emelkedik. Mégis azt kell látnunk, hogy a földímunkások bére egyáltalában nem emelkedett, vagy ha emelkedett, akkor is csak egészen kis árnyalatokkal. Én igen szorgalmasan szoktam olvasni a mezőgazdasági Kamarai Értesítőket és másfél évre visszamenőleg nem emlékszem rá, hogy ezekben az Értesítőkben előfordult volna cikk arról, hogy & bérek emelkednek. A túloldalról azt halljuk, hogy méltóztassék összehívni a bérmegállapító bizottságokat, azok járásonkint, az ottani viszonyokhoz mérten,, majd meg fogják állapítani a heréket. Tényleg, ha a felsődunántúli mezőgazdasági Kamarai Értesítőt olvasom, látom, hogy minden héten egy tucat ilyen bérmegállapító bizottsági ülést tartanak, amelyeknek határozatai azonban a munkásság helyzetén semmit sem javítanak, mert hiszen azokon a béreken, amelyek azon a környéken természetszerűleg kialakultak, ezek a bizottságok nem változtatnak semmit sem. Most tavasszal is, mint három esztendővel ezelőtt, a teljes erejű munkás bére egy pengő körül mozog, a — mondjuk így — kevésbbé munkabíró ember keresete 80 fillér, a leányok keresete 80—60 fillér, az ifjúmunkások keresete pedig 60—30 fillér. Ezért dolgozik a föld népe naponkint közel 12 órát ebben az időszakban, később majd még többet fog dolgozni, ennek ellenére azonban a bére nem fog emelkedni. Ilyen bérekből megélni nagyon bajos dolog. Most a közvélemény nyomása alatt összeálltak az egyes mezőgazdasági kamarák, megkísérelték valamiképpen összehangolni a dolgot és a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkások közül azok számára, akiknek legszomorúbb a sorsuk,, tehát a mezőgazdasági cselédek számára valami egységes bérszegődményes mintaszerződést kíséreltek meg összeállítani. Meg is csinálták ezt az urak a Komáromi Norma címen. Nem akarom a t. Házat foglalkoztatni ennek a tervezetnek a részleteivel, elég az hozzá, hogy amit ők elérhető ideális cselédkommenciónak, mondjuk így, szegődményes bérnek tártának, az családi pótlékkal és korpótlékkal együtt évi 350 pengő értékű. Ebben a 350 pengőben benne van az a készpénzfizetés is, amit a cseléd kap, évenkint 40 pengő. Azt mondhatná valaki, hogy egy ilyen szegény cseléd,, aki hajnaltól egészen va

: kulásig dolgozik, aki ünnepnap, vasárnap, mindennap az uraság rendelkezésére áll, ha biztosítanak neki nemcsak saját személyében, hanem családjával együtt egy esztendőre 350 pengő szegődményes bért, meg lehet elégedve, pedig nem kell az embernek matematikusnak lennie ahhoz, hogy megállapíthassa, hogy ebből a bérkeresetből egy napra még egy pengő sem jut, tehát kevesebb, mint amennyit az a munkás kap, aki napszámbérért dolgozik. Es mégis azok, akik ezt a komáromi normát kidolgozták és csak egy vármegyében próbálták Veresztülvinni, hamarosan olyan akadályokba ütköztek, olyan gerendákba verték a fejüket, amelyeket azelőtt nem láttak. Az a vita, amely ekörül a kérdés körül forgott, rendkívül érdekes, én azonban az idő rövid volta miatt, sajnos, nem foglalkozhatom vele csak rk akarok mutatni arra, hogy a bizottságban lévő legérzőbb emberek egyike, Péntek Pál volt országgyűlési képviselőtársunk, földbirtokos annak a súlyos aggályának adott