Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-203

262 Az országgyűlés képviselőházának i kuljanak' is az időjárási viszonyok és bármilycn legyen is a termés eredménye, a pénzügyminiszter úr minden körülmények között el fogja érni azokat a bevételeket, amelyeket a bevételi tételekben előirányzott. Tisztelettel kérem a képviselőházat, hogy a költségvetést általánosságban és részleteiben fogadja el. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök; Gr. Sigray Antal képviselő urat illeti a szó. . . . . Gr. Sigray Antal: T. Képviselőház! Midőn abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy elsőnek szólalok fel a költségvetési vitában, kötelességemnek tartom, hogy a világhelyzettel foglalkozzam, amelytől hazánk sorsát elválasztani nem lehet. Aki ma politikával foglalkozik, annak kontinensekben kell gondolkoznia. Európa helyzetét is talán világosabban látjuk az amerikai országok távlatából, még hogyha az a kép, amely elénk tárul, eléggé sötét is. Az Egyesült Államokban meg vannak: győződve arról, hogy ha a nagyhatalmak európai politikája így folytatódik, ennek következménye csak az lehet, hogy az egész civilizáció végromlás felé jut. Nem is kellett különösképpen az, hogy Oswald Spenglernek Untergang des Abendlandes című munkája a tudományos világ részére félre verje a harangokat, mert az újságolvasó átlagember is világosan látja azokat a tüneteket, amelyek azt mutatják, hogy Európa súlyosan beteg. A harmadik birodalom és a szovjet között létező és ima is fennálló antagonizmus s a Földközi tengeren Olaszország, Anglia és Franeiaroszág között lévő feszültség voltak elsősorban okai annak a megindult őrült fegyverkezési versenynek, amelynek a velejáró gazdasági fellendüléssel együtt nem lehet más vége, mint vagy világháború vagy gazdasági összeomlás és forradalom avagy talán mind a három. (Farkas István: Együtt jár!) A spanyol polgárháború, amely ezt a gyönyörű virágzó országot rombadöntötte, a nagyhatalmak részére világnézeti harcokon, politikai és gazdasági érdekösszeütközésen felül nem volt egyéb, mint egy nagy véres hadgyakorlat, amely a nagyhatalmak úgynevezett r önkénteseikkel csapataik harci készségét, még inkább hadifelszerelésük harci értékét igyekeznek ki. próbálni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Aggasztó jelenség ezenfelül a totális államoknak az az elmélete, hogy államrezonból 'bármit elikövethetnek is a keresztény erkölcs az állami életben nem kötelező, a regna regnis lupi, amely elmélet vagy dogma eleve abszolvált mindenkit, aki a szomszédját államrezonból vagy érdekből megtámadja. Kiegészíti még ezt a képet a demokratikus nyugati államokban az örökös sztrájkok és munkásmozgalmak ténye, valamint a népszövetség gyengesége; és így minden ok megvan arra, hogy sokan a legnagyobb aggodalommal lássák a jövőt. Igaz, hogy mindjárt itt ivan az antitézis is: soha nem volt még annyi jóakarat, annyi békekészsóg és békenyilatkoaat vezető helyen lévő államférfiak részéről és soha nem volt még annyi igyekezet arra, hogy megmentsék az európai civilizációt. (Fábián Béla: Kevesebbet nyilatkoznának és többet cselekednének!) Viszont azonban ezek a nyilatkozatok magukban véve mégis elsősorban a pesszimizmust' támasztják alá, éppúgy, mint az angol kincstári kancellárnak az angol parlamentben elW3. ülése 1937 április 28-án, szerdán. mondott beszéde, amelyben azt mondotta: reméli, hogy a világ a fegyverkezés őrültsége helyébe egy kevésbé öngyilkos módszert fog találni és hogy a nagyhatalmak egymás iránti bizalmatlanságuk folytán nem fognak valamennyien tönkremenni, mielőtt egymásnak a megértése lehetővé válnék. A történelem folyamán mindig voltak krízisek. Olyan nagy átalakulások, amelyek például az ókori római-görög társadalmi berendezkedésből a feudalizmusba, a feudalizmusból a kapitalizmusba vezettek, nem mentek minden zökkenő nélkül. Ezek azonban hosszú századokon keresztül fejlődtek és talán közelebb jutunk azokhoz a nagy krízisek idejéhez, amelyekkel foglalkozni akarok, hogyha az ókorból a középkorba, a középkorból az újkorba való átmenetet és a francia forradalmat említem meg, mint olyan időket, amelyeknek válságtudata a legélesebben és a legerősebben domborodik ki. Az 1500. év körüli idők óriási átalakulásoknak, találmányoknak, felfedezéseknek, óriási szellemi és kulturális mozgalmaknak voltak a tanúi, a francia forradalom idejében pedig egészen új eszmék születtek, majd azután egy mob-uralom és később egy hatalmas katonai zseni romibadöntötte Európát, amelynek rendje csak az ő bukásával állott helyre. Viszont sem a renaissanee, sem a reformáció, seni a francia forradalom, sem Napóleon kora nem voltak olyan mélyreható befolyással az emberiségre, mint a mai kor, a civilizáció alapfundamentuma, az egész épület struktúrája nem volt annyira megtámadva és megrázva, mint napjainkban. Ennek oka elsősorban az, hogy bár a kettészakadt keresztény egyházak ádázul harcoltak egymás ellen a reformáció politikai ós vallási mozgalmai idejében, s bár a francia forradalom egy időre detronizálta az egyházat, egyik korszakban sem volt annyira erős a vallásellenes tendencia és nem irányult a vallás ellen olyan támadás, mint aminővel például ma Szovjetoroszoirszágban a kereszténységet egyszerűen tönkre akarják tenni, ki akarják küszöbölni ós amitől eredeti elgondolásában az új pogány német vallás sem nagyon különbözik. A másik különbség pedig a régi korok ós a mai kor válságai között az, hogy a mai korban egy rendszeres Osztályharc folyik, amely a múltban, legalább is ehhez hasonló mértékben nem létezett. Voltak ugyan Spartacus-lázadások, parasatforradalmak, de rendszeres osztályharc, amely az uralkodó burasoa-<kapitalista osztály ellen irányult volna, ismeretlen volt. Bizonyos, hogy ez egyike a legnagyobb ós legfontosabb jelenségeknek, szimptómáknak, mert ennek következménye az, hogy a tömegek követeléseit evolúciós úton kell levezetni, — úgy, amint az most az Egyesült-Államokban történik — hogy ha a polgári társadalom meg akarja akadályozni, hogy a tömegek forradalmi úton követeljék céljaik megvalósítását. Csak a kiváltságosoknak adatott meg; ELZ, J hogy megértsék azt a kort, amelyben élnek. j Goethe volt az, aki a Valmy-i ütközet után, amiI kor a forradalmi csapatok saéjjelverték a szövetséges hatalmak seregeit, felkiáltott.:- »Itt és e helyen egy új korszak született és mi azt mondhatjuk:, hogy ott voltunk.« Az államférfiak, a diplomaták ezt a kort éppúgy nem értették meg, mtint ahogyan nem értették meg a háború alaitt és a háború ntáni időkben a kor változásait. Természetesen a század elején \is