Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

Az országgyűlés képviselőházának 205, árvize ellen. Ez egy közbejött (külső hatás, amelyről nem tehetünk. A munkaalkalom szempontjából azért zsugorodott nagyon kis értékűvé ez a munka, mert végeredményben most általában 250 ember dolgozik éjjel-nappali üzem mellett. Most tessék elképzelni, hogy & embert kell három főispánnak háromfelé osztani, hogy mennyi jöjjön az egyik és mennyi jöjjön a másik helyről. Ez a közmunka tehát nem váltotta be a reményeket, úgyhogy ma Békésszentandrásról a munkások a Balaton mellé mennek földmunkára és százával kére; kednek fel, hogy ott keressenek elhelyezkedési lehetőséget, annak ellenére, hogy egy ötmillió pengős nagyszabású közmunka folyik a határukban. Külön sérelme még a környékbeli és kerületbeli lakosságnak az, hogy amikor télen fagyban és nagy sárban volt szükség munkásra, akkor csak a közvetlen 'környékbeli munkásokat alkalmazták, mert nem akadt más, most pedig, amikor az időjárás javul, messze vidékről, más megyebeli munkások jönnek és kiszorítják a helybeli munkásokat. Méltóztassék megítélni, milyen nehéz igazságot tenni, amikor csak 250 ember között lehet szétosztani a munkát; hiszen egy falat kenyérhői nem lehet három vármegye munkásságát kielégíteni. Nem is lehet a munkáskérdést egy közmunkával megoldani. De ezt a 'kormány is tudja, hiszen nagy közmunkákat tervez és a mostani költségvetésiben is tekintélyes összeg van erre a célra beállítva. (Malasits Géza: Háromnegyed része láthatatlan beruházás!) Nem lehet megelégedni a békésszentandrási duzzasztó művel és azt mondani, hogy ezzel megoldottuk az alföldi kuíbikoskérdést. Utakat is kell építeni! Ezen a 'téren is elismeréssel kell nyilatkoznom a kormányzatról. Hiszen Békés megyében évtizedek óta egyetlen út sem épült, még akkor sem, amikor a gazy dasági konjunktúra vidám napjait éltük, most pedig éppen pár év óta, amióta rosszak a viszonyok, forszírozza ez a kormány és forszírozta, a megelőző kormány is az útépítést — ezt az érdemét feltétlenül el kell ismernünk — s ezzel legalább kis mértékben levezeti a munkanélküliséget. Mélyen t. Képviselőház! Meg akarom említeni a munikáskérdés megoldásának módjait. A. megoldást, amint említettem, nem lehet egy közmunkára bazirozni, mert ez csak a megoldás egyik módja. A másik módja az, hogy a gazdaságok termelését intenzívebbé kell tenni, foglalkozni kell gyümölcstermeléssel és minden egyébbel, ami munkaalkalmat ad és akkor, ha most gazdaságilag megint olyan esztendő lesz, mint tavaly volt, akkor a munkanélküliség kérdése részben megoldódik. A kérdés megoldásának további módja az, hogy a munkabéreket úgy kell megállapítani, hogy a legkisebb teljesítményű munkásnak is meglegyen a létminimuma. Mihelyt egyszer a munkabért úgy állapítják meg, hogy aki jobban dolgozik, az többet keres, akkor a munkások helyzete már nagyon erősen javult a mai állapottal szemben. A múlt hetekben 2 P 40 fillér volt a 10 órás napszám, a vasárnapi munkánál, amely szükségmunka volt, 3 P 60 fillér, de voltak olyan idők, például a télen, amikor 1 P 60 fillér volt a napszám annak ellenére, hogy a 'köbméterenként fizetett vállalkozói bér elég tisztességes volt; például egyesek 60 fillért is ifizettek köbméterénként, ami elég szép fizetés, mert az átlagos bér csak 40 fillér volt, de még 60 filléres bér mellett sem tudtak rendes -teljesítményt produkálni, (Esztergályos Jáülése 1937 április 30-án, pénteken. 