Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-193
18 Az országgyűlés képviselőházának . san csökkent és 1936 december végén már csak 600.000 mázsa a szénkészlet, tehát 40%-kai csökkent, a brikettállomány pedig a 75.000 mázsáról 36.000 mázsára csökkent. A bányavállalatok erősen csökkenő készletei fokozódó eladása és az állandó szénárak a legtökéletesebb bizonyítéka a vállalat jó konjunktúrájának ... (Peyer Károly: Behozatali tilalom mellett! Monopólium! Szénmonopólium! — Zaj a baloldalon.) Ami a szénárakat illeti, erre nézve számszerű adatot nincs módomban szolgáltatni, de módomban van a szén árindexét megadni, mégpedig a bányavállalatok által közölt adatok alapján. A háztartási szén árindexe 1933 júniusában 85'4, 1936 agusztusában pedig 85 7 volt, itt tehát állandó szénárral állunk szem; ben, — ez különben köztudomású is — az ipari szén árindexe csak valamelyest morzsolódott le 906-ről 84-re, úgy hogy egész általánosságban — ez különben az egyetemes szénipar helyzetére is jellemző — az emelkedő termelés, a fokozottabb eladás, a csökkenő készletek és az állandó árak jó konjunktúrát jelentik ennek az iparágnak, de ez másként nem is lehetséges, mert ha az ipar konjunktúrája javul, — már pedig erről számtalanszor beszámoltunk — akkor magától értetődik, hogy az annak alapját jelentő szénbányászat szintén javuló helyzetbe kerül. Az az érve tehát a pécsi bányáknak, mintha helyzetük súlyos volna és folyton romlanék, nem helytálló. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: A pécsi szénbánya átlagos szén eladási ára az utolsó 10 év alatt majdnem 30%-kai csökkent! — Peyer Károly: És a berendezést három év alatt leírta! — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ne tessék ilyen adatokat hozni! — Peyer Károly: De a szabolcsi bányatelep lakóházépítését három év alatt leírták! — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Mikor volt az? — Rassay Károly: Tisztázzuk az adatokat! — Buchinger Manó: Mégsem kell a munkásokat a bánya mélyére éhségsztrájkba kényszeríteni! — Gr. Festetics Domonkos: Manó, ne izgulj! — Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Tessék reális adatokkal idejönni, ne levegőből szerzett adatokkal!) Ha megadták volna, akkor mással jöttem volna. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Én megadtam volna a képviselő úrnak! — Peyer Károly: Valamit azért mi is értünk a dologhoz!) Van azonban egy másik érv is, éppen a bányavállalat, a Dgt., a Dunagőzhajózási Társaság mérlegadatai, amelyek, tudom, hogy nem mindig fedik a valóságot, — ez Magyarországon köztudomású — azonban, az 1935. évi 608.000 schillinges ves^teségkimutatásban nem szerepel a bányavállalat vesztesége, hanem csak az előző évről áthozott 79.000 schillinges veszteségáthozat, a hajózási üzem 196.000 schillinges vesztesége, a vasúti üzem 320.000 schillinges vesztesége és kamatveszteség címén 14.000 schilling: ebből tevődik össze a Dgt., tehát a szóbanforgó konszern vesztesége, ezt a veszteséget azonban éppen a bányavállalatok javuló helyzete... (Peyer Károly: Ügy van! Ez a helyzet! A hajózási veszteséget a bányával fizettetik meg!) Magától értetődik azonban, hogy a bányavállalat és főleg a bányamunkásság és tisztviselői kar szempontjából nem jöhet számításba, hogy tartoznak a bányához szállítási tevékenységgel foglalkozó deficites hajózási és vasúti üzemek. