Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-197
128 Az országgyűlés képviselőházának 197. ülése. 1937 március 10-én, szerdán. kell kezdenem, mi is tulajdonkép a képviselő úr által említett »oslói csoportosulás*:. Tudvalevő, hogy az 1930 decemberében Svédország, Norvégia, Dánia, Hollandia és Belgium között létrejött oslói egyezmény, melyhez 1933 novemberében Finnország is csatlakozott, mindössze arra kötelezte a részes államokat, hogy tervezett vámemelések előtt egymást 15 nappal korábban értesítik. A tervezett vámemelés által károsuló tagállam 10 napon belül felszólalhat, de — ha a vámemelést tervező állam a felszólalás ellenére is megmarad szándéka mellett — úgy a vámemelést minden további nélkül életbeléptetheti. Ez a — látnivalóan — igen szerény célkitűzést tartalmazó egyezmény is a valóságban papíron maradt. Az ehhez az egyezményhez való csatlakozásunk nyilvánvalóan nem is elégítené ki az interpelláló képviselő urat, de — azt hiszem — mindenki egyetérthet velem abban is, hogy Magyarországnak semmiféle gazdasági érdeke nem vitetnék előbbre, ha ehhez a gyakorlati jelentőségg'el nem bíró egyezményhez való csatlakozását Magyarország tüntetőleg felajánlaná. Újsághírek szerint Colijn úr, Hollandia miniszterelnöke, március hó 3-ára Hágába meghívta az oslói egyezményhez tartozó államok szakértőit, nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy eszmecserére nyíljék alkalom, arra nézve, vájjon az említett egyezmény kiépíthető-e oly értelemben, hogy a résztvevő államoknak egymásközti áruforgalma számára minél több impulzust adjon, De — ismerve Colijn miniszterelnök úrnak mindenkor tett lelkes hitvallását a nemzetközi forgalom akadályainak leépítése mellett — kétségtelennek látszik az a szándék is, hogy az oslói egyezmény tagállamai valamilyen, a nemzetközi árucsere mielőbbi felszabadítására irányuló törekvések bátorítására és támogatására alkalmas demonstratív lépést tegyenek. Nem hiszem, hogy az interpelláló képviselő úr a magyar kormánytól — mely nagy rokonszenvvel és tisztelettel kíséri a holland miniszterelnök úr kiváló személyét és nemes céljait — azt várja, hogy csatlakozását jelentse be olyan akcióhoz, melyhez való csatlakozásra senki fel nem szólította s különösen akkor, amikor a nemzetközi áruforgalom terén vezető nagyhatalmak egyike sem tanúsít egyelőre mást, mint többé-kevésbbé platonikus érdeklődést az akció iránt s különösen akkor, amikor a bennünket környező vagy egyébként saját külforgalmunk tekintetében döntő jelentőségű államok tartózkodnak hasonló lépéstől. Az igen tisztelt képviselő úrnak egyébként — meggyőződésem] szerint — interpellációjával nem is annyira aa volt a célja, hogy a kormányt az oslói egyezményhez való csatlakozásra bírja rá, mint inkább az, hogy hitvallásra bírja arra nézve, vájjon jövő külkereskedelmi politikáját inkább a mai kötött forgalom fokozatos felszabadítása felé óhajtja-e orientálni, vagy pedig a kötöttségnek további kiépítését, de legalább is fenntartását vallja-e proigrammja gyanánt. Noha nem tartom különösképpen időszerűnek még a problémát, mégis megnyugtathatom az igen tisztelt képviselő urat abban az irányban, hogy a kor mány a külkereskedelem mai kötöttségét semmikép sem tekinti állandóságra szánt berendezkedésnek, hogy a devizagazdálkodás kényszerűségeinek fokozatos kiküszöbölésével lehetővé igyekszik tenni a forgalmi korlátozások tekintélyes részének is megszüntetését s hogy az elsősorban termclésvédelmi és kereskedelempolitikai célokat szolgáló korlátozások leépítésének útjára is kész lépni abban a mértékben, ahogy azt akár kollektív akciók, vagy pedig bilaterális megállapodások a magyar termelés és a magyar kivitel lényeges érdekeinek tekintetbevétele mellett lehetővé teszik. Ezzel a kijeleutésemmel a február hó 16-án megjelent kormányrendelet, mely többek között a külforgalmat könnyítő egyes rendelkezései mellett a behozatali engedélyhez kötött áruk körét valamennyire kiszélesítette;, csak látszólag van ellentétben. Ezt a rendelkezést általában nem újabb korlátozások alkalmazásának szándéka vezérelte, hanem az utóbbi időben azi egyes külföldi országokkal a fizetési forgalomra vonatkozólag létrejött egyezmények hiánytalan végrehajtása tette szükségessé, mely egyezmények — a klíringszerződések fokozatos kiküszöbölésével — devízagazdálkodásiumk megkötöttségeinek leépítése és így a szabadabb külkereskedelem felé is jelentenek lépéseket. Ily értelemben fog általában a szóvátett kormányrendelet a gyakorlatban alkalmazásra is kerülni. Azt a körülményt, hogy az igen tisztelt képviselő úr interpellációját eredetileg a m. kir. külügyminiszter úrhoz intézte, felhasználom arra, hogy a néhány hónappal ezelőtt megjelent kormányrendeletnek, amellyel a m. kir. külkereskedelmi hivatalt szervezeti és személyi vonatkozásokban áttettük a kereskedelem és közlekedésügyi minisztérium hatásköréből a külügyminisztérium hatáskörébe, egyik-másik azóta keletkezett félreértés eloszlatására alkalmas magyarázatát adjam. Ez a rendelkezés annak a szükségességér vei számolt, hogy a Külkereskedelmi Hivatalnak munkaköréből folyó tevékenysége gyorsan működő és intenzív kapcsolatot igényel a magyar külképviseletekkel. Annak fenntart tása mellett, hogy külföldi államok kormányaival folytatandó mindennemű kereskedj lempolitikai tárgyalás vezetése továbbra is a m. kir. külügyminiszter úr kizárólagos hatáskörébe tartozik, az említett rendelkezés nem jelentette azt, mintha a külkereskedelmünkkel összefüggő egyes kérdések intézése bármiképpen is el vonatott volna a tárca szerint illetékes gazdasági miniszter urak hatásköréből. Az igen tisztelt képviselő, úr interpellácójának irányításában is kifejezésre jutó e látszólag fennforgó bizonytalanságnak elhárítására azért ez alkalommal kérem a tisztelt képviselőház tagjait, hogy a magyar kereskedelempolitikával és külkereskedelemmel összefüggő kérdésekkel mindenkor a tárca szerint illetékes miniszter úrhoz szíveskedjék fordulni. Darányi s. k.« Elnök: Mivel az interpelláló képviselő úr szólni nem kíván, felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a miniszterelnök úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következnek az interpellációk. Az első Petro Kálmán képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz a borfogyasztási adó eltörlése tárgyaiban. Kérem a jegyző urat az interpelláció szövegének felolvasására. Vásárhelyi Sándor jegyző (olvassa): interpelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz. 1. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr a borfogyasztási adó eltörlésére javaslatot tenni? 2. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr a vá-