Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-203

266 Az országgyűlés képviselőházának 203. illése 1937 április 28-án, szerdán. nyege: a régi vagyoni függetlenség ma a koncentrált tőkének, a feudalizmus régi -alárendeltségi viszonyát is túlhaladó hatalmával szemben jóformán teljesen eltűnt. (Zaj. — Mojzes Sándor: A feudalizmus megvan még, sajnos!) Ez az ül konstrukciójú társadalom tehát már nem szereti a kapitalizmust. A társadalom energiáinak mozgása is a kapitalizmussal szemben most már centrifugális lett. Ebben a változásban a következő dolog a lényeges. Ez az új társadalmi konstrukció — szemben a szocialistákkal — nem vallásellenes, ellenkezőleg, tudatosan vallásos, nem internacionalista, hanem éppen tradícióinál és lelkiségénél fogva erősen nemzeti és főként nem tőkeellenes, mert vagyonii felemelkedését a magántulajdon nélkül elképzelni sem tudja. Itt áll tehát előttünk egy új konstrukciójú társadalom és ez az, ami a fasizmust létrehozta. Jellegzetes, hogy a szocialisták is igyekeznek levonni ennek a változásnak konzekvenciáit és ebben legelsők az angol szocialisták. Megállapítják, hogy a nagy háborúval nemcsak a kapitalizmus, hanem főként az internacionalista marxi

1 szocializmus is végleges hajótörést szenvedett és megállapítják azt is, hogy ez a polgári társadalom így magához vonva a munkásságot, most már azzal együtt fordul a kapitalizmussal szembe új közérdekű gazdasági rend és berendezkedés érdekében. (Mozgás a szélsőbáloldalon.) Miután látom, hogy igen t. képviselőtársam saját metier-jét sem érti, hajlandó vagyok odaadni a hozzávaló könyveket. Ez a kezeinben lévő könyv a könyvtárból való, Stanfield könyve, angol szocialista elsőrendű munkája; »Plan we must« a címe. Készséggel rendelkezésére bocsátom. Ebben benne van, hogy a marxi szocializmus olyan hajótörést, olyan végérvényes bukást szenvedett, amilyet azelőtt nem lehetett látni. Odaadom. (Propper Sándor: Voltak már különb funerátorok is!) Tehát sorsdöntő változások óráit éli a világ és mi magyarok, ha elég okosak vagyunk, ebből jelentékeny előnyöket tudhatna biztosítani a nemzet számára. De ki tagadhatná, hogy sok a veszíteni valónk is? Mindenekelőtt egyet vagyok bátor'nyomatékosan hangsúlyozni és ez az, hogy a kapitalizmust minden körülmények között, minden erőnkkel fenn kell tartanunk, mert a kapitalizmus helyes nemzeti irányú 'beállításától és fennmaradásától függ a magyarság jövő léte és emelkedése. A mai idők kultúrája főként technikai kultúra, amely civilizációban az előbbi koroktól eltérőleg új emberi képességek váltak szükségesekké. Lehet, hogy a képzeletre kevésbé hatnak ezek, imint aminő a tisztesség, a találékonyság, a vállalkozói inieiativa, mindenképpen magasalbbrendű gazdasági szellemi képesség és fölény, amelynek mind a józan és közérdekű kapitalizmus eredői, de ezek nélkül a magyarság prosperitása, minden eshetőségben a régi határok felé irányuló kirajzása, expanziója és ezzel együtt a magyar nemzetiségen nyugvó magyar államiság helyzeti energiájának kibontakozása alig képzelhető el. Nem cselekedhetünk tehát úgy, mintha ezek az új nacionalizmusok és ezeknek eszmeáramlatai reánk egyáltalában nem tartoznának és mintha ezekről tudomást sem kellene vennünk. Tejesen igaz, hogy a világnézeti harc Magyarországon végérvényesen eldőlt, de nem | dőlt el a határokon kívül rekedt magyarságra l nézve (Ügy van! Ügy van!) és kiváltkép nem dóit el Európa nemzetei között. A mai politikai generáció tehát nem követhetne el nagyobb bűnt, mint ha a magyarságot a bekövetkezhető küzdelmek sorozatára előkészíteni elmulasztaná. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl es középen.) A mái politikai nemzedék felelősségéhez tartozik —• ós itt felelősség alatt a polgári pártok összességének felelősségét értem, — hogy az új nacionalizmusok eszmeáramlataival szemben ne viseltessék isean gyűlölködéssel, sem pedig gondolkozás nélkül ne boruljon le előttük, hanem objektíven vegye kritika alá azokat. Valamely nemzet nagykorúságának fokmérője kétségtelenül az, ha nem fogad el mindent kritika nélkül, amit a kor uralkodó bölcseleti iránya, vagy új társadalmi és gazdasági rendszereklet kívánó eszmeáramlatok hirdetnek, ellenben józanul ítélkezik a felett, mi az, amit a nemzet javára belőlük hasznosítani lehet. (Ügy van! a középen.) Ha nem ültet át minden idegen (intézményt kritika nélkül és anorganikusán a hazai talajba, hogy eldobja egyúttal — miként 1848-ban is és azután is nem egyszer tettük, — nemzeti élet ősi etnikumába visszanyúló, régen bevált intézményeit. Vagyis nem recipiál, hanem áthasonít és angol módra fejleszt. Ezért mondhatta jogosan a szerepéről lelépő Baldpin néhány nap előtt: »Népünk főerénye az a mód, ahogyan emberöltőkön át alkalmazkodtunk a megváltozott viszonyokhoz, módosítottuk alkotmányos eszközeinket, mindig érvényt szerezve kívánságainknak vérontás és gyűlölködés nélkül.« Ha a magyarságot nézzük, azt látjuk, hogy az 1848 előtti magyarságnak ez az áthasonító bölcsesége teljes mértékben megvolt. A történelem büszkeséggel adhatja meg erre a kérdésre a feleletet. Az új nacionalizmíusok eszmeáramlatai épúgy, mint a reformáció és a liberalizmus, teljes mértékben megjelennek Magyarországon ós mindinkább követelni fogják érvényesülésüket. Ha azonban újításról van szó, ennek feladatát ma sem vállalhatja más, mint az a reformer-politikus, aki az elvont eszmék terjesztése helyett a meglevőből kiiinduló pozitív, alkotó munkát tartja feladatának. Ez a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, a konzervatív reformerek pártja. (Mózes Sándor: Hol vannak a reformok?) Ez a párt, ha kell, az üldöztetések és a népszerűtlenség terhét is vállalva, maradék nélkül meg akar felelni a konzervatív irányzatú politika követelményeinek. (Propper Sándor: Csak nem panaszkodik?) A mi pártunk helyzete ma sokban hasonlatos a Széchenyi Istvánt követő nemzedék száz év előtti helyzetéhez. A kérdés ma is az, lesz-e ideje és kellő alkalma, a konzervatív reformernek ahhoz, hogy a szükségletek szerint való változtatásokat a Stádium elmélete szerint széehenyies hideg ésszel, de mindig a parlamentáris út keretei között juttassa betetőzés alá (Fábián Béla: Ki akadályozza? — Kun Béla: Például Bicskén? — Farkas István: Miért nem csinálják? — Mózes Sándor: Megvan a többség, lehet intézkedni!), mert jöhet idő, amikor a külső események vagy a hazai közhangulat hatása alatt improvizálva jutnak ezek a változások tető alá. amikor már a szakszerű, organikus munkára nincs sem idő, sem cselekvési energia. (Fábián Béla: Nem