Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-192

594 Az országgyűlés képviselőházának 192. ülése 1937 március 2-án, kedden. Éppen ezért nagy hibának tartom, hogy már régen nem alkottuk meg az öregségi biztosítást. Sokat bíráltuk mi is és sokat bírálták mások is Vass József közéleti tevékenységét, egyet azonban 'el kell ismerni, azt, hogy ezzé] a t törvényjavaslattal egy olyan lépést tett előre, amelynek kihatásait akkor nem is tudta még senki értékelni, amelynek kihatásúit esak ma lehet kellőképpen értékelni és amely a jövőben az idők folyamán még többet és többet tud majd nyújtani és teljesíteni azoknak, akik az intézet kötelékébe tartoznak. • Itt van előttem egy kimutatás, amely szerint az 1928. évi LX. te. életbelépése óta, a törvény alapján egészen 1936 deceooiber 31-ig, tehát a legutóbbi időkig öregségi segélyben részesült 974, rokkantsági isegélyiben 3665, gyermekpótlékban 388, özvegyi segélyben 467, félárva segélyben 744, teljes árvasegélyben 40 tag. Ez összesen 6278. Ezek az emberek a különböző segiélynemekben feltüntetve, ez alatt az idő alatt összesen kaptak 1,631.061 pengőt, amiből egyedül az 1936. évre esik 826.914 pengő., Ezek a számok mutatják azt, hogy milyen fontos rendeltetése van iaiz öregségi 'biztosításnak, hiszen a törvény tulajdonképpen ez évben lépett csak életbe, ez évben érhették el a biztosítottak azt a 400 hetet, amennyi ideig fizetniök kell a járulékot azért, hogy igényjogosultságot szerezzenek; és annak ellenére, hogy ez^ a törvény csak most lép életbe, mégis a törvény rendelkezései következtében a teljes munkaképtelenek már is kapnak segélyt. Egy kefekötőmunkás, aki 1931-ben minidkét szemére teljesen megvakult, volt az első járadékos, aki ilyen támogatásban részesült. Az a segély azonban, melyet folyósítanak, olyan minimális összeg, hogy azt, bizony nem jó kitenni a kirakatba. Az alapdíj, melyet havonta befizetnek ezek az emberek, 10 pengő. Ez nagyon kis összeg. Ehhez jön éveken át a befizetett járuléknak bizonyos százaléka, úgyhogy a legjobb esetben egy magasabb fizetési osztályban, ha kifizette az illető a járulékokat a törvényben előírt időn át, akkor elérhet esetleg havonta 16—18—20 pengőt. Ez körülbelül a maximum, már pedig ez nem olyan összeg, amelyből például egy 65%-os munkaképtelen ember el tudná magát tartani; ez legfeljebb arra jó, hogy azon a szegény segély en kíyüi még valamelyes pótlékot kapjon és ne haljon teljesen éhen. Nem az a fontos tehát, hogy az öregségi biztosítás fejlesztessék, de fontos az, hogy az állam betartsa a törvényben foglalt ígéretét. (Farkas István: Ne csak vegyen, hanem adjon is!) Annakidején az állam kötelezettséget vállalt, hogy évenként négymillióvá] fog hozzájárulni a munkások öregségi alapjának támogatásához. Az állam nagylelkű volt és ezt a négymilliót önmagának elengedte s a tartozások kamatait is leszállította 1

/2%-kal. Az állam tehát nem teszi meg a kötelességét a dol gozó munkásosztállyal szemben, holott joggal lehetne követelni, hogy ha a köztisztviselők s egyéb, az államtól nyugdíjat élvezők számára a békebeli több mint 40 millióval szemben ma 220 milliót fizet ki, akkor a munkásság ezen intézményének a támogatására legalább ezzel a négymillióval járuljon hozzá, — amire annakidején törvényben vállalt kötelezttséget — hogy így a munkások és az intézmény tisztviselői megfelelő járadékot kaphassanak. Nem lehet azzal kibújni, hogy azt mondja a pénzügyminiszter: Az