Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-193

Az országgyűlés képviselőházának lí Következik Matolcsy Mátyás képviselő úr interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az, interpelláció szövegét felolvasni. Veres Zoltán jegyző (olvassa): interpelláció a m. kir. miniszterelnök úrhoz a bányamunkások bérmegállapítása tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy a szénbányák növekvő termelése ellenére is a bányászok reálmunkabére 1933 óta csökkent? 2. Hajlandó-e a miniszterelnök úr erélyes rendszabályokat érvénybe léptetni a szénbányák túlkapásai ellen?« Elnök: Az interpelláló (képviselő urat illeti a szó. Matolcsy Mátyás: A sajnálatos pécsi bányászsztrájk és halálos áldozatai, úgy érzem, kötelességünkké teszik, hogy ezt a (kérdést itt az országos közvélemény előtt tárgyaljuk le teljes ' objektivitással és igyekezzünk állást foglalni ennek a kérdésnek generális rendezése tárgyában. (Ügy van! balfelöl.) Peyer igen t. képviselőtársaim napirend előtti felszólalásából nagyon sok részletet tudtunk meg, amelyek különben már az újságok hasábjain is ismertekiké váltak. A pécsi bányásztsztrájk eredendő oka az általános életszínvonal süllyedése, a drágaság következtében létrejött helyzetromlás ós az 1933. év folyamán történt, tudvalevően 8%-os bércsöfckentés idézte elő ezt a núlyos helyzetet, amelyben a bányászok ehhez a végső elkeseredett fegyverhez nyúltak, hogy valamik ép igazukat érvényre juttassák. Igen t. Ház! A bányászok helyzetének alakulása rendkívül kedvezőtlen. Ennek a helyzetnek megítélésére nem alkalmasak azok az adatok, amelyeket a bányavállalat az igen t. iparügyi miniszter úrnak felterjesztett, ha ugyan azonosak azoikkal, amelyeket nekem is megmutattak, amelyek szerint a vájár napi nyersfoére 5'33 fillér, a segédvájáré 4'77 pengő, a segédmunkásé azonban már esák 2'86 pengő. Ezek a bérjövedelmek tudniillik annak ellenére, hogy bevallásúik szerint a bányászfizetések tekintetében országos viszonylatban a negyedik helyen állnak, nagyon kedvezőtlenek. Ha ugyanis a nagy bányavállalatokat ismerjük, akkor tudnunk kell, hogy ezek után már csak kis magánbányák sorakoznak fel, ahol talán még roszszabbak a fizetési viszonyok. Egyszóval a komoly^ üzemek szempontjából a pécsi bányászok fizetései hátul, az utolsó helyen vannak. (Ügy van! a baloldalon.) Az a felfogásom, hogy a helyzet megítélése szempontjából tudnunk kellene, hogy a bányavállalat évről-évre mekkora összeget fizetett ki munkabér címén, mert ennek az összegnek a nagyságából lehet következtetni arra, hogy milyen életszínvonal alakult ki az ott alkalmazott 4000 bányász és családja számára. (Ügy van! A baloldalon.) Ezt az adatot azonban nem adták meg számomra, nyilván azért, (Kun Béla: Camera obscura rendszer!) mert abból nagyon súlyos következtetéseket lehetne levonni, e helyett a bányavállalat kiadta azokat az adatokat, amelyeket felsoroltam, amelyeik főképpen az úgynevezett leszanált napok miatt semmiféle konzekvencia levonására nem alkalmasaik. Nem maradt más hátra, mint magukhoz a bányászokhoz fordulni és onnan szerezni információt a kereseti viszonyokról. Ezek az adatok rendkívül alacsony számokat mutatnak. Ezek szerint a vezetőemberek, tehát bánya mélyén szénfejtéssel foglalkozó vájárok jövedelme 50—55—60 pengő, a segédmunkásolké azonban, akiknek jövedelmi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. '. ülése 1937 március 3-án, szerdán. 