Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-175

Az országgyűlés képviselőházának 175. teknek elrendelésére valamely felsőbb hatóság kell, hogy hivatva legyen. Magának az eljárásnak lefolytatását és felülbírálását pedig a következő módon képzelem. Elsősorban is egy telekátalakítási bizottság volna alakítandó jogi és műszaki személyekbői, az illető város, vagy község polgáraiból vett független emberekből, akik ezt a kérdést mindentől függetlenül -intézik és kezelik, akik iránt megvan a bizalom. (Esztergályos János: De nem vihetik ezt a kérdést az abesszin négushoz, kérem!) Elnök: Méltóztassék egyelőre Európában maradni! (Derültség. — Farkas Elemér: ÍTgy látszik a délelőtti ülés közbeszólásra inspirál! — Esztergályos János: A képviselő úr olyan szépen beszélt, hogy gyönyörűség volt közbeszólni!) Csendet kérek, képviselő urak. (Dulin Jenő: Jánosnak milyen jó kedve van! — Kéthly Anna: Mert ki van aludva!) vitéz Shvoy Kálmán: Ezek a független szakemberek kétségtelenül felül tudnak emelkedni minden érdekeltségi szemponton. Meg vagyok róla győződve, hogy egy ilyen bizottság határozatát mindenki bizalommal fogja fogadni. (Ügy van! jobbfelől.) Ez a rendszer Németországban igen jól bevált. Ami a költségeket illeti, nézetem szerint a város, vagy a község a magánszemélyekkel „ együtt kell, hogy vállalja magára a költségeket. A város pénztára legfeljebb csak arra szolgálhat, hogy ezeket a pénzügyi műveleteket keresztülvigye. En ezt úgy értem, hogy egy ilyen nagy telekkomplexum átalakításánál, mivel annak a vagyonnak vannak hasznai, jövedelmei, de vannak kiadásai, terhei is, úgy kell a dolgot intézni, hogy a kiadás és a haszon egymást teljesen egyensúlyban tartsa. A város legfeljebb csak az ő adminisztratív apparátusával menjen az ilyen telek átalakítás segítségére. Jogorvoslati hatóságra is szükség van, ezt pedig úgy lehet megalkítani, ha erre a célra egy országos szakbizottságot állítanak fel. Mi. a különbség a két eljárás között? A különbség lényeges. Amíg t. i. a törvényjavaslatba felvett módszer tulajdonkép peres feleknek peres felek ellen való pereskedése, amely a perrendtartás alapján folyik le, — és ebből kifolyólag hosszadalmas lesz, hozzá van fűzve igen sok szabályhoz és a végén igen költséges — addig a másik eljárás egyszerű közigazgatási eljárás, amely rövid lefolyású, tehát nem kerül olyan sokba. Nézetem szerint ilyen nehéz kérdésnél, ahol ennyi ember van érdekelve, ez az egyszerűbb, rövidebb közigazgatási eljárás mindenesetre előnyösebb, mint egy peres eljárás. (Dulin Jenő: Csak nem megnyugtató.) Hogy megnyugtató-e vagy sem, az attól függ, vájjon olyan emberek lesznek-e ezekbe a bizottságokiba kiválasztva, — akár a telekátalakítási bizottságiba, akár az országos fellebbviteli szakbizottságba — akikben száz százalékig meg lehet bízni. Kedves képviselőtársam, én nagyon szomorúnak tartanám, ha Magyarországon nem tudnánk találni kellő számú független, becsületes, mindeneknek fölébe emelkedni tudó jogi és műszaki szakembert, akik ilyen ritka kérdésekben kellőkép dönteni tudnak. Mert ne méltóztassék ám azt gondolni, hogy telekátalakítási művelet napirenden lesz. Ez a, legritkább esetben fog előfordulni, talán soha, de ha ilyen kérdés mégis előfordul egyes helyeken, azt nagyon jól el fogják tudni intézni. En el tudok képzelni magamnak Szegeden is ilyen ülése 1937 január 28-án, csütörtökön. 