Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

380' Az országgyűlés képviselőházának i teni azt a bíróságot azzal, hogy az igazságügyminisztérium fennhatósága alá kívánta rendelni. (Lázár. Andor igazságügy miniszter: Hogy lehet ilyent mondani!) Meg fogom mondani! (Lázár Andor igazságügy miniszter: Abszolút félreismerése a helyzetnek!) Annak a kormányrendszernek nem fájt, hogy a bíróság újból és újból fejére olvasta politikai pártexponensei törvényszegéseinek vétkét. Annak a kormányrendszernek ízlését nem sértette az, hogy mögötte olyan képviselők ülnek, akiket halottak kriptaszagú szavazatai juttattak mandátumhoz és lelkiismeretét nem feszélyezte, nem háborgatta a bíróság által megállapított és megbélyegzett »megdöbbentő lelkiismeretlenség^ és »törvénysértő bűnhalmaz.« A magyar bíróság egy zord és szomorú korszakban visszaadta a nemzetnek a bírói függetlenségbe és tekintélybe vetett hitét, a magyar bíróság megtette kötelességét. (Ügy van! Ügy van! balfelol.) Éppen ezért a magyar bíróságnak ez a szinte heroikus kötelességteljesítése reánk is súlyos feladatot ró, azt tudniillik, hogy életrehalálra megvédelmezzük a bírói függetlenséget (Helyeslés a baloldalon.), mint a legerősebb alkotmánybiztosítókok egyikét, amely nélkül nincs jogbiztonság, nincs jogrend, amely nélkül a gyenge tehetetlennek érzi magát az erőssel szemben, amely nélkül a hatalmas azt tiporhatja le, akit akar, amely nélkül az ököl minden, a jog semmi, a bűn siker, dicsőség, boldogulás az erény pedig szégyen, gyalázat és nevetség tárgya. (Helyeslés és taps balfelől és a balközépen.) A mi bíróságunkban — Istennek hála — él az a tudat, hogy a politikai bíró nem bíró, mert az ilyen bíró ítélete nem kelt megnyugvást és él benne az az ősi hagyomány, az az érzés, hogy hivatásos becsületének nélkülözhetetlen előfeltétele a teljes bírói függetlenség. A bírói függetlenséget azonban az intézmények nálunk nem bástyázzák kellőképpen körül, mert a bíró kinevezése, a bíró előmenetele, a bíró minősítése... (Lázár Andor igaz' ságügy miniszter: Sehol sincs erősebben körülbástyázva a bírói függetlenség, mint Magyar országon, sehol a világon! — Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Például Angliában is erősebben van körülbástyázva. (Surgóth Gyula: Teljesen független a bíróság! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Sehol a világon nem függetlenebb.) A kormány a neki kedvező bírót megjutalmazhatja, karrierjét biztosíthatja, azt ellenben, aki kellemetlen ítéleteket hoz, ha akarja, háttérbe szoríthatja. Éppen azért azt mondom: szent kötelessé; günk mindent elkövetni, hogy a magyar bírói lélek szentélye körül legyen bástyázva olyan ledönthetetlen garanciákkal és intézményekkel, amelyek a bírói kötelesség lelkiismeretes teljesítését emberfeletti heroizmus nélkül is lehetővé teszik. (Helyeslés a baloldalon.) T. Ház! Az előző kormány feloszlatta és szélnek eresztette a régi parlamentet azzal a jelszóval, hogy sürgősen és mindent megelőzve tető alá kell hozni a titkos választójogot. Vérző szívvel rendelte el a nyiltszavazásos, tehát lélektiprási alapon történő választást, elseperte nemcsak az ellenzéket, hanem pártjának tekintélyes részét is, a csáklyásokat, mordályosokat, lesipuskásokat (Derültség balfelől), leteperte a titkos választójog ellenségeit és árulóit, azokat, akik »lefogták a kezét« és »hátulról