Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-205
Az országgyűlés képviselőházának 2\ képviselő úr. A képviselő úr nincs jelen; jelentkezése töröltetik. Utána szólásra következik Láng Lénárd képviselő úr. Öt illeti a szó. Láng Lénárd: Mélyen t. Képviselőház! Az előttem szólott Tóth Pál igen t. képviselőtársam beszédével legnagyobb részben egyetértek, különösen beszédének azzal a részével, amely a munkáskérdéssel áll kapcsolatban és így nincs módom arra, hogy azt kritika tárgyává tegyem. T. Ház! A költségvetés tárgyalása a képviselőknek módot ad arra, hogy az ország általános gazdasági és politikai helyzetéről véleményüket megmondhassák. Ha mi ma őszintén és tárgyilagosan vizsgáljuk a helyzetet, megállapíthatjuk, hogy a gazdasági helyzet némileg javult, azonban még távolról sincsenek megoldva mindazok a sürgős és megoldásra váró gazdaságpolitikai, szociális és közigazgatási kérdések, amelyeknek megoldását mi már hosszú évek sora óta követeljük és a kormány csak akkor hivatkozhatik igazi eredményekre, ha ezen a téren nagyobb eredményeket ér el. Igen t. Ház! Mint a gazdatársadalomnak egyik tagja, az alkotmányjogi javaslatok mellett legelsősorban természetesen a gazdasági ügyeknek rendezését tartom legfontosabbnak és legszükségesebbnek. Darányi Kálmán miniszterelnök úr Szegeden azt mondta, hogy az ellenzék kritikája nem mindig tárgyilagos, hogy mi azt mondjuk: nem történik semmi, vagy az, ami történik, kevés. Azt hiszem, az ellenzéknek legnagyobb része mindenkor tárgyilagos volt, mindenkor elismerte azt, ami megtörtént. Ami eddig megvalósult és eddig történt, arra, sajnos, tényleg még nem lelhet rámondani, hogy elég, hogy mindaz, amit mi követeltünk, meg is valósult volna. Mi készséggel elismerjük, hogy a kormánynak némi eredményei vannak a gazdavédelem tekintetében, hogy némileg segített a helyzeten az utóbbi rendelet, amely a földhözjuttatottak terhét a hatvanszoros szorzószámról leszállíotta negyvenszeresére. De még így is túl magasan vannak értékelve a földreformföldek, mert átlagban 20 koronás tiszta jövedelmi alapon állanak és így a megváltási ár még mindig körülbelül ezer pengő körül mozog, ami a jelenlegi viszonyok között még mindig túl magas árnak számít. Elismerjük azt is, hogy némileg csökkentette a Falksz.-házak kölcsöneinek törlesztései részleteit is, ellenben a kölcsönök megszerzése ma is olyan körülményes, hogy csak igen kevesen tudnak ilyen kölcsönökhöz hozzájutni. A Darányi-kormánnyal szemben éppen azért, mert némi javulást láttunk, eddig a várakozás álláspontján állottunk, mert a miniszterelnök úr részéről ígéretet kaptunk arra, hogy Iköveteléseinket, kívánságainkat teljesíteni kívánja. Hogy mik a mi követeléseink és kívánságaink, azt itt annyiszor hangsúlyoz' tuk, hogy azokat ma újból felsorolni teljesen feleslegesnek látszik. Elsősorban törekszünk egy népies, szociálisabb politikának megvalósítására. A túlsó oldalról is éppúgy hirdetik, mint mi, hogy népies, szociális intézkedéseket fognak hozni. , Mi természetesen elsősorban arra gondolunk, hogy az ország többségét képező mezőgazdasági lakosság helyzetén kell segíteni, a mezőgazdaságot fel kell emelni elesettségéből. amelybe a válságos négy-öt esztendő alatt került. Ez nem osztálykövetelés, nem osztálypolitika, mert sohasem dolgoztunk egyetlen egy osztály érdekében, hanem az az elvünk. 