Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-203

Az országgyűlés képviselőházának 203. ülése 1937 április 28-án, szerdán. 267 lehet a bécsi udvarra hivatkozni, mint akkor! Tessék megcsinálni a reformot!) Ami 1848-ban tragikus vonás volt nemzetünk későbbi sorsára, az kétségtelenül az 1848-iki átalakulás radikalizmusában rejlik. Kétségtelen az is, hogy ha az akkori reformok nyugodt levegőben, nyugodt egymásutánban juthattak volna tető alá, más lett volna a következő évtizedekben az ország fejlődésének sorsa. (Buchinger Manó: Most is lopják az időt!) Minél inkább akadályozzák a mi pártunkat abban, hogy ezt a feladatát elvégezze (Felkiáltások a bál- és szélsőbaloldalon: Ki akadályozza*?). — mindjárt megmondom — annál többen lehetnek az országban olyanok, akik arra a gondolatra jutnak, hogy kívánságaik a karnak megfelelő követeléseik az alkotmány keretein belül nem juthatnak érvényesülésre. {Zaj a baloldalon. — Fábián Béla: A megkötözött kormánypárt!) A tranzigálás éppúgy, mint a mesterséges akadályok a felé az állapot felé vihetnek bennünket, amikor a bal- és jobboldali egymással ellentétes két társadalmi és politikai alakulás vehemensen fordul egymással szembe. Ez az az állapot, amikor a konzervatív reformernek többé alig van szerepe. Azt kérdezhetjük most, mi a jobb oldal? Az más nem lehet, mint az a politikai irányzat, amely a forradalmi idők után a keresztény és nemzeti politika eszméit írta zászlajára; az a politikai irány, amely ezt a keresztény nemzeti poltikai irányzatot és a nemzetmentő politikát mindig a magyar alkotmányosság keretein belül kívánta és tudja is megoldani. Ehhez képest mi a szélsőjobb? Nem lehet más, mint az olyan politikai irány vagy mozgalom, amely a maga jobboldali kívánságait az alkotmány megkerülésével vagy sérelmével képzeli megoldani. (Kun Béla: Vannak ilyenek a Házban, akik ezt akarják? — Mozgás a jobboldalon.) Mi ilyeneket nem ismerünk. Ha most már azt kérdezzük, mi a baloldal, akkor sajnos, Magyarországon a felelet erre a kérdésre nagyon egyszerű: mindazok a homályos és nyilt erők, amelyek az 1918. évi forradalmat előkészítették és végrehajtották (Farkas István: Azt a háború készítette elő!) és idetartoznak a polgári radikalizmus imozealmait anyagiakkal támogató pénzemberektől kezdve végig az egész vonalon az utolsó népbiztosig sokan, mert hiszen különbség közöttük legfeljebb a forradalmi események sorozatának egymásutánjában van, de nem intencióban és a végső konzekvenciákban, — a régi Magyarország sírja megásásámak felelősségében köztük semminemű különbség nincs. (Egy hang a jobboldalon: De mindig kivonták magukat alóla!) Aiúii a mi utunkat megnehezíti, az ennek a polgári radikalizmusnak feléledése és a liberális politikai iránynak ragaszkodása a maga hatalmához, rendszeres hadjárata mindennemű jobboldaliság ellen, (Zaj- — Ügy van! a jobboldalon.) és pedig azért, mert ebből kiválthatja a minden áron való ellenzékiségnek azt a nolitikai botlását, amellyel a konzervatív jobboldaliságot összekeveri a ma még talaitalan, erőszakos újítások mozgalmával és ezekért esetleg felelőssé is teszi. Ennél nagyobb baklövést — bármily oldalról jöjjön is — a inai viszonyok között alig lehet elkövetni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Fábián Béla: Hol vannak azok, akik ezt csinálják? Hol laknak azok? — Egy hang a baloldalon: