Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-193

Az országgyűlés képviselőházának 19, Nemcsak a Független Kisgazdával történnek hasonló esetek, hiszen négy panasz jött a Füg­getlenséggel, s az' Uj-Nemzedékkel kapcso­latban is; a hatóságok részéről tehát ilyen el­bánás nemcsak a Független Kisgazda című uj sággal szemben, hanem a nemzeti egység párt­céljait szolgáló újságokkal szemben is, megnyil­vánult. Méltóztatnak tudni: ahhoz, hogy valamely lap utcai terjesztésben részvehessen, (Soltész János: Nem, utcai terjesztésről van szó, hanem előfizetések gyűjtéséről!) a törvényhatóság te­rületére az alispán, az egész ország területére pedig a belügyminiszter engedélye szükséges es annak, aki a lapot terjeszti, szükséges a rendőrhatóság által kiállított igazolvány. A Független Kisgazda Sipos József nevű terjesztője, aki előfizetéseket gyűjtött^ magát igazolni nem tudta A csendőrség ezért tőle rendőrhatósági igazolványt vagy legalább is a kiadóhivatal egy megbízólevelét kérte. Nézeteim szerint ma, amikor köztudomású, hogy olyan röpiratok terjesztése, amelyeknek terjesztése megengedve nincsen, rendszerint más, legális és terjesztési jogosultsággal rendelkező újság terjesztésébe van hurkolva, mert az illető kinn tartja a lapot és a zsebben a röpiratot, indo­kolt, hogy fokozott figyelemmel kisérjük ezt a tevékenységet, hiszen éppen a t. túloldalról hozták fel tegnap, hogy igyekezzünk az ilyen illegális röpiratok, röpoédulák terjesztését meg­akadályozni. A fokozott figyelem tehát telje­sen indokolt. Ebben az esetben elővezetés történt, a fő­szolgabíró a kihágási tárgyalást megtartotta, a kihágási tárgyalás során a terjesztőt azért, mert rendőrhatósági igazolvánnyal nem rendel­kezett, elmarasztalta. Az elítélt nem fellebbe­zett, a belügyminiszternek tehát, illetőleg a másodfokú rendőrbírónak módja sem volt, hogy annak a jogerős kihágási ítéletnek he­lyességét vagy helytelenségét felülvizsgálja, jogilag tehát az első eset befejezett tény. En­nek ellenére, mivel ebben a kérdésben hozzám korábban panaszt tett egy másik képviselőtár­sam, a főszolgabírót utasítottam arra, hogy ha­sonló esetekben nagyobb tapintattal járjanak el és alaposabban vizsgálják meg, hogy szük­ség van-e a letartóztatásra. (Dinnyés Lajos: A törvényt sem tartják be! — Zaj.) Kérem, a tör­vénynek megfelelően jártak el, • ezt kénytelen vagyok leszögezni, mert a csendőr járőrnek kö­telessége akkor, amikor utcai terjesztést ta­pasztal, közbelépni, — már pedig a jelentós ezt mondja ... (Czirják Antal: Előfizetési díj szedé­séről volt szó!) Helytelenül méltóztatik infor­málva lenni. Jogerős kihágási ítéletben meg­állapított tényállásról van szó, amelyet addig, amíg újraf el vétellel meg nem méltóztatnak tá­madni, kénytelen vagyok tényként elfogadni, hogy itt terjesztésről is van szó. (Zaj és felkiál­tások a baloldalon: Előfizetőket gyűjtöttek! — Rassay Károly: Árulták az utcán emberek­nek?) Persze! (Horváth Zoltán: Milyen tényállás van erre?) Én) a kihágási ítélet tényállását fo­gadom el.ebben a tekintetben. (Zaj balefelol.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Mikecz Ödön államtitkár: Nem tetszett figyelni, most nem a baranyai esetről van szó, ez nem Baranyában történt. Most a Nógrád­Gömör-Kíshont vármegyei esetről volt szó. A baranyai eset a következő. Egy Pétre Lajos nevű bádogos, aki a Hazai Általános Ingatlanbiztosító Rt, ügynökének mondotta magát, a Független Kisgazda című lap azonos keltezésű számaiból több példányt . ülése 1987 március 8-án, szerdán. 