Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-203

264 Az országgyűlés képviselőházának 203. ülése 1937 április 28-án, szerdán. ennek az országnak társadalmát egy külföldről tenyegeto veszély meghasonlottan találja, akkor a kormányt a felelősség alól teljesen mentesíteni nem tudom. (Fábián Béla: A Berlin—Koma tengely.) En nem tudnék a kormánynak felmentést adni {Egy hang a szélsőbaloldalon: Bicske!), azért, mert az ország nem képes erejét teljességgel kifejteni, mivel nincs birtokában a katonai egyenjogúságnak es meg ma is fennáll az a megalázó helyzet, hogy mi ebben a vonatkozásban másodrangú hatalom vagyunk, pedig a katonai egyenjogúsághoz teljes jogunk van. (Rajniss Ferenc: Ez is igaz!) Tudvalevő, hogy a békeszerződés diktálta ránk azt a hadseregi létszámot, melyet fenntartani szabadságunk és jogunk van, viszont ugyanennek a békeszerződésnek teljes kiegészítő részét képező népszövetségi alapokmány 8. pontja határozottam kimondja azt, hogy a nagyhatalmak, amelyek ezt a szerződést aláírták, le fognak szerelni. (Ügy van! Ügy van!) A magas szerződő felek elmulasztották ezt megtenni és nemcsak, hogy nem tartanak kisebb hadsereget, mint tartottak azelőtt, hanem hadilétszámukat állandóan fokozták is. Ennek folytán nekünk természetesen jogunk van ahhoz, hogy mi a magunk^ részére a katonai egyenlőséget követeljük és kivívjuk és pedig követeljük és megszerezzük minden elleniszolgáltatás nélkül. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Ez nem jelenti azt, hogy mi volnánk azok, akik háborút akarunk, mert hiszen nálunk a békekészség igazán komoly és való. De jelenti azt, hogy nekünk abban a helyzetben kell lennünk, hogy a békeszerződések által készaíkarva és ' rovásunkra hátrányosan megvont határainkat megvédhessük arra az esetre, ha valamely küíhatalom a mi határainkat büntetlenül meg akarná sérteni. (Rajniss Ferenc: Nagyon helyes .^ — Helyeslés a jobb- és a baloldalon. — vitéz, Kő József: A népszövetség majd visszaparancsolja! — Derültség.) A második szempont, amelyben nincs meg a teljes egyenjogúságunk, a trón betöltésének a kérdése. Akkor ugyanis, amikor az ország külhatalmi nyomásra kény telén volt a defcronizációs törvényt, az 1921 : XLVII. t.-eikket meghozni, egyidejűleg a kormány egy jegyzéket vagy leveliét intézett a nagyhatalmak, illetve a nagykövetek tanácsához és kijelentette, hogy a magyar trón kérdését hozzájárulásuk nélkül nem fogja, elintézni. Ez egy megkötöttség, amelynek a háború utáni és a detronizáció utáni 17-ik évben nem volna szabad már meglennie és a nagyhatalmakban sokszor megvolt és meg is lehetett volna a hajlandóság arra, hogy ennek a levélnek tartalmát^ ezt a nagyköveteik tanácsához intézett jegyzéket semmisnek tekintsék. Ebben az irányban azonban nem történt semmi és így azt a látszatot keltheti ennek elmulasztása, hogy mi azt a mai állapotot, amely nemcsak területi csonkaságunkat, hanem alkot; mányunk esonkaságát is jelenti (Gr. Apponyi György: TTgy van!), időtlen-időkig fenn akarjuk tartani,'ebben a paradoxonban, amely egy király nélküli királyság fennállásában rejlik. Éppen ezért a kormánynak meg (kellene tennie mindent, hogy ettől a kötöttségtől szabaduljon. Ez magában véve nem jelentene restaurációt, ez nem jelent semmi mást, mint a nemzeti szuverenitásnak a teljességét {Igaz! Ügy van! a báloldalon és a balközépen.) és azt, hogy a