Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-198
180 Az országgyűlés képviselőházának 11 {Helyeslég a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik') Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Meizler Károly! Elnök: Meizler Károly képviselő urat illeti a szó! Meizler Károly: T. Ház! Sajnálattal kéli megállapítanom, hogy éhben az agrárországban, a képviselőház plénuma előtt, úgy látszik, vajmi kevés érdeklődésre tart számot a mezőgazdasági kamaráról, illetve annak revíziójáról szóló törvényjavaslat. (Kun Béla: Annak sincs értelme, hogy kutyafuttában akarják letárgyaltaim, hogy ima vége legyen a vitának!) Szomorú dolog ez és ennek a ténynek ódiumát csak résziben lehet ráhárítani arra,. •. (Kun Béla: Szógyen ez! — Egy hang jobb felől: Hiszen egyesegyedül vagy a túloldalon!) — Kun Béla: Itt van Lázár Imre is! Arányszámban többen vagyunk, mint ott!) Elnök: Engedje meg Kun Béla képviselő úr, hogy a szónok folytathassa beszédét, (Derültség.) Meizler Károly: Az ódiumnak csak egyik része az, hogy nem titkos alapon ült össze a képviselőiház ós talán erre vezethető vissza, hogy szakszerű témáknál és törvényjavaslatoknál nem mutatkozik kellő érdeklődés; az ódium másik része azonban arra vezethető vissza, hogy maga ez a törvényjavaslat olyan, hogy nem tud -semmi érdeklődést kelteni, nem tud pedig azért, mert lényegbevágó módosítást és intézkedést tulajdonképpen alig hoz. (Kun Béla: El lehet mondani, imi hiányzik belőle!) Amiket hoz, azok nagyobb részben kétségtelenül elfogadhatók; elfogadihatók azért, mert a legutóbbi 16 évnek tapasztalatain alapuló változtatások ezek és ezekre tényleg szükség van. Ilyen például, hogy a választhatóság tekintetében milyen intézkedésekre van szükség, hogy az alispán, a törvényhatóság első tisztviselője tagja legyen-e a kamarának, vagy sem, hogy a munkás- és gazdasági egyesületek miképpen legyenek képviselve a kamarán belül, azután, hogy örökös tagok legyenek-e a kamarában, vagy hogy az illeték miképpen és kikre rovassék ki, amelyek természetesen mind olyan kérdések, amelyek fölött alig lehet vitázni. Aggályosnak tartom azonban azt, hogy a kúriáknak száma ötről hétre emelkedjék. Készséggel koncedálom, hogy az indokolás nagyon helyes okfejtéssel bontotta szét azt a gondolatot, hogy miért van szükség az ötödik kúriának szétválasztására. Megengedem, hogy például egy alföldi 120 holdas parasztgazda és egy dunántúli 900 holdas gentrygazda között igen nagy különbségek vannak, nemcsak életszínvonal, de a gazdálkodás mikéntje tekintetében is, tehát tényleg két különálló kúriát kívánnak. Ha azonban ehhez hozzávesszük azt, hogy ezáltal máris hat kúria lett és hogy a gazdatisztek külön önálló kúriája csatlakozik még ehhez, akkor azt kell kérdeznem, vájjon a kúriák számának ilyen nagy emelkedése nem veszélyezteti-e már azt a demokratikus tendenciát, amely az alaptörvényben megvan. Hiszen az alaptörvény maga is gondoskodik kellőképpen arról, hogy a nagyobb birtokosok arányszámukon felül legyenek képviselve a kamarában. Ezért hozza be azt az elvet, hogy a kúriák teljesen egyforma számú kiküldötteket küldjenek a kamarába, annak ellenére, hogy a választók számában tulajdonképpen igen nagy különbségek mutatkoznak az egyes kúriákon belül. Ha tovább visszük ezt a gondolatot és