Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-205
Az országgyűlés képviselőházának 205. ülése 1937 április 30-án, pénteken. 385 folyamán maga a kormányzat szervezett gyermekétkeztetési akciót a nélkül, hogy a társadalmat igénybe vette volna. E mellett még a társadalom is szervezett étkeztetési akciókat és igen érdekes, hogy az egész étkeztetési akciónál egy gyermeknek 24^ fillér napi kiadásért teljesen megfelelő tápértékű és energiatartalmú ételt lehetett adni. Ez az összeg, amennyit egy gyermekre fordítanak, nem is olyan nagy öszszeg. A. kormányzat a gyermekeket még cukorral is ellátta, 1936-ban 11 vágón cukrot adtak a cukorgyárak teljesen ingyen ia kormánynak azért, hogy megvalósítsa a gyermekek cukorakcióját. Ez a cukorakció — amint Fabinyi Tihamér igen t. pénzügyminiszter úr pár hónappal ezelőtt 'bejelentette — az idén 25—30 vagonra bővült, annyira, hogy ma már falun a csecsemők mindenütt rendszeresen megfelelő mennyiségű cukorhoz jutnak. Ezeknek a csecsemőknek a száma a statisztika szerint 37.000. Méltóztassék megengedni, hogy a zöldkeresztes-akcióra hivatkozzam. A zöldkeresztesakeió tavaly egyes megyékben — főleg a Tiszántúlon, de a Dunántúlon is, Veszprém és Zala vármegyében ^— kezébe vette a gyermekek megmentése érdekében folytatott küzdelmet és a társadalommal karöltve a múlt esztendőben körülbelül • tízezer gyermeket részesített ingyenes ebéd- és reggeli-akcióban. Ha annak az okát keresi az ember, hogy tulajdonképpen honnan származik mai helyzetünknek sivársága odakint és mit kell tennünk ebben a tekintetben, akkor pár szóval adórendszerünkről is meg kell emlékeznem. Kétségtelen, hogy adózási rendszerünk nem szimpatikus, bár én nem tudok elképzelni adózási rendszert, amely szimpatikus volna. (Meizler Károly: Ez nem baj! Az a baj. hogy antiszociális!) De ennek sokkal mélyebb okai vannak. Egy nemzettől, amely történelmének folyamán, 100—200—300 esztendőn keresztül állandóan idegen nemzetnek fizette <az adókat., hol töröknek, hol németnek, ne méltóztassék várni, hogy adómorál fejlődjék ki az emberekben,' mert ahhoz idő kell. Mióta nemzeti függetlenségünket visszakaptuk és saját kormányzatunk van, csak azóta lelhet szó arról, hogy kimunkáljuk az adómorált, hogy mindenki érezze, hogy becsületbeli (kötelessége az adót megfizetni. De ehhez az is kell, hogy meg legyen nyugodva az adótételek kivetésében, és olyan adónemek legyenek, amelyek az igazságot és a méltányosságot kielégítik. Méltóztassanak megengedni, hogy itt a közmunkaadóra mutassak rá. Évtizedeken keresztül dolgoztunk a Házban, hogy ezt az adónemet mérsékeljük, illetve eltöröljük. Eljutottunk odáig, hogy 8 pengőről, illetőleg igás fogat után 28 pengőről erősen leszállítottuk ezt az adót, de még mindig megvan és jelenti azt az igazságtalanságot, hogy a legszegényebb ember is uyanannyi adót fizet, mint a leggazdagabb. Ezt az antiszociális adónemet tehát valahogyan ki kell küszöbölni a mi adórendszerünkből, úgy mint ahogy meg tudta oldani a pénzügyminiszter lír a forgalmi adó fizetésének a rendszerét, amikor a behajtásos és vexaturás rendszerekről áttért az átalányozásra; azt hisszük, nem fizetünk forgalmi adót, pedig minden cikk után megfizetjük a forgalmi adót. Méltóztassanak megengedni, hogy szóvátegyem az időközönkinti adóhátralék-elengedéseket is. Előbb azonban utalni akarok Máté evangéliumának 