387 nos: Attól függ, milyen a talaj.) mert ez függ a talajtól, függ az időjárástól, az esőzéstől és a téli hidegektől. Ezt a (munkát ugyanis, melyről szó van, éppen a téli hónapokban végezték. Méltóztassék még megengedni, hogy hivatkozzam éppen a munkáskérdéssel kapcsolatban Darányi miniszterelnök úr szegedi beszédére, amelyben kijelentette, hogy be akarja hozni a munkások öregségi biztosítását. Már évtizedes harc folyik a parlamentben azért, mert a társadalmi biztosításból éppen azt a társadalmi réteget hagyták ki, amely erre a legjobban reászorult, kihagyták pusztán pénzügyi szempontból és talán azért is, mert tíz évvel ezelőtt nem tudták eldönteni, hogy a földmivelésügyi miniszter, vagy a népjóléti miniszter csinálja-e ezt meg. Tagadhatatlan, hogy ez mindenesetre pénzkérdés. Tekintetbe kell azonban venni azt a munkát is, melyet effektíve végez az a munkás. Hiszen a mai társadalombiztosításnak az a legsúlyosabb hibája, hogy túlzottan magas járuléklevonásokkal dolgozik. A békésszentandrási duzzasztóműnél alkalmazott földmunkás 1'80 pengős keresetéből mindennap lead az Oti.-nak 20 fillért és az Oti. a legpontosabban ott van a levonásért. Ha egyszer megkezdte a munkás a munkát, de csak félnapot dolgozik, akkor is egész napi levonást számítanak fel még a félnapi munkateljesítménye után is. Az Oti. megbízottja ott van a munka megindulásánál, összeírja, hogy hány munkás áll munkába. Érdemes volna statisztikát készíteni, hogy mennyit fizetnek el ezek a munkások és mit kapnak cserébe ellenérték gyanánt az Oti.-tól. Mindennek ellenére nem szabad a társadalombiztosításból a földmunkásréteget kirekeszteni. A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy elsősorban az öregségi biztosítást hozza. Nagyon helyeslem ezt, mert lehetetlen, hogy az elaggott öreg földmunkás családjának terhére legyen, hiszen az a család saját magát sem tudja fenntartani. Akármilyen kicsi járadékot kapna ez az elaggott földmunkás, a hozzátartozói nem mondhatnák, hogy tisztán csak tehertételt jelent számukra. Egyébként nem lehet ezt a dolgot csak gazdasági szempontból nézni. Elvégre a szülők és gyermekek között más kötelékek is vannak, de legalább ezek .az elaggott emberek látnák, hogy nem kitaszított tagjai a magyar társadalomnak és akkor talán enyhülni fog az a nagy gyűlölet, amely a földmunkások és a pusztán élők lelke mélyén ott van minden nadrágos emberrel, minden nyugdíjassal, minden tisztviselővel szemben, pusztán csak azért, mert azt látják, hogy ezekről az állam valahogyan jobban gondoskodik, mert ezeknek nyugdíjuk van. Valahogy egészen megváltozott a világnézeti felfogás. Amikor én fiatalember voltam, nékem húszéves koromban nem jutott eszembe, hogy nyugdíjas állás után nézzek. Ma a húszéves fiatalemberek azzal jönnek, hogy nyűg díjas állást akarnak. (Ügy van! Ügy van! — Meizler Károly: Nem kell a szabadpályákat túlságosan megterhelni! — vitéz Bánsághy György: Eleget harcolunk ez ellen! — Meizler Károly: Mindenki irigyli a tisztviselőket! — Zaj. — Elnök csenget.) Ezek mindenesetre olyan súlyos problémák, amelyekkel a törvényhozásnak állandóan foglalkoznia kell, de amelyekkel foglalkoznia kell mindenkinek, aki általában csak egy lépést is akar tenni abban az irányban, hogy a nemzet életképesebb, erősebb legyen. 54*