Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-203

202 Az országgyűlés képviselőházának hogy egy ország jóléte nem attól függ, hogy abban az országban van-e egy-két tucat milliomos vagy nincs, hanem attól, hogy az abban az országban élő nép átlagos jövedelme, jóléte milyen fokon van. Már pedig a magyar nép e tekintetben, sajnos, nagyon alacsony fokon áll, ha azt látom, hogy Magyarországon az évenkénti kenyérfogyasztás 78 kilogramm, a burgonyafogyasztás 84 kilogramm, a hús- és zsírfogyasztás 33 kilogramm, a cukorfogyasztásiban pedig Európában a 17-ik helyen vagyunk 9 és félkiló évenkénti fogyasztással. iSokan azt mondják, ezt mindig az dönti el, hogy a fizetésemért mit tudok vásárolni. Ez teljesen igaz, mert közömbös, hogy a fizetésem 50 pengő-e vagy 200 pengő; a kérdést az dönti el, hogy a vásárlandó élelmiszerek mibe kerülnek és hogy a létfenntartásomat hogyan , tudom biztosítani. Hasonlítsuk össze azokat a Magyarországra vonatkozó adatokat, amelyek a Népszövetség hivatalos kiadványaiban jelennek meg, egy másik ország adataival, amely ország ugyan nem egészen szimpatikust nálunk; de kénytelen vagyok ezt az országot alapul venni azért, mert ott figyelemmel voltak azokra a változásokra, amelyek a világon végbementek, aane lyekre Ernszt Sándor kép viselő társam is helyesen mutatott trá és azt kérdezte, hogy miért nem tették meg ezeket a változtatásokat Franciaországban az előző kormányok, miért kellett ezeket megtennie a mostani kormánynak. De nézzük meg, hogy ezeknek a változásoknak milyen kihatásuk van a dolgozó emiberre, a dolgozó munkásra s hogy aniit jelent ez a politikai változás kenyérre, cukorra és zsírra átváltva? Ha pedig ezt vizsgálom, akkor azt látom, hogy egy vasmunkás; Párizsiban egyórai munkabérből vásárolhat 3'25 kilogramm kenyeret, Budapesten vásárolhat a vasmunkás egyórai munkaibérből 1'80 kilogramm kenyeret. /Buchinger Manó: A magyar Kánaán!) Egy építőmunkás vásárolhat Párizsban egyórai (munkabérből 3 '16 kilogramm kenyeret, Budapesten 1'40 kilogrammot; egy famunkás vásárolhat Párizsiban 2'94 kilogramm kenyeret, Budapesten 1*97 kilogramm kenyeret. Egy vasmunkás Párizshán egyórai munkabérből 61 dekagramm sertéshúst vásárolhat, Budapesten 34 dekagrammot. Cukrot vásárolhat egy vasmunkás Párizsiban egyórai munkabérből 2'14 kilogrammot, Budapesten pedig, a hivatalos adatok szerint, 56 dekagrammot; ez ugyan nem felel meg a tényeknek, mert egyórai munkalbér a vasmunkásoknál nálunk átlagban 50—60 fillérre tehető, ami már jobb kereset, már pedig ezért nem vásárolhat Budapesten 56 dekagramm cukrot, hanem ennél lényegesen kevesebbet. Ezek az adatok tehát jól fel vannak kerekítve a magyar viszonyok javára., Ez jelenti a különlbséget a ma Franciaországban meghonosított rendszer és a Magyarországon meghonosított rendszer között, ahol a cukrot megdrágítják ési rányomnak 47 millió pengő adót. Azt a cukrot, amelyet idehaza 1 pengő 34 fillérért kell a magyar fogyasztónak megvennie, — és éppen ennek következtében csak 9*5 kilogrammot tud évente átlagban fogyasztani — ezt a cukrot a magyar cukorgyárak külföldre exportálják és pedig, értesülésem szerint, 10—12 filléres árért. (Zaj a középen-) Kérdem: miféle kormányzati politika ez? (Dinnyés Lajos közbeszól. — Zaj.) W vagy 12 fillérért mi is meg tudjuk itthon