Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-203
Az országgyűlés képviselőházának 203. téni és amelyet fel sem használt. Ebben a költmegvetésben is egészen tekintélyes összeget látunk az állami utak javítására, kiegészítésére, különösen pedig bekötő utak építésére előirányozva. Elsősorban nem azokról az utakról kívánok beszélni, amelyeket meg fognak építeni, hanem iazokról szeretnék beszélni, amelyeket egyáltalán nem építenek meg. Magyarországon különös útpolitikát látok. (Rajniss Ferenc: Vármegyei útpolitika!) Ez az. útpolitika — igaza van Rajniss igen t. képviselőtársamnak: — speciális vármegyei útpolitika, olyan önző útpolitika, amely abban nyilvánul meg, hogy minden vármegye székhelye körül nagyszerűek az utak. (Mózes Sándor: Amerre az alispán jár, mindenütt jók az utak! — Gr. Festetics Domonkos: Több alispánt kell választani, mindjárt jó lesz!) A vármegye székhelye körül aszfaltutak, cementutak és nagyszerű kövezett utak vannak, sőt benn a vármegyéi székhelyen is mindenhová jut valami kis Összeg az állami útépítési összegekből, de minél messzebb megyünk egy vármegyében a vármegyei székhelytől, annál rosszabbak az utak, annál használhatatlanabbak a bekötő utak, úgyhogy ha az ember télvíz idején bemegy egy faluba, onnan ki sem tud jönni. (Mózes Sándor: Csónakkal kell kijönnie!) Ha igaz az, 'hogy Mózes száraz lábbal vezette át az izraelitákat a Vörös-tengeren, akkor én azt mondom, hogy ha Mózes télvíz idején elmenne ezekbe a magyar falvakba és ott akarná száraz lábhal átvezetni az izraelitákat (Egy hang a jobboldalon: Nagyobb művész lenne!), egészen biztos, hogy ez a törekvése nem sikerülne, mert a magyar falvak olyan borzalmas állapotban vannak, hogy ősztől tavaszig szinte megközelíthetetlenek. (Gr. Festetics Domonkos: Több alispánt kell választani, mindjárt lesz út!) Zala vármegyében van 400 község. A 400 község közül 180-nak egyáltalában nincs bekötő útja, 180 községet télvíz idején megközelíteni nem lehet, amelyeket pedig megközelít az ember, ott is hatalmas kátyúk vannak, ott is olyan borzalmas állapotok vannak, hogy vagy csak gyalog mehet he az ember, vagy pedig külön hegytaposó lovakkal, amelyek már ezekre az utakra vannak specializálva. Járművel azonban ezeket megközelíteni nem lehet. Az útkérdés pedig olyan gazdasági, sőt mondhatnám nemzetgazdasági kérdés, amely nélkül a haladást elismerni nem lehet. Bármelyik országot nézzük is, amelyik fellendült, nagy, hatalmas, civilizált ország lett, azt látjuk, hogy mind az utakon kezdett először járni. Láthatjuk ezt, ha az európai államok közül azokat nézzük, amelyek hirtelen felemelkedtek, mint például a kicsi Dánia, amely ideális kicsiny ország, amelyet talán Európa legcivilizáltabb és legboldogabb országának lehet mondani. Ha megnézzük ezt a kicsiny országot, azt látjuk, hogy aszfaltutak szelik keresztül a szélrózsa minden irányában, úgyhogy még az utolsó falvakba is köves utak vezetnek. (Propper Sándor: Szocialista kormánya van! — Buchinger TManó: Nem is volt szükség nácikra, mégis vannak útjaik!) Az országutak mellett ott látjuk a nagyszerű farmerházakat, amelyeknek legnagyobb része emeletes ház, a farmerházban ott van az íróasztal, az íróasztalon pedig a telefon. Szóval igen magas itt a civilizáció, ezt pedig az utakkal kezdték el. S há nézzük például, hogy áz ülése 1937 április 28-án, szerdán. 