Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-202
Az országgyűlés képviselőházának 202. ülése 1937 április 27-én, kedden. 253 elég, ha felveszünk egy úgynevezett jégkárstatisztikát. Az sem elég, ha az összes elemi károkról, tehát az elemi károk valamennyi ágáról statisztikát készítünk. Arról nem is beszélek, hogy a jégről nincs is statisztika. Mellesleg meg kell jegyeznem, hogy a biztosító intézetek statisztikája nem egészen megbízható ebből a szempontból, mert a legtöbb intézet azokat a területeket dolgozta fel, amelyeken biztosított felei vannak. Ez a statisztika meglehetősen hevenyészett, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy bár intern szempontból rendkívül fontos számukra, hogy tudják a pontos adatokat, de mégis extern szempontból majdnem azt mondhatnám, az a fontos nekik, hogy kellő homály fedje ezt az egész dolgot. Megjegyzem, az életbiztosítási ágat nem látom itt felemlítve, csak a kárágat. Az volna a tiszteletteljes kérésem, hogy a kárágnál is és az életágnál is méltóztassék statisztikát kérni arról, hogy a kárt szenvedett fél a kötvényben megkötött szerződése értelmében hány százalékban kapja meg rögtön a biztosítást, hány százalékban kártalaníttatik a kötvény szerint, hány százalékban kerül a dolog perre, hány százalékban végződik a per egyességgel, és mekkora az a marge, amely a kötvényben biztosított jog és az egyesség között jelentkezik. Van okom arra, hogy ezt a kérdést feltegyem, mert az eddigi tapasztalatok szerint — amint erre már évekkel ezelőtt egy interpellációmban is rámutattam — a biztosító intézetek vagyonának, jövedelmének majdnem 12%-át teszi ki az a bizonyos jövedelem, amelyet nem a kötvényben biztosított haszonnal tudtak a biztosítók megszerezni, hanem úgy, hogy perre engedték a feleket, a tőkeszegény fél pedig kénytelen volt egyességet kötni és így a biztosítók a differencián kerestek 12%-ot. Ezt nem tartom megengedhetőnek, sőt kifejezetten immorálisnak tartom és ezért tisztelettel kérem, méltóztassanak adatokat beszerezni errevonatkozólag s azokkal precízen kimutatni, hogy milyen szempontból és hogyan bíráltainak el ezek a kérdések. Kenéz Béla t. képviselőtársam volt szíves megmutatni nekem a jégkár-statisztikát. Ennek rendkívül örülök, de nem látom itt sem azt, amit most kértem: nem látom itt azt az adatot, amelyet éppen az elemi károkkal kapcsolatban látnunk kellene, azt tudniillik, hogy mi az az arányszám, amely megmondja, hogy kiket kártalanítottak a kötvényben kikötött módon és kiket nem kártalanítottak ezen a módon, kiknek az ügyét vitték peres útra és hány százalékban történt egyesség stb. (Kenéz Béla: Az megint más terrénum!) Méltóztassanak megengedni, hogy az ipari munka bérek kérdésénél még egy pillanatra visszatérjek. Van ott tudniillik egy kérdés, amely szintén nem egészen megnyugtató. Az órabérek megállapításánál láttuk, hogy amikor az órabér bevallása részben a munkaadóra van bízva, akárhányszor megtörténik, — erről pozitív tudomásom van — hogy az órabérkimutatásnál az olyan munkákat, amelyeket eredetileg akkordban adtak ki, átszámítják órabérre, mert így sokkal előnyösebb kimutatást kapnak. Tudvalevő, hogy az akkordmunkába a munkás beleadja minden erejét és ha ezt a munkát átszámítják órabérmunkára, akkor tagadhatatlanul kedvezőbb képe van a kimutatásnak. Nem látom a kérdőívben azt sem, hogy mi van a