akarták ledöfni« a titkos választójog felkent bajnokait és elszánt lovagjait. ; Ezek után úgy látszott, hogy semmi aka05. ülése 1937 április 30-án, pénteken. dálya sincs már a titkos választójog keresztülvitelének, legalább is így gondolta minden jozaneszű ember, hiszen megvolt a 170 főnyi parlamenti többség és megvolt az államfő hozzájárulása is, amint ezt joggal következtethetem abból a tényből, hogy megadta a felhatalmazást a házfeloszlatásra. Dehát nem mindig az történik, amit a józaneszű ember logikusnak és természetesnek tart. Ami a választás előtt szívügye, árkon-bokron, tűzönvizen keresztül elérendő célkitűzése volt a kormánynak, azzal szemben a diadalmas választási anabázis után a fagyos elutasítás álláspontjára helyezkedett. Azt hirdette, hogy a titkos választójog nem is olyan fontos, nem is olyan sürgős, hogy kár választójogi kérdésekkel a képviselőháznak csak egy óráját is igénybevenni (Meizler Károly: Most is azt mondják, hogy ráér!) és eszeágában sincs a választójog reformjára gondolni és hogy a kenyér fontosabb, mint a választójog. Hogy a választójogi reformra felesküdött reformtöbbség tapsolt a választójog elparentálásának, azt fölösleges megjegyezni. Nem kívánok ezúttal azzal a mondvacsinált alternatívával foglalkozni, hogy mi fontosabb: a kenyér vagy a választójog (Felkiáltások a jobboldalon: A kenyér!), hogy miből terem több kenyér: a titkos választójogból-e vagy a nyilt választójogból. Az idő előrehaladott volta miatt annak a tételneK beigazol ására sem yállalkozhatom most, hogy a titkos választójog csak látszólag politika, tényleg azonban kenyér, azt azonban állítom, hogy az előző kormány uralma nem több kenyeret jelentett, hanem több szolgaságot és több bilincset, kevesebb szabadságot és kevesebb jogot; jelentett kísérletet az egypártrendszernek, a, totalitásnak, a parancsuralomnak, egy suta, idétlen diktatúrának a, bevezetésére. Igaz, odaát váltig hangoztatták, hogy nevetséges dolog a diktatúráról csak beszélni is, mintha a diktatúrának a gondolata még csak képzeletben sem fogamzott volna meg, mintha bizonyos körökben még elvben és teóriában sem foglalkoztak volna vele. Hát hiszen, ha az előző kormány olyan komolyan vette volna a demokráciát, mint amilyen nevetségesnek tartotta a diktatúráról szóló híreket akkor a közvélemény hitelt adott volna a diktatúrás törekvések cáfolatainak, de a tények mást mondottak és ezekből a tényekből Ernszt Sándor t. képviselőtársam azt következtette, hogy »minden lépés megtörténik a diktatúra érdekében és akármit beszélnek, diktatúrára törekvő komoly szándékkal állunk szemben«, Esterhézy Móric gróf t. képviselőtársunk pedig azt, hogy: »a kormány egyes intézkedései nem mások, mint a készülő diktatúrának próbagaloppjak. Hát ez félig-meddig természetes is ./volt, mert hiszen már a választások írtóhadjárata diktatúrához hasonló helyzetet teremtett, mert abban a helyzetben a kormány azt tehette, amit akart. Ha igaz az. amint hogy igaz, hogy nincs ember, aki a hatalom korlátlanságát és ennek következtében a felcsigázott dicsvágynak és hatalmi tudatnak ostromát az egyensúlyvesztés veszélye nélkül ki tudná bírni, úgy szegény Gömbös Gyula sem volt kivétei, annál kevésbbé, mert hiszen akadtak mellette alvezérek (Gr. Sigray Antal: De mennyire!), akik mindenáron bele akarták szuggerálni azt, hogy ő a hivatott, a hivatásos vezér. Még a sajá^