285 Egyesült Államok hogyan lett hatalmas és nagy, akkor is meg kell állapítanunk, hogy az Egyesült Államokat is az utak tették naggyá. Először ott voltak azok az utak, amelyek az őserdőkön keresztül vezettek és amelyeket r a bevándorolt emberek százezrei vágtak fejszékkel maguknak; azután ott vannak Amerika viziútjai, továbbá azok a gőzvasút-utak, amelyek a viziutak után nyomban ellepték Amerikát és végül azok a gyönyörű autóutak, amelyek valóságos bulvárokká varázsolták ennek a hatalmas kontinensnek legnagyobb részét. Ha a civilizációnak az utak a fokmérői, ha az utakon indul el a civilizáció, akkor könnyű megállapítanunk, hogy bizonyos szomorú fokmérőt látunk Magyarországon e'jben a tekintetben, mert a mi utaink teljesen elhanyagoltak. Pedig nem akarok rossz próféta lenni és talán nem is hiszek egészen benne, de mai szomorú történelmi helyzetünknél fogva nem lehetetlen, hogy egyszer mégis csak szükségünk lesz nekünk más szempontokból is utakra. Stratégiai szempontból is gondolkodnunk kellene előre az útkérdésről, hogy szükség esetén tudjunk merre járni nehéz időkben. Örülök, hogy itt van az igen f. honvédelmi miniszter úr; jól tudom, hogy őexeeÜenciájának igen nagy vágya az, hogy a magyar útkórdést úgy oldják meg, hogy az utak megfeleljenek azoknak a nagy nemzeti céloknak, amelyeket az útkérdés tekintetében is követnünk kell. De nemcsak stratégiai szempontból, hanem kereskedelmi, nemzetgazdasági szempontból is elsősorban szükségünk van utaink jókarban tartására. (Propper Sándor: Hol van a honvédelmi miniszter?) Bocsánat, rövidlátó vagyok, nem láttam tisztán, hogy a belügyminiszter úr van itt. (Derültség.) De a belügyminiszter úrhoz is jó helyre adresszálom ezt a kérésemet, mert a belügyminiszter úr vizsgálja felül a vármegyék útpolitikáját, költségvetését és így a belügyminiszter úr is mindig beleszólhat ezekbe a kérdésekbe. -Az utakon járművek mozognak, beszéljünk tehát a magyar járműpoM fkáról is, arról a politikáról, amely voltaképpen nincsen. Ha a statisztikát nézzük, látjuk, ^hogy Európa legtöbb államában az automobilizmus sokkal jobban kifejlődött, mint nálunk. (Bárczay János: És a gyűlölet az autóval szemben!) Bizonyos autóellonszenvet látunk ebben az országban nemcsak azoknál a falusi, kicsi, neveletlen gyermekeknél, akik az autót kővel dobálják meg, hanem magasabb helyeken is, ahol az autót néha elgáncsolják és szívesen beledugják küllőjébe a lőcsöt. Pedig az automobilizmus a civilizációnak szintén fokmérője. Ma már nem lehet azt mondani, hogy az autó tisztán luxus, mert az autó kenyérkereseti eszköz is, nemzetvédelmi eszköz is és ha Trianonban eltiltották nekünk tankok építését és használatát, ha eltiltották repülőgépek felszerelését és üzemben tartását, az egyetlen dolog, amit nem tiltottak el, autóparkunknak a fejlesztése. Nem célszerű tehát az a politika, amely bennünket 10—20.000 autóegység tartására kötelez. Sokkal helyesebb volna az olyan autópolitika, amely lehetővé tenné, hogy az autók száma ebben az országban minél gyorsabban szaporodjék, hogy a 20.000 kocsiból néhány esztendő alatt 100.00 legyen. Ha 100.000 autónk lenne, ezáltal 100.000 munkáskéz nyerne kenyeret, mert statisztikai bizonyosság, hegy minden egyes autó valamilyen formában egy-egy em40 *
