Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

392 Az országgyűlés képviselőházának 205, ülése 1987 április 30-án, pénteken. Manó: Pedig azok éhbérek!) Pedig ha valaha szükség volt rá, úgy ma van szüksége az országnak arra, hogy a legalsó néprétegek sorsáról gondoskodjék, azok sorsának jobbrafordulását elősegítse, hiszen a nemzetnek ezekre a néprétegekre igenis nagy szüksége van. Mi ezen a téren, mint ahogy eddig is tettük, továbbra is küzdünk egy egészséges gazdasági élet kifejlődéséért. Nagyon jól tudjuk azt, hogy a anai helyzetet úgy, ahogy van, mindennek lehet nevezni, csak egészséges fejlődésnek nem. Régebben, a háború előtt, ha valaki dolgozott, némileg takarékoskodott és vigyázott a saját dolgaira, a kis vagyonkájára, időveL előre tudott haladni és tudott is valamit szerezni a kis földjéhez, vagyonához. Hol vagyunk ma ettől az állapottól? Boldog az, aki ha valamit örökölt, vagy régebben szerzett, azt ma meg is tudja tartani. A mezőgazda soha nem kért és nem kívánt a maga számára a más munkájának gyümölcséből, joggal követelheti és kívánhatja tehát, hogy őt se fosszák meg. munkája gyümölcsétől. Egyforma teherviselést kell teremteni az j egész vonalon. A mezőgazda sohasem mond- i hatja azt, hogy ennek vagy annak az előállítása ennyibe kerül, tehát ennyi vagy annyi az ára. Aki Pestre szállít, attól annyiféle címen vonnak le, amennyi címen éppen jólesik. (Fábián Béla: így van!) Látjuk például a sertésszállításnál, hogy annak árából 27% lemegy. A termelő, aki egész éven át vesződik az állatok felnevelésével, nem keres 5%-ot sem, ugyanakkor, amikor szállítási költségekre és fővárosi díjakra 20—27% megy le. (Antal István: Tfgy van!) Ezeken a tereken kell arányosságot létrehozni, akkor meglesz a nemzeti egység, amelyben mindenki úgy él, ahogy munkája után megérdemli. Erre kell törekedni. Mi, akik kint élünk a falvakban és ismerjük az ottani viszonyokat, tudjuk, hogy milyen hosszú és keserves az út a szántóföldtől az adóhivatalokig, tudjuk, hogy az emberek nem azért panaszkodnak, mert az évezredes szokás és divat; tudjuk, hogy a gazda, a kisiparos, a munkás nem azért kér fizetési halasztást, mert a pénzt felesleges dolgokra adta ki, hanem azért, mert a mai viszonyok mellett még mindig nem lehet kigazdálkodni az esztelen magas adóterheket különösen nem lehet kigazdálkodni a közszükségleti cikkek, az iparcikkek árát. Ennek ellenére, bennünket azzal vádolnak, hogy mi izgatunk, mi forradalmosítjuk a népet! (Pinezich István: Láng Lénárd nem!) Itt van egy újság, amely a kisgazdapártot azzal vádolja, hogy a kommunizmus száláscsinálója. Nekünk, mint a nép igazi képviselőinek... (Antal István: Mindnyájan azok vagyunk! — Br. Berg Miksa: Nono! — Andaházi-Kasnya Béla: Néhány választást kel] megnézni! — Bárczay János: Vállalom a választásomat, méltóztassék megnézni! — Friedrich István: Nem rólad van szó! — Br. Berg Miksa: Egyesekről beszélek. — Bárczay János: Akkor méltóztassanak megmondani, ki az!) Elnök: Méltóztassanak ezt a vitát maguk közt elintézni! Láng Lénárd: Nekünk, a nép igazi képviselőinek, akiknek tényleg el kellene mondaniok azt, amit a nép érez és amit a nép kíván, ma sokkal erélyesebb hangon kellene itt is, meg kínt is szónokokii, de éppen, miután a miniszterelnök úrtól bizonyos ígéretet kaptunk, hogy azokat a