intézetnek ma annyi pénze van, hogy nincs, szüksége rá. Ez az okoskodás a legkevésbbé helytálló azért, mert a négymillióra azért volna szükség, mert a levelek tömegeit tudom felmutatni, amelyekben öreg, 60—70 éves emberek azt kérik, hogy részükre valami kegydíj állapíttassák meg, hiszen ők már koruknál fogva nem képesek megszerezni azt a 400 hetet, amely alapja a segélyezésnek. Ezenkívül ennek a 10 pengős alapdíjnak a felemelése is lehetővé válnék, legalább addig az átmeneti ideig, amíg magasabb segélyre való jogot tudna szerezni az illető a befizetései révén. Nem akarok itt államokra hivatkozni, ahol az állam ugyanannyival járul hozzá az alaphoz, tehát ha például 10 pengőt ad az intézet, 10 pengő alapdíjjal járul hozzá külön az állam. Ha 10 pengőt adna nálunk az állam, akkor már 20 pengő volna az alapdíj havonta és ehhez jönne még az a pótlék, amit a befizetett járulékok alapján kapna a munkás. így mégis 30—35—40 pengős segélyt kaphatna, amely ugyan nem mondom, hogy alkalmas arra, hogy abból valami fényes, úri módon lehessen megélni,, de a mindennapi kenyérgondoktól, az éhezéstől mentené meg az embereket és lehetővé tenné, hogy ezek a 65 éves emberek félrevonuljanak, kivonuljanak az iparból, elmenjenek vidékre, falura, ahol valami gyökerük van a rokonságuk révén; abból a 40 pengőből valamikép el tudnák tengetni ott a maguk szegényes életét és öreg napjaikra nem volnának kitéve azoknak a nélkülözéseknek, amelyeknek a nagyvárosban ki vannak téve. Miért nem méltóztatik sürgetni ennek a kérdésnek rendezését? Annyit beszélnek odaát a nép iránti szeretetről, arról, hogy a munkásságon segíteni kívánnak, hogy szociális téren nern^ tudom, mi mindent meg, kell tenni. Ha az államnak van 220 milliója az állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak nyugdíjának folyósítására, akkor kell lennie 4 milliójának arra is, hogy azt a körülbelül 7—800.000 vagy talán ma már több biztosítottat valamelyes dotációban részesítsék, az állam részéről valami támogatást kapjanak és ne legyen ezenkívül az intézet teljesen kiszolgáltatva annak, hogy tagjai befizetéséből és a munkáltatók hozzájárulásaiból tartsa fenn magát, de a tőkék felett, amelyek befolynak, az állam diszponál. Állítom, hogy &m állam a maga intézkedéseivel milliókra menő kárt okozott -az intézetnek. Állítom ezt felelősségem tudatában és adatokkal merem igazolni, hogy az állam azokkal az intézkedésekkel, amelyekkel megakadályozta az intézetet abban, hogy helyes tőkebefektetéseket eszközöljön, az intézetnek milliókra menő károsodását idézte elő. Ezek azok a kérdések, amelyek belpoliti kailag bennnüket érdekelnek és én örülök annak, hogy ez az egyezmény idekerült és csak azért nem fogadom el ezt teljes egészében, mert a kormány újból ttrríi tíz. álláspontra helyezkedik, hogy azokat az egyezményeket, amelyek tulajdoniképpen alapjai ennek az egész egyezménynek, nem kívánja natifikálni, illetve azok ratifikálását nem helyezi kilátásba. Nekünk megvan az öregségi, betegségi és balesetbiztosításunk, a törvény többet nyújt, mint amennyit az egyezmény előír. Teljesen helytálló, mert az egyezmény sakkal minimálisabb segélyeket állapít meg, ami nem új dolog. Tekintettel keH lenni arra, hogy ilyen nemzetközi egyezményeket 45 vagy több tagállamiból álló konferencia fogad el, s nem minden államban vannak fejlett ^ ipari és szervezeti viszonyok; Irakban például nagyon nehéz volna ugyanazt az egyezményt elfogadtatni, amelyet