Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-202
Az országgyűlés képviselőházának 20 az élelmet a rászorulók elől, hogy: koplaljatok, mert különben elhíztok. Az indokolás azonban, amikor az ezekkel a kérdésekkel való behatóbb foglalkozást igéri, ugyanakkor rögtön felmentést is ad magának a munkaieredmény ének a megítélésénél, amikor az adatgyűjtés nehézségeinél a patriarchális viszonyokra hivatkozik. Egészen különös az, hogy nálunk minden szónak milyen különösképpen más értelmet adnak. Szerintem a szó igazi értelmében a patriarchálizmus a dolgozó ember munkájának megbecsülését, a dolgozó ember munkájának atyai jóindulattal való értékelését jelentené; de vájjon ki gondol a mi munkaviszonyaink között erre az értelmezésre, amikor például Kovács Imrének ebben legutóbbi könyvében nagyon helyesen meg van írva, hogy a nagybirtokon a jármosökör, az igásló, a gazdasági cseléd és a gazdasági munkás annyit ér, mint amennyit a munka végzésével valóban és ténylegesen reprezentál. Az embert nem értékelik magasabban, mint az állatot, sőt az állat bizonyos tekintetben többet ér, hiszen az annak elpusztulásából eredő kárt nehéz pénzekkel kell helyrehozni. Amikor a szavaknak másik értelmezéséről beszélünk, nagyon nehéz arra gondolni, hogy • r iz a szociális gondoskodás is, amely állítólag ezekben az új felvételekben megnyilvánul, ez sem az embernek jogosan járó tesi és lelki ellátásának biztosítását jelenti, hanem jelenti a robotember munkakondíoi ójának fenntartását, vagy a fegyvertfogó férfinépség védelmét, legfeljebb még azt is, amivel újabb időkben egészült ki a szociális gondoskodás elméletének magyarázata, t. i. azzal, hogy szociális gondoskodást ígérek neked, hogy ha otthagyod azt a szervezetet, amely éretted harcol. A szociális gondoskodásnak a valódi értelme és lényege egyre kevésbbé érvényesül az állam igazgatásában. Ezt minden területen látjuk. Látjuk most itt a statisztikai adatgyűjtésnél is, amely éppen a városi és falusi munkásságra vonatkozó részében nem általános, hanem csak részleges, vagy képviseleti, vagy — ahqgyan az előadó úr mondotta —' reprezentatív adatgyűjtés. De az a kérdés, hogy ezeket a reprezentál ásra alkalmas tételeket hogyan szemelik ki ós az eredményt milyen reprezentálás céljaira kívánják csoportosítani? A részleges, vagy reprezentatív adatgyűjtésnek a legnagyobb veszedelme az, hogy a nagy problémák összefüggéseit tetszés szerint elhomályosíthat ja és ha akkor, amikor a program kibővítéséről van szó, rögtön jelentkezik az a meggondolás, hogy az állami költségvetés terhei a legkisebb mértékre korlátoztassanak, akkor már előre le kell mondanunk arról, bogy ez az adatszolgáltatás, amint az indokolás szószerint mondja, megnyugtatóan pontos legyen, vagy legalább is azt a kérdést veti fel. hogy ez a megnyugtatás kit fog megnyugtatni azok közül, akikhez szól. Ha nézzük a régebbi adatgyűjtést, akkor elsősorban a munkanélküliségi statisztikai adatgyűjtés az, amely bennünket érdekel. (Ügy van! a sélsobaloldalon.) Emlékszeim arra, hogy néhány évvel ezelőtt Darányi miniszterelnök úr, mint államtitkár, azzal utasította el a munkanélküliségről szóló állandó és mindenre kiterjedő adatgyűjtést... Elnök: Képviselőtársunk beszédideje lejárt. Méltóztassék beszédét befejezni. Kéthly Anna: Tisztelettel kérek 15 perces meghosszabbítást. • !. ülése 1937 április 27-én, kedden. 