követeléseket, amelyeket mi támasztunk, teljesíteni fogja, ona úgyis olyan hangnemben szónokolunk minden alkalommal, hogy igazán nem lehet ránk fogni azt, hogy mi forradalmat készítünk elő vagy hogy mi izgatunk, (Antal István: Komoly ember nem állítja! — Br, Berg Miksa: Ez helyes!) A kisgazdapárt tagjai legnagyobbrészt független emberek, mi soha nem vártunk, soha nem kívántunk a kormányzattól semmit, nekünk nem kell félni attól, hogy Istenem, valami változás jön; legtöbbünknek megvan a foglalkozása, megvan a jövője. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy néhány szót szóljak a kisebbségi kérdésről is Ma az a helyzet, hogy az országban itt-ott olyan szimptómákat látunk feltűnni, amelyeket a kisebbségek elleni izgatásnak lehet minősíteni. A kormány ellen ezen a téren nincs panaszom, mert a kormány megtartotta azt, ami a törvényben van és a kisebbség is megtartja azt, amit tőle a törvények kívánnak. Mi mindenkor elismerjük azt, amit néhai Gömbös Gyula miniszterelnök úr mondott s nem is kívánunk mást, mint a magyar faj supremáciáját; elismerjük a magyar faj vezető szerepót, de akkor a másik oldalon legyen meg a jogegyenlőség és a törvény előtti egyenlőség. Mi ezen az alapon állunk minden téren, de ennek ellenére ma némely oldalon olyan izgatás folyik, különösen egyes újságok részéről, a sajtó részéről, amely fél Németországtól. (Antal István: Ugy van!) fél Hitlertől és emiatt a magyarországi németségen verik el a port. (Antal István: Ügy van!) En azt hiszem, senki sem tehet arról, hogy milyen fajhoz tartozik. Hivatkozom Hóman Bálint kultuszminiszter úr kijelentésére, aki azt mondta, hogy éppen azok, akik a legjobban verik a mellüket származásuk miatt, talán a legkésőbb olvadtak be a magyarságba. FŐ az, hogy mindenki jó állampolgárnak érezze magát, kötelességét teljesítse a hazával szemben. (Fábián Béla: így van!) Ugyanakkor joggal elvárhatja azt, hogy mint egyenlő állampolgár, egyenlő elbánásban részesüljön. (Helyeslés és taps.) Igazán nem akarom ezzel a kérdéssel öszszekapcsolni azt, amit az ország egyes vidékein, főként nálunk, Nyugat-Magyarországon is tapasztalni lehet, hogy erre a vidékre kisebb gondot fordítanak, mint az ország más területére. Aki ismeri az ottani viszonyokat, az tudja, hogy az a vidék valamikor igazán virágzó része volt az országnak. Hiszen azelőtt Bécsnek és Pozsonynak, ennek a két hatalmas piacnak közelségét élveztük, melynek hatása alatt ezen a vidéken tényleg örvendetes virágzás állott be. Ma, a trianoni béke óta, amióta ezek a piacok el vannak tőlünk zárva, szomorú sorvadásnak indult ez a vidék. Magyaróvár, amely valamikor virágzó város volt, teljesen elsorvadt. Ezen a téren, sajnos, nem találjuk a kormány részéről azt a megértést és támogatást, melyet az ország minden vidéke joggal elvárhat. Az ősszel például — majdnem ezt lehet mondani —húcsújárást rendeztünk a földmívelésügyi miniszter úrhoz egy mezőgazdasági szakiskola felállítása érdekében, sajnos, azonban, ezt a kérésünket teljesen meghiúsította, egy volt miniszter közbelépése, aki kifejezetten azt mondta, hogy nem fogja megengedni, hogy egy kisebbségi vidéken ilyen intézményeket, iskolákat létesítsenek. (Antal István: Ki volt az?) Nem merem elhinni, hogy a kormányt ez az intenció I vezesse. ^Felkiáltások jobb felől: Ki volt az? —