nemzet maga hívhassa vissza és ültethesse trónra a királyt, amikor azt helyesnek és időszerűnek tartja. (Élénk helyeslés a balközépen.) Éppen ezért a kormány eddigelé nem volt képes a nemzetnek célkitűzést, a jövőre nézve valami elgondolást adni, nem volt képes semmit sem adni az országnak, ami a megpróbáltatás idejében lelkesítené, erősítené vagy egy jobb jövő kilátásait biztosítaná. A magyar igazságnak valamennyiünk közös tulajdonát képező, kiirthatatlan követelése mellett, vagy azonfelül a kormánynak a jövőre nézve elgondolása nincs, lehet, hogy koncepciója sincs. Hallottunk ugyan arról, hogy a Duna-medence rendezése talán küszöbön is áll ós hallottunk arról, hogy a kormány állást fog elfoglalni ezzel szemben, de ez a megállapítás tulajdonképpen csak negatív. Azt mondotta éppen a miniszterelnök úr szegedi (beszédéiben, hogy csak akkor megyünk bele ebbe a rendezésbe, ha szuverenitásunkat visszakaptuk, vagyis, ha mint egyenrangú felek tárgyalhatunk. (Ügy van! Ügy van!) Ez azonban még ma nem áll fenn és ebből az következik, hogy egy ilyen rendezéshez egyelőre meg sem vagyunk még híva. {Felkiáltások a középen: Hová? — Fábián Béla: Például Velencébe!) Nekünk, akik a törvényes királyság híveinek valljuk magunkat, a kormánnyal szemben helyzeti előnyünik van, mert mi, amikor a törvényes királyság helyreállítását tűzzük ki programmunknak, a nemzetnek adunk egy követendő ideált, adunk egy vezető gondolatot és ugyanakkor pedig leszegezzük kifelé is, hogy a Duna-medence rendezését a királyság helyreállításának a lehetősége vagy ténnyé válása nélkül véghezvinni nem lehet (Ügy van! Ügy van! a balközépen.), inert ha ez megtörténnék, akkor tulajdonképpen csakis a mostani állapot volna véglegesen lerögzítve. ,(Gr. Apponyi György: Ügy van!) Ma, amikor minden nagy állam, amely újjá alakult, vagy amely új célkitűzéseket vesz fel a programmjába, a nemzete, a népe részére ideálokat keres és a múltból hoz, gyakran talán nem is létező mítoszokat, mi nem engedhetjük meg magunknak azt a pazarlást, hogy a nép lelkében századok óta gyökerező nagy magyar tradíciókat és a szentistváni és a Szent Korona tanában foglalt mítoszt kihasználatlanul hagyjuk nemzetünk számára. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Tudjuk, hogy minden úgy, ahogyan volt. nem lehet Ez nem lemondás, ez nem jogfeladás, ez csak a realitások megértése és megértése azoknak az időknek, amelyekben élünk. Annak a válságnak, amelyről előbb beszéltem, az általam elmondott két előző válsággal szemben fennálló nagy különbségen ki^ül még egy másik vonása is van, amelyben ez a válság az előbbi krízisektől különbözik. A krisztusi éra folyamán az új idők hirdetői: vallásalapítók, próféták, humanistáik és reformerek, sőt még a francia bölcsészek is. rendszerint egy rég elmúlt korszakot jelöltek meg, mint követendő példát, mint elérendő valami nagyszerű berendezkedést, éspedig valószínűleg azért, mert ez a távollévő korszak az ő perspektívájukból csak a fényoldalait! mutatta. Ma azonban ez a helyzet nem áll fenn. Az emberiség ma is tiszteli régi hagyományait, ma is büszke nemzeti hőseire és szentjeire, de egy általános múlthoz való visszatérés gondolata nem létezik. Az út nem vezet visszafelé, hanem előre. (Rajniss Ferenc: Helyes!) Az emberiségnek meg kell találnia önmagát, ós keresztül kell küzdenie magát ezen a válságon, keresztül