Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-205

378 Az országgyűlés képviselőházának 20 mondjak. (Kun Béla: Szól ez Gsilléry Andrásnak is?) T. Ház! Felszólalásom tárgya a magyar közélet bolygó Ahasvérusa, a választói jog és annak korszerű reformja, az a praedomináló kérdés, amely az elsőbbségi tárgyalásoknál, a prioritások perében évtizedek óta mindig a legrosszabbul járt és mindig csak választási jelszó maradt. Am nemcsak azért választottam e kérdést felszólalásom tárgyául, mert valahogyan úgy érzem, hogy nekem, mint a mostani választói rendszer volt szenvedő alanyának és áldozatának különleges jogcímem van arra, hogy vele foglalkozzam, róla bírálatot mondjak és reformját követeljem, hanem azért is, mert szent meggyőződésem, hogy valamennyi törvény közül egynek sincsen akkora jelentősége, mint a választójogi törvénynek, mert ez az alapja a képviseleti kormányrendszernek, a lelke, a szíve a nép alkotmányos életének; minden törvénynek forrása, a törvények törvénye, a legfontosabb és legperdöntőbb kérdés a nemzet jelenének és jövőjének szempontjából. (Ügy van! Ügy van! bálfelöl.) Tudom, vannak politikusok, akik főleg a miniszterelnök úr tegnapelőtt elhangzott kijelentése után azt gondolják, hogy a mai választójogi rendszer úgyis halálra van ítélve, hogy rövidesen a politikai történelem lomtárába kerül, hogy a titkos választójog bevezetése biztosítva van, még ezen az országgyűlésen törvénnyé fog válni és éppen ezért úgy vélik, hogy teljesen fölösleges dolog ezt a kérdést most feszegetni s hogy nyitott ajtókat döngetek, amikor a t. Háznak a miniszterelnök úr ígérete alapján úgyis módjában lesz záros határidőn belül ezzel a nagy és fontos kérdéssel a maga teljes terjedelmében foglalkozni. (Esztergályos János: Mennyi előkelő ajakról hangzott el ez az ígéret! — Gr. Festetics Domonkos: Ne zavard a szűzbeszédet!) Hát éppen nem szűzbeszéd. (Bródy Ernő: Kipróbált szűz. — Derültség. — Buchinger Manó: Szűz^közbeszólás!. — Kun Béla: A túloldalon is hevülnek a titkos választójogért, meg is akarják csinálni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Griger Miklós: Nem vagyok pesszimista, de optimista sem vagyok. Megvallom, hogy a régi görögökkel tartok, akik azt mondták, hogy a politikai életben a legszebb erény és a legelső kötelesség a gyanakvás. így is van, hiszen gyanakvás nélkül nincs is alkotmányos érzés és maga az alkotmány nem egyéb, mint írásbafoglalt és törvénybeciíkkelyezett gyanakvás. És hiába nem beszélünk mi a választójogról (Zaj). amikor beszélnek róla az időközi választások,, amelyeken kiújulnak a mostani választójogi rendszer összes nyomorúságai mindazokkal a néha megdöbbentő, gyakran felháborító és mindig lehangoló jelenségekkel, amelyek a nyilt választást végigkísérik, amely állítólag senkinek sem kell és mégis megvan, szemben a titkossal, amelyet állítólag mindenki óhajt és még sincs meg. A mostani kormányzati rendszernek számos mozzanata és ténye is feljogosít engem erre a gyanakvásra, de még inkább igazolja ezt a közelmúlt szomorú tapasztalata. »Vestigia terrent« — mondja a latin közmondás. A nyomok nem nagyon bizalmat keltőek. Majdnem négy évtizedes választójogi harc áll" mögöttünk. Valóságos fátum kíséri belpolitikánkat ezen a téren, halvaszületett, abbamaradt, elkésett és elvetélt reformok hosszú sorozata. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Az utóbbi hat év alatt négy egymást felváltó kormány ígérte a 5. ülése 1937 április 30-án, pénteken. választójog reformját és egyik sem csinálta meg. Az 1931/36. évi országgyűlést megnyitó kormányzói beszédben hallottuk (Olvassa): »Az országgyűlési választójogi reformot a kormány alkalmas időben a törvényhozás elé kívánja terjesztenie Két hónapon belül új kormány került az ország élére és Károlyi Gyula miniszterelnök úr kijelentette, hogy pártkülönbség nélkül nem vallja már senki, hogy a régi választójog mai alakjában fenntartandó és hogy annak alapján történhessék meg a legközelebbi választás. Azután jött a Gömbös-kormány — és amikor e helyen nagy politikai ellenfelemnek a nevét kiejtem, amikor nézem azt a bársonyszéket, amelyet még nemrégen ő foglalt -él, amikor megrendült lélekkel gondolok egyéni tragédiájára és amikor bírálatot kívánok mondani az ő kormányrendszeréről, amelyet a legjobb akarat mellett sem tudok az ő személyétől elvonatkoztatni, amikor bírálatot kívánok mondani főleg választójogi politikájáról, akikor, méltóztassanak elhinni, igen nehéz feladat előtt állok; még pedig azért, mert egyrészt nem akarok Véteni a köteles kegyelet ellen, másrészt nem akarok véteni meggyőződésem, a történelmi hűség és igazság ellen sem. Szerény véleményem szerint, ha egy államférfi éveken át az ország élén áll, a nemzet sorsában perdöntő szerepet játszik, egy korszak arculatára rányomja a maga egyéniségének bélyegét és olyan politikai rendszert teremt meg és testesít meg, amely vagy a maga egészében, vagy pedig csökevényeiben holta után is él, — ha ilyen államférfi sírbaszáll, akkor emlékével kapcsolatosan csak az a jogos kívánság merülhet fel, hogy annak, aki róla bírálatot mond, hatványozott gondossággal, szinte aggályos lelkiismeretességgel tárgyilagosságra kell törekednie. Én, aki a boldogult miniszterelnök úrnak abszolút jóhiszeműségét és anyagi önzetlenségét mindig elismertem (Ugy van! Ugy van!), de politikáját elhibázottnak, károsnak, veszedelmesnek tartottam, most ebben a nehéz helyzetben erre az objektivitásra törekszem, legalább olyan lelkiismeretességgel, mint azok, akik abban csak dicsérni, csodálni, magasztalni és követnivalót találnak. A boldogult miniszterelnök úr első rádióbeszédében azt közölte magyar testvéreivel, hogy a kormány szükségesnek látja a választójog reformját a titkosság elvének érvényesítése alapján és úgy a képviselőházban, mint a felsőházban nyilt hitvallást tett a választás titkossága mellett, mondván (Olvassa): »Voltam- ellenzéki képviselő és rosszul esett látnom, hogy bizonyos alsóbb hatóságok a tömegek véleményét meg akarták hamisítani. Én ezt lélektiprásnak tartottam, én tehát a titkosság mellett vagyok, erkölcsi és lélektani szempontból egyaránt.« Megígérte, hogy legkésőbb 1934 őszén az erre vonatkozó törvényjavaslatot beterjeszti. Amikor pedig a záros határidő 1934 végén bekövetkezett, a következő kijelen test tette (Olvassa): »Én a választójog reformjának megvalósítását a képviselőháznak és a nemzetnek megígértem. Miután pedig én sza vamat meg szoktam tartani, az erre vonatkozó törvényjavaslatot a parlament elé is fogjuk terjeszteni.« Telt-múlt az idő, de a választójogi reformra csak nem került sor, aminek bizonyítékául azután a Nep. berkeiben hirtelen az a hír kelt szárnyra, hogy a kormányban megvan a jóakarat, a kormányban megvan a