15 terjesztett és azt adta elő, hogy ő mutatvány­számok terjesztésével van meghízva. Ezt a megbízatást a lap részéről semmiféle igazol­vánnyal alátámasztani nem tudta. Rendőrható­sági igazolvánnyal rendelkezett, elkobozták tőié ezeket a lapokat, szabályszerű jelentés és az elkobzásról szóló jegyzék kiadása mellett ér­tesítették a főszolgabírót a kihágási eljárás megindítása végett. Ez a kihágási eljárás még nem nyert befejezést. Amennyiben bármifele jogszabálysértés történt volna, vagy a tényál­lás nem azt fogja igazolni, mint ami a csend­őri jelentésben foglaltatik, úgy a főszolgabíró, mint másodfokú rendőrhatóság, de> méltóztas­sanak meggyőződve lenni arról is, hogy a bel­ügyminisztériumban szervezett, a kérdésben harmadfokon ítélkező kihágási tanács a jogsza­bályoknak és a helyes tényállásnak megfelelő ítéletet fogja hozni. (Helyeslés jobbfelfii.) Kérem, méltóztassék figyelembevenni azt, hogy tényleg jogszabály írja elő, hogy a ter­jesztéshez engedélyre van szükség ós a ter­jesztéshez a terjesztőnek egy külön úgyneve­zett rikkancs-igazolvánnyal kell rendelkeznie. Ha méltóztatnak úgy intézkedni, hogy ilyen esetekben legalább egy személyazonossági iga­zolvánnyal igazolják az illetők azt, hogy tény­leg előfizetések gyűjtésére vannak felhatal­mazva, kétségtelen dolog, hogy ezek a kelle­metlenségek elkerülhetők lesznek. Meg vagyok róla győződve, hogy ebben a folyamatban lévő esetben is, amely Villány­ban történt, a rendőrhatóság, mint kihágási büntetőbíróság, egyedül azokat az intézkedé­seket fogja megtenni, amelyek a törvényből folyólag és a törvényes jogszabályok alapján a megállapított tényállásnak megfelelően meg­teendők. (Mozgás a baloldalon. — Horváth Zoltán: A nyilas lapokat gyűjtik? A váci fiői­Sííolgabíró, a gödöllői főszolgabíró ...) Kérem, méltóztassék a belügyminisztéírium vezetésével megbízott miniszterelnök úr nevé­ben adott válaszomat tudomásul venni. (He­lyeslés jobbfelőh) Elnök: Az interpelláló képviselő urat il­leti meg a viszonválasz joga. Kun Béla: T. Képviselőház! Igen nehéz helyzetben vagyok, (Felkiáltások jobb felől: Azt tudjuk) mert a t. államtitkár úr válaszát jelenlegi formájában nem vehetem tudomásul, de a t. államtitkár úrnak módjában van a t. Háznak adott válaszát pár szóval kiegészí­tenie, amelynek révén másodszor talán tudomá­sul vehetem a választ. Mert mi nem kegyet kérünk a t. hatalom részéről, (Ügy van! Ügy r>an! bal fejői.) mi egy jog gyakorlását nem engedhetjük megakadályoztatni. Nem arról van szó, hogy azzal az újság­gal házaltak. Már maga az a tény, hogy az intézkedést azzal indokolják, hogy az illető koldult, kell, hogy a belügyminiszter úr teljes ellenkezését hívja ki azzal a szolgabírói íté­lettel szemben, amely kolportázsára nézve or­szágos engedéllyel bíró Független Kisgazda című lap ellen irányul, amely Gaal Gaston és Eckhardt Tibor arcképét viseli homlokán, — tehát nemzeti szempontból teljesen megbízható tömegek vezetőinek arcképét és nevét hordja — hogy azzal ne járjanak el így és azoknak a, lappéldányoknak terjesztőit ne kezeljék legalábbis gyanús egyének^ módjára. De itt előfizetések gyűjtéséről és mutatványszám adásáról volt csak szó. Rendes, nyomtatott előfizetési ívekkel, amelyeket a Független Kisgazda kiadóhivatala bocsátott ki, mentek

Next

/
Thumbnails
Contents