247 Elnök: Méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Méltóztassék beszédét folytatni. Kéthly Anna: A miniszterelnök úr azzal utasította el kívánságunkat, hogy a munkanélküliek száma állandóan fluktuál és az elkészült adathalmaz elkészültekor túlhaladttá válik. Azt kell kérdeznem, hogy nem éppen ez a fluktuálás indokolná-e az ilyen irányú adatgyűjtést 1 ? Annak okát kellene feltárni, hogy miért van az, hogy egyszer lélekzetelállító és a balesetek számát rendkívül fokozó hajsza van a gyárakban, hogy utána következzék a kizárás hetekre és hónapokra, egy lélekzetelállító hajsza, aminek indokolása a gépkihasználás, a szociális terhek, a fűtő anyag, a világítás kihasználása és megtakarítása mind olyan lázgörbét rajzolnak fel a foglalkoztatottságnak kiszámíthatatlan ugrásáról, amelyik élesen megrajzolja nekünk, hogy az üzemek úgynevezett racionalizálása tisztán és kizárólag a dolgozók testi épségének, idegeinek rovására történik. A munkanélküli statisztika kiépítésével kell megkeresni az összefüggéseket a legújabb Schwitzsystemmel, a Küttel, a Bedeaux-szisztémákkal kapcsolatos egészség-romlásokkal, ezzel kell megtalálni azt az utat, ahol az elhasznált munkaerő a semmibe zuhan és a munkás, aki a termelésből kihullik, a fogyasztásban is csak a legminimálisabbra leszorított igényekkel vehet részt. Általános és Összefüggő munkanélküli adatgyűjtés kell ahhoz, hogy megláthassuk azt, hogy vájjon hova mehetnek a leépítettek, azok, akiket innen eltanácsolnak és nem látjuk a terepet, ahova őket elhelyezhetjük. Ez a kérdés különben elválaszthatalaiml összefügg az adatgyűjtésben szereplő értelmiségi kérdéssel. Ha az értelmiségi pályák túlzsúfoltak, kellene látnunk azt a csatornát, amelyen az úgynevezett gyakorlati pályák felé le lehetne vezetni ezt a felesleget, bár hiszen hol vannak ma gyakorlati pályák a biztos állami bivatalókon kívül? A munkaviszályokkal kapcsolatos felvétel is csak a számszerűségre vonatkozik anélkül, hogy a szociális háttér vizsgálatára a legkisebb lehetőséget megadná. A munkabérstatisztika hiányos, a képviseleti adatgyűjtés, a reprezentatív adatgyűjtés akkor sem kielégítő, ha az eddigi 6—7000 adatszolgáltató helyett 10.000-ről fog szólni, főleg akkor nem, amikor egy-egy üzemen belül összefogják a különféle alkalmaztatási fajtákat, aminek következtében az egyéni adatszolgáltatásra kötelezett munkaadók sokkal magasabb átlagot produkálnak, mint amely valóban és tényleg megvan. Teljesen hiányzik az adatgyűjtésből az utóbbi időnek legszörnyűbb sebe,;az otthonmunka, a háziipar bér- és árstatisztikája. Kérdezem, igaz-e, hogy a külkereskedelmi hivatal akadályozza azt, hogy ebben a kérdésben rendet teremtsenek? Exportérdekek indokolhatják-e azt, hogy a magyar nők, anyák és feleségek napi 16—20 órai munkaidővel (Farkas István: Szégyen, gyalázat!), kulibérekkel nem keresnek annyit, amennyiből egyszer egy nap jól lakhatnak és ha nem volna népkonyha és nem volnának szükséglakások, akkor egyáltalán nem tudnának megélni. (Zaj a szélsőbal• dalon.) A közületek nagy költséggel fenntartott szociális, karitatív intézményei, a népkonyha és szükséglakások arra valók-e, hogy a munkáltatóknak könnyebbé tegyék a kizsák-