Bedeaux-rendszerrel. Ha a Bedeauxrendszert bekapcsolom és így nézem a munkabérek statisztikáját, akkor az egészen más képet mutat. Egy ilyen rendszer által kiuzsorázott munkás munkabére mellett nem találom megnyugtatónak azt az órabért, amelyet a munkaadó be fog tudni állítani. A gazdasági statisztikákkal kapcsolatban van itt néhány kérdés, amelyet szintén nem tudok szó nélkül hagyni és ezért méltóztassanak megengedni, hogy azokkal is foglalkozzam. Itt van például a gyáripar általános üzemi és termelési statisztikája, a behozatali statisztika a szabadforgalomban és az előjegyzési forgalomban, a kiviteli statisztika ós az értékmegállapítási statisztika. Sajnos, ezeket a kérdéseket sem látom egészen világosnak. Lehet, hogy csak én látom a dolgot rosszul; én nagyon meg leszek nyugodva, ha ezekre vonatkozólag felvilágosítást kaphatok. Nevezetesen az általános üzemi és a termelési statisztikánál a kivitellel és a behozatallal kapcsolatban szeretném látni, melyek azok a koefficiensek, amelyek befolyásolják például a mezőgazdaság kifelé való gravitációját; melyek azok a koefficiensek, amelyek miatt például a mezőgazdasági termények nem tudnak a külföldi piacokon olyan mértékben versenyezni, mint igen sok külföldi államnak a terményei, amelyek nem is agrár államok és mégis képesek velünk a versenyt felvenni. Rögtön megmondom, hogy milyen szempontból kívánom ezt: speciálisan a burkolóiparra való tekintettel. Az, aki a mezőgazdasággal szeretettel foglalkozik, és azt szeretné, hogy tényleg lenne expanzív exportunk, — beszéljünk akár a gyümölcsről, paradicsomról vagy másról, akár egyebekről — azt látja, hogy a külföldi gyárosok idejönnek, megveszik itt az árut, de nem itt készítik ki, hanem odakinn. Az úgynevezett acéllemez-kartellel, a pléh-kartellel nem tudnak megküzdeni. Sokkal olcsóbban éri el célját, ha kimegy, nem is tudom hány kilométernyire, a mellett belekalkulálja a romlást és minden egyebet, még mindig olcsóbban jön ki, ha a dobozt odakint megcsináltatja, és nem az itteni magyar lemezt használja. Itt van a szesz- és a cukorkartel. Szeretném tudni, hogy mi teszi kívánatossá a kartelek védelmét, amikor a mezőgazdasági terme-, lés ma már képtelen odakinn konkurrálni éppen ezek miatt a kartelek miatt; vagy mivel méltóztatik megindokolni, — szeretném az erre vonatkozó statisztikát látni — hogy miért kell egy árunak kimennie a külföldre 1 ? A helyzet az, — mint mondottam is — hogy ha kimegy valami cikk a külföldre, ott dolgozzák fel, azután pedig nagy vámmal behozzák, mégis olcsóbb, mintha idebenn dolgozzák fel. A magyar konzervgyárak például ilyen körülmények között nem tudnak konkurrálni a külföldiekkel. Kannak ugyan bizonyos kedvezményes ipari cukrot, de hol van ennek a cukornak az ára a külfölditől. A cukor világparitási ára a brüszszeli egyezmény szerint 9 fillér, s azért itt mégis 1 pengő 26 fillért fizetnek, azt kérdem tehát, hogy lehet-e olyan őrült, aki ilyén drága cukorral akarjon konzervgyártással foglalkozni. Szeretnék ezekben a kérdésekben pontos, részletes kimutatást kapni és szeretném megtudni, hogy mi teszi kívánatossá egynéhány nagy gyáripari vállalatnak a támogatását. Vájjon olyan fontos nemzetgazdasági szerepet töltenek-e be, hogy ezért kell a mezőgazdasági exportot ennyire megbénítani? Egy másik kérdés, amelyre már a külkereskedelmi hivatal kapcsán a pénzügyi bizottság36*