enni azt a 203. ülése 1937 április 28-án, szerdán. cukrot. Méltóztassék ezt a cukorfelesleget szétosztani fejkvóta arányában az ország iakosai között, mint ahogy valamikor a liszt- és egyéb elelmiszeradagokat adták ki; ezzel a gyümölcstermelést és gyümölcsfogyasztást is elősegítenék, mert hiszen lehetővé válnék nagyon sok gyümölcs eltevése. Ez ma éppen azért nem lehetséges Magyarországon és a magyar gyermekek azért: nem ismerik a dzsemet, amely a legtáplálóbb, mert nincs elegendő cukor annak eltevésére; hiszen az 1 pengő 34 filléres cukor falun kiét férfinapszámnak felel meg, már pedig ennyit nem lehet áldozni egy kilogramm cukorra, különösen akkor, ha a gyümölcs eltevéséhez több kilogramm cukorra van szükség. Svájcban nem egyízben vásároltam igen szép csomagban 30 rappenért egy kilogramm cukrot, amely valószínűleg magyar cukor volt, de nem úgy tüntették fel. Az, ami a cukor terén történik, teljesen tarthatatlan állapot. (Úgy van! a szélsőbalöldalon.) A magyar kormány arra fog hivatkozni, hogy ez a cukoradó le van kötve a vám-, dohány- és egyéb jövedelmekkel együtt a népszövetségi kölcsön törlesztésére. Ez teljesen így van, de a külföldi hitelezőknek teljesen mindegy, hogy ők miből kapják meg a pénzt, nékik teljesen mindegy, hogy a cukor után kapják-e meg, vagy pedig más jövedelmekből. A főváros ostendei kölcsönei után is tartozik egy lekötött jövedelemből fizetni, de nem ab; ból a jövedelemből fizeti, hiszen előre fizeti meg, félévenkint. Teljesen mindegy a külföldi hitelezőknek, hogy milyen forrásból kapják meg követelésüket. Ezek a bevételek csak fedezetet jelentenek arra a célra, ha nem fizetnék meg azokat a kamatokat, amelyek teljesítésének, tudtommal, a magyar kormány — már amennyire ezt a deviza- és egyéb rendelkezések nemzetközi vonatkozásban szükségessé teszik — eleget tett, vagy pedig nem tett eleget. Ezek a kérdések itt vannak s e kérdések rendezése feltétlenül kívánatos: és szükséges, sőt el nem odázható. Amit a magyar kormány ezen a téren tett a minimális munkabérek megállapításával, az távolról sem elegendő, távolról sem oldja meg a kérdést, azért, mert egyrészt az egész eljárást annyira bürokratizálták, hogy egy ügy tárgyalása á legjohb esetben is csak hat hónap alatt kerülhet a bizottság elé, de nagyon könnyen megtörténhetik és

J megtörtént nem egy esetben, hogy egy évig is eltartott, amíg a bizottság határozatot hozott és azután hagyta jóvá ezt a határozatot a miniszter. Most tehát egyelőre a dolognak csak a formai részéről volt szó, a lényegbe vágó dolog pedig az, hogy ezek a bérmegállapítások nem kielégítők, nem oldják meg a problémát azért, mert ezeket a béreket olyan alacsonyan állapítják meg, hogy a heréknek a legtöbb esetben nem javító, hanem bérrontó hatásuk van. A munkaadók ezeket a béreket iránybéreknek, alapbéreknek tekintik s a magasabb keresettel bírók fizetését is leszállítják. Ez a bérmegállapítás tehát nem hogy ,bérjavítást jelentene, nem hogy figyelembe venné azt a drágulást, amely az élelmiszerekben az utóbbi hónapokban történt, hanem ellenkezőleg, ezek a bérek számos iparágban rontják a béreket. Ezt 'bizonyítja az a körülmény is, hogy az. asztalosiparibán egy ilyen minimális munkábérmegállapítás történt és ennek ellenére az utóhbi hetekben a munkások kénytelenek, voltak bérharc