7a esetet, ahol pl. a városnak egyik részét, ahol a jövendőben a fejlődés meg kell, hogy induljon, ahol most csupa apró, szabálytalan alakú parcella van, rendezni kell. En sem a városokról, sem az országról nem merném kiállítani azt a szomorú bizonyítványt, hogy nem tudnánk találni független embereket, akik tudnak mindenekfelé emelkedő szakszerű véleményt mondani. Hogy csak a bírák alkalmasak erre: ne méltóztassék rossznéven venni, én ilyen szegénységi bizonyítványt nem tudok kiállítani. (Helyeslés jobbfelől.) En csak rámutattam egy megoldási módra, 4% amelyet egy Petrovácz Gyula képviselő úr által is ismert, kiváló szakember fejtett kL Mikor ezt olvastam és a törvényjavaslatot is tanulmányoztam, felvetődött bennem a kérdés, mi lehetett az oka annak, hogy ilyen kiváló szakembernek ilyen nagyszerű véleményét teljesen mellőzték. Valószínűleg megvoltak ennek az okai. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Majd megadjuk a választ rá!) De én viszont kötelességemnek éreztem, hogy erre itt ennél a törvényjavaslatnál rámutassak. Talán szolgálatot is tettem vele a miniszter úrnak, mert az ország előtt majd ki tudja fejteni az okokat, hogy miért nem vették ezt figyelembe. Hiszen, méltóztassék elhinni, a mérnökök és azok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, ebből a szemponttól is nézik a törvényjavaslatot. Most rá kívánok térni a kisajátítási eljárásra. A törvényjavaslatban lefektetett elv teljesen kifogástalan. Rámutatok azonban két momentumra, illetőleg két rendelkezésre, amely az én nézetem szempontjából a törvényjavaslatból hiányzik és amelyet célszerű volna pótolni. Az egyik az, hogy annak a hatóságnak, amely ki akar sajátítani, megvolna a joga és a módja, hogy visszalépjen a kisajátítás végrehajtásától arra az esetre, ha a bíróság túlmagasan állapította meg a telek árát. Itt mindjárt belekapcsolódom abba, amit Farkas Elemér igen t. képviselőtársam mondott. Ez megmagyarázza azt, — és ezt meg lehetne akadályozni — hogy miért épülnek középületek nem mindig megfelelő helyen és miért bírnák a városok 'mindenkor csak a mellékutcákban építeni. Azért, mert a főutcákon, főtereken lévő telkek tulajdonosai, ha csakugyan kisajátításról van szó, olyan nagy értéket kapnak azért a telekért, hogy az a város vagy közület képtelen és nem is mer fellépni kisajátítási igényével, ezért már ab ovo az olcsóbb területekre megy, ott keres magának kisajátításra alkalmas területet, de 'ha megvan a módja és lehetősége arra, hogy visszalépjen a kisajátítástól, a megvásárlástól, az esetben, ha a bíróság túlmagasan állapítja meg a kisajátítási árat, akkor nagyon sok telektulajdonos meg fogja gondolni, Sogy túlmesszire menjen-e igényével. A másik momentum, amelyre rá akarok mutatni, az, hogy visszaállítandó lenne a kisajátításról szóló 1881 :XLI. te. 64. §-ának az a rendelkezése, hogy a pénzügyi törvényekben és szabályokban meghatározott vagyonátruházási és telekkönyvezési illetékek a kisajátításioknál nem járnak. Mert hogyan áll ma a hely; zetH A vagyonátruházási illetékekről szóló 1920 :XXXIV. te. 113. Va a fenti 1881. évi törvényes rendelkezést akként módosította, hogy az állam, a törvényhatóság és a község által az 1881:XLI. te. 1. Vának 1—12. pontjaiban meghatározott célokra kisajátított ingatlanok után nem jár az ingatlanvagyon átruházási illeték.