a . ülése 1937 március 11-én, csütörtökön. mezőgazdasági bizottságból a kamarába kiküldött tagok száma, valamint a kamarákból az országos kamarába kiküldött tagok száma is folyton kevesebb lesz a választók számához viszonyítva, akkor azt kell mondanom, hogy a mostani revíziónak intézkedése, hogy ötről hétre emelje fel a kúriák számát, kétségtelenül alapossá teszi azt az aggályt, hogy már többénkevésbbé megváltozik az a demokratikus intézmény, aminek annak idején szánták a törvényhozók a kamarát. Senki nem akarja kétségbevonni azt, hogy a mezőgazdasági kamaráknak egyetemes mezőgazdasági érdekeket kell képviselniük, tekintet nélkül arra, hogy kisgazdák vannak-e benne vagy nagygazdák. Az is kétségtelen azonban, hogy a kamarákra elsősorban mégis a kisgazdáknak van nagyobb szükségük, mint a nagygazdáknak. Miért? Mindjárt megmondom. A nagygazdaságoknál ott van az intéző, az okleveles gazda, akinek végzettsége, képzettsége teljesen azonos a kamarai tisztviselők végzettségével és képzettségével, tehát a nagybirtoknak a maga természetes védelmét szakszerűség szempontjából, értékesítés szempontjából és minden más szempontból biztosítja ez az okleveles gazda. A kisgazdáknál azonban igenis sokkal inkább szükség van arra, hogy a kamarák tisztviselője legyen az, aki segítségükre van a gazdálkodás kérdéseiben. T. Ház! A •mezőgazdasági érdekképviseletnek erre a reformjára vonatkozólag megkérdeztem a legiletékesebbeket, a kamarák tagjait, akik kerületemben vannak és magukat a kisgazdákat, mit szólnak ők ehhez. Ök azt mondták, őket nem érdeklik azok a kérdések, hogy vájjon hány kúria lesz ezután és hány kúria volt eddig, őket nem érdeklik ezek a részletproblémák sem. Ok azt mondják, hogy a kamarák eddigi tevékenysége nem érte meg azt a 2 százalékos kamarai illetéket. Szomorúan hallottam tőlük ezt a választ és ebből arra követeztetek, hogy sajnos, a kamarák eddig nem tudták eléggé teljesíteni a feladatukat és nem tudtak népszerűek lenni éppen azok előtt, akik előtt leginkább kellett volna a kamarákat népszerűsíteni, a kisgazdák előtt. Kétségtelen azonban, hogy meg kell lenni minden reményünknek arra, .hogy a kamarák a jövőben mégis csak jobban tudják majd teljesíteni feladatukat. Ezért szerettük volna, ha ez a javaslat nemcsak toldozgatás-foldozgatás lett volna, hanem az érdekképviselet alkotmányjogi szempontjaiból, a szervezet mikéntje szempontjából hozott volna változtatásokat. Ezért szerettük volna, ha lényegbevágó, a kamara hatáskörére vonatkozó intézkedéseket is kaptunk volna. Azok a kisgazdák, akiket megkérdeztem, azt mondják, nem az a hiba, hogy a kamarák | nak eddig nem volt megfelelő anyagi alátámasztásuk, és ennék következtében nem tudtak helyesen működni. Azt mondják a kisgazdák, az volt a hiba, ihogy az érdekképviselet munkája tulajdonképpen a panaszkodásokban: ane~ rüí ki, sőt azt is mondják a maguk egyszerű szavaival, hogy ők sokkal jobban tudnak sírni, mint a kamarák és hogy a kamarára • nincs szükség csak azért, hogy e panaszkodásokat hallassák és íőleg ezért még kamarai illetéket is szedjenek. Kétségtelen, hogy ez nem így van, ez nem egészen helyes álláspont részükről, mert a~ kamarákra csakugyan szükség van, de a kamarák kereteit megfelelő változtatások révén meg kell tölteni megfelelő anyagi tartalommal.