17 viszonyait az előbb felsorolt kulcs a többihez arányítva mutatja, ennél jóval kisebb lehet, ahogyan mondják, 25—30 pengő körül van. Természetesen havonta. {Zajos felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Havonta! — Peyer Károly: Nem hetenként, havonta!) Ez egyszerűen azt vonja maga után, hogy az itteni nagycsaládú bányászoknak, ahol átlag négy gyermek van, de sokszor 7 tagú család ellátásáról van szó, naponkénti 1'5—2 pengőnyi jövedelme yan; ez világosan mutatja, hogy olyan alacsony életszínvonalon élnek, amelyet mernék hasonlítani ahhoz az életszín vonalhoz, amely a mezőgazdasági munkásságnál tapasztalható, akiknél a jövedelem napi és fejenkénti 15—18 fillér. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) Nem tartom szükségesnek elismételni azt, amit Peyer t. képviselőtársam mondott és ez az, bogy már tárgyalások indultak meg a munkások és a bányavállalat között a sztrájk kitörése előtt. Nagyon fontos körülmény ez és arra enged következtetni, hogy a bányavállalat vezetősége nem vette tudomásul azt a .feszültséget, amely a munkásság körében elterjedt, (Csoór Lajos: Fokozta, nemhogy nem vette tudomásul!) sőt meggyőződésem az, hogy az ő elutasításukkal egyéb céljai voltak, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amit nagyon finoman úgy fejeztek ki előttem, hogy: »Igen, ha termelésünket, illetőleg eladásainkat fokozni tudnánk és nyilván az állami vásárlások... (Peyer Károly: Zsarolás, hogy a Máv. vegyen át több szenet! Erre ment az egész! Tiszta zsarolás azért, hogy a Máv. több szenet vegyen át! — Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj. — Elnök csenget.) Meggyőződésem szerint a munkásság követelése és kívánsága méltányos. A bányavállalat érvelése azonban, ahogyan azt előttem kifejtették, nem helytálló. Nem helytálló pedig egyszerűen azért, amit a következőkben leszek bátor elmondani. Azt mondják, — és ez a köztudatba is átment — hogy a szén termelése, illetőleg eladása rendkívüli nehézségekbe ütközik, az eladatlan szénkészletek folyton nőnek, már pedig készletre vagy raktárra termelni nem lehet, azonkívül pedig termelési költségeik igen nagyok és a vállalat deficittel termel. Ezek az érvelések, amelyeket a munkabéremelés ellen hoznak fel, meggyőződésem szerint nem helytállóak, mert a Központi Statisztikai Hivatal régebben történt megállapításai alapján a pécsi bányavállalatnál az eladott szén mennyisége évről-évre nőtt. 1933-ban 63 millió mázsát, 1936-ban pedig 77 millió mázsát tett ki az eladás. Az emelkedés^ itt fokozatos. Ez hivatalos adat, különben ők is elismerik, mert megkérdeztem erről őket. (Peyer Károly: Kevesebb munkáslétszámmal! — Zaj a baloldalon.) 1936-ban tehát másfélmillió mázsával több szenet adtak el, mint 1933—34-ben, amikor a bérleszállítást végrehajtották. Az 1936. évi 7'7 millió mázsa szénmennyiségből, amelyben a brikett-eladás is benne van, 1'4 millió mázsát — mind szenet, mind brikettet együttesen — vagyis 14.000 vagont az államvasutaknak adnak át, amely mennyiség ezer vagonnal több mint 1934-ben. Ezt szintén az ő kimutatásaik alapján állíthatom. De nemcsak a széneladásoknál, hanem a pécsi bányáknál a szénkészleteknél is ez a helyzet — az ő bevallásaik szerint a Statisztikai Hivatalnak régebben, tehát politikai feszültségtől mentesen megadott adatai alapján. 1933 december végén 1 millió mázsa szén és 75.000 mázsa brikett volt a szénkészlet, ez fokozató-