Itt Pesten! — Propper Sándor: Bicskén! — KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. Fábián Béla: Miért nem beszélünk egyszer már nyíltan! Tessék már nyíltan beszélni! Keresztrejtvényt fejtegetünk! — Elnök csenget. — Vitéz Árpád: Még nyíltabban is fogunk beszélni! — Zaj. — Egy hang a jobboldalon: A szerkesztőségekben kell keresni! Az újságírók talán meg tudják mondani!) A mai magyarság ma minden figyelmével a jövőbe mered s minthogy teljes mértékben megőrizte magában az 1918. évi forradalom megcsinálóival szemben való mélységes — és tegyük hozzá, teljesen jogos — gyűlöletet, most vizsgáló szelleme a joibboldaliság üldözésének a tűréséből azt a következtetést vonhatná le, hogy a liberális eredetű állam a nagy nemzeti feladatok hordozására képtelen. Mert maga a liberalizmus, szabadság-elvénél fogva, miként az elmúlt száz esztendő eseményeiben bebizonyosodott, politikai és társadalmi irányzatok vezetésére nem alkalmas, mert a »laisser aller« kényelmes maximáit alkalmazta ott is, ahol a »suprema lex« elvénél fogva erélyes és azonnali beavatkozásra lett volna szükség. (Fábián Béla: Szegény Anglia!) Az 1848-as állam épp úgy, mint az 1867-es állam liberális konstrukciók és most nekünk konzervatív reformereknek kell váltig hangoztatnunk és tettekkel is bizonyítanunk, hogy igenis ez a mai konstrukciójú állam, a mai magyar állam, nagy nemzeti feladatok hordozására hivatott sőt a liberális elvektől eltérően a »principiis obsta« követelményének megfelelőleg az azonnali beavatkozásra ós erélyes rendszabályok alkalmazására képes. (Fábián Béla: De ki akadályozza? Ki tesz itt csak egy szalmaszálat is az urak útjába? Le kellene már leplezni egyszer őket! Titkos szervezetek! — Zaj a jobbés a baloldalon.) Éppen a mai államnak ezért az alkalmasságáért, amely alkalmasságban a párt és a kormány... (Vitéz Árpád: Majd megmondjuk! — Fábián Béla: Várjuk! Várjuk Tessék már megmondani! — Jurcsek Béla: A Tébe., a Gyosz. és a többiek!^— Fábián Béla: Azok az önök barátai! Kit támogatnak azok? Az urakat! - Zaj.) Elnök: Csendet kérek, Fábián képviselő úr! Krúdy Ferenc: Éppen a mai államnak ezért az alkalmasságáért, amelyben benne foglaltatik a többségi pártnak ós a kormánynak a karaktere is, érte pártunkat az utóbbi években a támadások sorozata. Ezt jól meg lehet érteni az elmúlt szabadelvű korszak eseményeinek ismeretében. Az a polgári radikalizmus, amely a szabadelvű korszak közepétől már kezdett készülni az 1918. évi eseményekre, csak a múló érvényű ad hoc pártszervezkedéseket tűrte meg, sőt közjogi harcokon és technikai obstrukciókon keresztül egymás ellen hajszolta a magyart. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) de héja módjára csapott le minden olyan mozgalomra, amely a liberális állam tehetetlenségén a nemzet szellemi és anyagi erőinek összefogásával — tehát nem ad hoc és nem efemer értékű, hanem állandó jellegű szervezettel — a nemzet belsejének organizálásával kívánt segíteni. (Ügy van! Ügy van! Élénk taps a jobboldalon.) Nem kellett mást csinálnia, mint azt, hogy egy ilyen meginduló mozgalomra a feudalizmus, az ultraromantizmus, a klerikálizmus, az agrárizmus és egyéb már előre alaposan ellenszenvessé tett fogalmak bélyegét sütni rá, hogy ezzel eleve nem egy olyan mozgalomnak a sírját ássák meg, amely a magyarságot minden veszély ellen biztos fedezékbe 38