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Elnök csenget.) Nagyon jól tudom, hogy a pécsi bányák termelési költsége jóval nagyobb, mint más bányáké, a szakértők véleménye szerint a termelési költség mázsánként 193. illése Í937 március 3-án, szerdán. másfél pengő körül ingadozik, ez a kalkuláció azonban nagyon bizonytalan, mert senki sem tudja megállapítani, hogy mennyi a pécs—budapesti és bécsi központi igazgatás költsége. (Peyer Károly: Ez az!) De az is köztudomású, hogy a magasabb termelési költséggel szemben a pécsi bányavidék a pécsi szénmedence szene a legértékesebb, legmagasabb kalóriaértékű szén. Kérnék 10 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A Ház a 10 perc meghosszabbítást megadta. Matolcsy Mátyás: Igen t. Ház! Nem kétséges tehát, hogy ez a sajnálatos esemény nem a szénbányászat rosszabbodása és magának a pécsi bányavállalat deficites termelése miatt állt elő. Azt hiszem, — és ez köztudomású is — hogy itt inkább a bányavállalat szellemében és igazgatásában van hiba. Ez nem kétséges, hiszen ha lemegy az ember ezekbe a- bányászközségekbe, (Peyer Károly: Minden évben egy új vezérigazgató! Hogyan lehet úgy egy üzemet vezetni?) én jártam a tatabányai üzemben és jártam azoknak munkástelepein is és nem akarom védeni a Magyar Általános Kőszénbányát, egyéb súlyos kifogásaim vannak vele szemben is, de az nem kétséges, hogy a munkások szociális ellátása össze sem hasonlítható, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon-) a pécsi bányavállalatok intézményeivel annál is inkább, mert Pécsett azt lehet mondani, semmiféle szociális intézmény nincs. Kétséget kizáróan az igazgatás antiszociális szelleme az egésznek az oka. Nem a bécsi igazgatást,yagy vezetést kritizálom, talán ott nagyon jószándékú emberek is vannak, ez kétségtelen, azonban valahogy azt érzem, hogy Pécs, Budapest és Bécs közt elsikkad a szociális felelősség vállalása. Itt még azt a vádat is fel kell emelnem, ezt ugyan nem én, hanem egy, a szénbányászatban működő szakember mondja, hogy nem kétséges, hogy a Dunagőzhajózási Társaság vezetése úgy bányászati, mint üzleti, de főleg szociális szempontból nem érheti el a többi vállalatok vezetését, mert hiszen, — nem akarom a vezetőséget sérteni — de nem kétséges, hogy a vezetés nem szakszerű. Kétségtelen, hogy ennek is szerepe és jelentősége van ezekben a sajnálatos eseményekben, mert egészen őszintén megvallva, az az érzésem, hogy elképzelhetetlennek tartottam volna más, akár a Magyar Általános Kőszénbányánál, akár a salgótarjáni kőszénbányánál egy 8%-os bérkérdésnek ilyen elfajulását egyszerűen azért, merthez nem lehet magának a bányavállalatnak érdeke, ezt nem vállalták volna azért a 8%-os differenciáért, amely a bányaigazgatóság szerint is alig több mint 350.000 pengő évi bérdifferenciát jelent ennél az üzemnél. Nem kétséges, hogy nem vállalták volna azt a felelősséget, amely ebből az ügyből származik. (Müller Antal: Egy évvel ezelőtt hogyan kértük ezt, miniszter úr!) Ez is tehát atrra mutat, hogy igenis a vezetésben nincs meg az^ a közvetlen kontaktus, amelynek munkás és vezetőség közt meg kell lennie a zavarmentes vezetés céljából. (Meizler Károly: Tessék állami kézbe venni ezt a bányát és megvan!) Természetesen ennek a kérdésnek tárgyalásánál fel kell vetni azt a kérdést is, hogy tulajdonképpen mi a megoldás útja. Ezen a téren a kormányzatot, de főleg az iparügyi miniszteir urat dicséret illeti, hogy .elég gyorsan és erős kézzel a munkásság mellé állt és I eredményt ért el. Az a meggyőződésem azon-