20. részében példázatra, amelyben az evangélista azt mondja: KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ, XII. hasonlatos a mennyeknek országa ahhoz a gazdához, aki szőlőmíveseket fogadott fel az ő szőlőskertjébe s megfogadott 10—10 pénzért egy csomó embert korán reggel, hajnalban, 3 órával később ugyancsak egy csomó embert, délben megint egy párat és este a munka zárása előtt egy órával megint egy párat; s amikor fizetésre került a sor, azt mondotta a vincellérnek, hogy a munkásoknak egyformán fizessen. (Malasits Géza: Ez csak a bibliában van így, az életben nem!) Nehezen is lehet elképzelni; ezt a mi népünk közül senki emberfia nem tudja, megérteni, mert reggeltől késő estig dolgozó sérelmezi azt, hogy ugyanannyit keres, mint aki csak egy óráig dolgozott. (Malasits Géza: Azt sérelmezi, hogy neki kevés van!) Méltóztassanak megengedni, hogy levonjam ebből a következtetést, azt, hogy mire akarok rátérni ezzel a hivatkozással. (Mózes Sándor: A parlamentben is így van!) A pénz^ iigyminiszter úr 73.000. számú rendelete elrendelte az egy szoba-konyhás lakások adómentességét és az 1935. év végéig mutatkozó hátralékok törlését. Tessék megengedni, hogy bemutassam, hogyan fest a rendelet a gyakorlatban, A rendelet intenciója kétségtelenül helyes. Szociális és nagy dolog az, amikor a pénzügyminiszter egy adónemről lemond, s az egész financiális gondolkozás áttörését jelenti az, amikor egy adónemet kienged az állam bevételei közül. A gyakorlatban azonban ez azt jelenti, hogy az az egyszobakonyhás lakással bíró kisember, aki tavaly megfizette az adóját, hátrányba kerül azzal szemben, aki mondjuk 10 év óta egy fillért sem fizetett, és önkéntelenül kialakul benne az az érzés, hogy nem érdemes az adót pontosan megfizetni. (Meizler Károly: Ez nem igazság kérdése, hanem szociális kérdés! — Bárczay János: Az igazság kérdése is! Mert valószínűleg nem volt miből fizetnie!) Méltóztassanak megengedni, hogy azt mondjam: ha ezt a rendelkezést a pénzügyminiszter úr akként fogalmazta volna meg, hogy elengedem és törlöm 5—6 esztendőre visszamenőleg minden egyszoba-konyhás lakás adóhátralékát, annak pedig, aki már befizette ezt az adót, visszafizetem, akkor ugyan egypár pengőt vissza kellett volna fizetni, de az adófizető készség és a teljes igazság megmaradt volna. (Zaj és mozgás a baloldalon. — Malasits Géza: Éppen a finánc fizet vissza valamit! — Mózes Sándor: A kincstár nem szokott viszszafizetni! — Egy hang a baloldalon: Ilyenre nincs eset! — Friedrich István: Pedig igaza van! Ez igazságtalanság, akárhogyan nézzük is! Aki fizet, az rosszul jár, aki nem fizet, az jól jár! így volt ez a gazdaadósságoknál is! — Mózes Sándor: Az egyik nem tudott fizetni, a másik nem akart fizetni és mégis mindegyiknek egyformán elengedik! — Friedrich István: Ez a »zahl' niehts« elve! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Tóth Pál: Méltóztassék megengedni, hogy most még a rendelet végrehajtása során mutatkozó hibákra is rámutassak. A pénzügyminiszter úr kiadta a rendeletét, hogy ezt az adót el kell törölni. Ez a józan ész szerint annyit jelent, hogy előveszik odalenn az adókönyveket és elintézik a törlést. De nem ez történt. A pénzügyigazgatóságok kiadták a rendeletet a községi jegyzőknek, hogy terjesszék be a nemleges jegyzőkönyveket az egyszoba-konyhás lakásokra vonatkozó zálogolásokról és fog54