5. ülése 1937 április 30-án } pénteken. 389 hogy ha a mezőgazdaságot felsegítjük, ha a mezőgazdaságnak jobb lehetőségeket, jobb időt harcolunk ki, ezáltal megsegítjük az öszszes többi társadalmi osztályokat is. Népies erőket kell a parlamentbe belevinni, akik ismerik a viszonyokat, akik nemcsak könyvekből, statisztikákból ismerik a helyzetet. Főleg szociális intézedésekre van ma szükség, amikor a Ház minden oldaláról elismerik, hogy az ország egyes vidékein olyan a nyomor, a lakosság ma olyan rosszul van táplálva, hogy a segítésre már nemzeti szempontból is igen nagy szükség van. Igen is segíteni kell, védeni kell a leggyengébb gazdasági egyedeket az erősebbek, a gazdagok kizsákmányolásával szemben. Szociális intézkedésekre minden téren szükség van. Elsősorban mentesíteni kell a túladóztatástól a legszükségesebb élelmiszereket, mint például a lisztet vagy a cukrot. El kell törölni a lisztforgalmi adót, amelyet annak idején azért vezettek be, hogy a mezőgazdasági alapot szolgálja. Ezt az alapot azért hozták létre, mert a mezőgazdasági termeivények, főleg a búza ára olyan alacsonyra csökkent, hogy a termelés ráfizetéssel járt. Akkor igenis szükség volt erre, mert az ezzel az adóval megterhelt liszt és kenyér ára még mindig meglehetősen alacsony volt. Ma azonban, amikor a búza ára, hála Istennek, némileg emelkedett, a lisztforgalmi adóval éppen a legszegényebb rétegeket megterhelni méltánytalan. (Ügy van! balfelől.) A mezőgazdasági munkások fel vannak mentve ennek az adónak kivetése alól, a mai viszonyok mellett azonban a legtöbb mezőgazdasági munkás nem keres annyit, hogy saját maga őrléssel bírja megszerezni gabonaszükségletét, hanem a legtöbb esetben már a tél folyamán, azután tavasszal kénytelen a lisztet kilogrammonként vásárolni és így fizeti azt a lisztforgalmi adót, amely a mezőgazdaság támogatására szolgál. De az az Összeg, amely ebbe az alapba befolyik, nem is olyan jelentékenyen nagy, hogy a mezőgazdaságnak a mai viszonyok mellett okvetlenül szüksége lenne rá, hiszen köztudomású, hogy ebből az összegből egy jó rész a malomellenőrök fizetésére szolgál. Ugyanez a helyzet a cukoradónál is. Itt fekszik előttünk az Országos Mezőgazdasági Kamara javaslata, amely szintén a cukoradó eltörlésére vonatkozik. Ma az a helyzet, — amit már különben itt nem kell vázolni — hogy éppen a legszegényebb néprétegek ma teljesen leszoktak a cukorfogyasztásról, mert a cukrot magas ára miatt nem bírják megvásárolni. De gazdaérdek is lenne a cukorfogyasztás emelése, mert a gazdaságok éppen a csekély cukorfogyasztás következtében nem bírnak cukorrépatermeléshez hozzájutni, egyszerűen nem kapnak kontingenst, mert nincsen fogyasztás. Emellett nagyon sok munkaalkalom is vesz el azáltal, hogy nem termelnek cukorrépát nagyobb mennyiségben. Éppen azért mi nagyon fontosnak és szükségesnek tartjuk ennek az adónak az eltörlését is, ami által a legfontosabb népélelmezési cikknek, a cukornak ára csökkenthető lesz. T.' Képviselőház! Gazdasági téren a helyzet a Darányi-kormánynak némileg kedvezett, mert ideje alatt a világgazdasági helyzetben olyan változások állottak be, amelyeknek következtében a gabonaárak némileg emelkedtek. Sajnos azonban a magyar gazdatársadalom nem élvezte teljes egészében a gabona-