Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-191

Az országgyűlés képviselőházának 19 akart valamit (Vázsonyi János: Kétségtelen!) és ezért ezt a javaslatot általánosságban örömmel kell fogadnunk. Készleteivel nem tudunk egyetérteni, elsősorban azért, — amint ezt Vázsonyi t. képviselőtársam is említette — mert nem fogadhatom el a miniszterelnök úrnak azt az álláspontját, hogy a 30 éves korhatár felállítása talán éppen össze akarná hozni a különböző korosztályokhoz tartozókat. Ha ez így volna, abban az esetben az volna a helyes és logikus, ha külön méltóztatnék felállítani az idősebb korosztály számára egy másik korhatárt s akkor viszont szükséges, hogy egy másik kategóriából, a 60 éven felüliek közül bizonyos százalék ne lehessen ajánló. Ez volna a megfelelő ellentéte annak, amivel ebben a javaslatban találkozunk. Ameddig azt látjuk, hogy a magyar bíró 26 éves korában már ítélkezhetik, akkor nem tudjuk megérteni, miért ne Lehetne egy 30 éves ember teljesen jogosult és teljesen felkészült arra, hogy részt vehessen a jelölésben, az ajánlásban. Ezt az indokot, amelyet az igen t. miniszterelnök úr felhozott, nem tudom elfogadni. Ez a fiatalság felé kétségtelenül kemény és talán indokolatlan gesztus. Tudjuk jól, hogy itt milyen szempontok vezették talán nem is a miniszterelnök urat, hanem a törvényjavaslat elgondolóit, az a szempont, hogy talán a fiatalság a szélsőségekkel értene egyet. Ezt meg kell cáfolnunk. A fiatalság ma felkészült, komoly, megvan benne a lelkiismeretesség abban a tekintetben, hogy az ország dolgait épúgy nézze, mint a nem-fiatalok. Êpoen ezért ezt a megkülönböztetést nem látjuk célszerűnek s helyesnek tartanok, ha a javaslatból ez a 30 éves korhatárra vonatkozó rész kihagyatnék és szeretnők, ha a miniszterelnök úr ezt teljesen elejtené. Lényegében úgysincs ennek semmi jelentősége, mert aki talál száz 30 éven aluli embert, aki ajánlja, éppúgy fog találni idősebbeket is, viszont aki fiatalabbakat talál, az fog találni idősebbeket is. Ezt nem szokták nézni az ajánlásnál. (Vázsonyi János: Csak elvi jelentősége van!) Azt hiszem, elvi jelentősége sincs, de gyakorlati jelentősége meg már egyáltalában nincs, csupán anynyiban, hogy megakadályozza a választási biztost abban, hogy gyorsabban bírálhassa el az ajánlásokat. Kétségtelen, hogy ha neki arra is \igyáznia kell, hogy melyik ajánló hány éves, nagyon könnyen megtörténhetik, hogy azért, mert a névjegyzékek összeállításánál hiba történt, — ami, tudjuk jól, lehetséges — a születési év az egyik helyen így, a másik helyen amúgy van feltüntetve, vagy abból a tényből, hogy valaki a pótjegyzékbe van felvéve, a választási biztos azt a következtetést vonja le, hogy fiatalabb ember, mert később vették fel a névjegyzékbe. Ez anomáliákra vezethet. A választási biztos nem tudja, hogyan áll a dolog és esetleg az illetőnek a születési bizonyítványát is bekéri. Mindezek olyan tények, amelyek a gyors elbírálás kétségtelen akadályait jelentik. Éppen ezért kérem a miniszterelnök urat, hogy amennyiben lehet, ne ragaszkodjék ehhez a megkülönböztetéshez. Az 1. § egyébként végtelenül fontos, tudniillik ez mondja ki, hogy az aláírásokat hitelesíteni kell. Amennyire örülünk annak, hogy a jelölésnél az eddigi tömeges aláírásokkal kapcsolatos zaklatástól megszabadulnak az emberek, annyira nem tudunk egyetérteni azzal, hogy a hitelesítési nehézségek nincsenek kiküszöbölve. Nagyon jól tudjuk, hogy kell bizonyos kiválasztás a jelölt személyére nézve, de . ülése 1937 február 26-án, pénteken. 55g ezt ne olyan módon biztosítsuk, hogy ilyen mértékben formalizmushoz kössük az ajánlást, mint itt történik. Ezért voltam bátor indítványozni, hogy teljesen elegendő — ennek történelmi előzményei vannak a magyar törvényekben — és sokkal helyesebb és jobb volna, ha az ajánlást benyújtók maguk vállalnának felelősséget, ha kell, büntetőjogi felelősséget is azért, hogy az általuk benyújtott aláírások valódiak. Ez teljesen elegendő volna, teljesen kiküszöbölné a formalizmust s az azzal együttjáró nehézségeket, amelyeket a javaslatnak ez a része támaszt. (Rassay Károly: Büntetőjogi felelősséget vállaljanak

Î Hogy lehet azt?) Bocsánatot kérek, igen t. képviselőtársam valószínűleg tudja, hogy az Andrássy-féle javaslat is ezt a megoldást kereste, (Rassay Károly: Képtelenség!) az 1913-as törvény ezt a megoldást szankcionálta és az 1918. évi törvény is lehetővé teszi ezt álmegoldást. Hogy ez elég garancia-e? Igen t. képviselőtársam talán azt mondja, hogy nem elegendő. Teljesen elegendő garancia, mert száz aláírásnál az ajánlást benyújtók jelen lehetnek.. Ha jelen van a közjegyző», jelen van a községi elöljáróság, annál inkább jelen lehetnek az aláírást benyújtók maguk is. Annak ellenőrzése tehát, hogy csakugyan minden aláírás valódi-e, semmi nehézségbe nem ütköznék az aláírást benyújtók részéről. Éppen a formalizmust, a formai nehézségeket, a visszaélések lehetőségét zárják ki ezzel, azokat a lehetőségeket, hogy a községi elöljáróságnak talán csak egyik tagja áll majd rendelkezésre, ha hitelesíteni kell, vagy a közjegyző éppen vidéki körúton van vagy végrendeletet csinál valahol, amikor hitelesíteni kell, vagy a választási biztost nem lehet megközelíteni azért, mert olyan helyen helyezik el a szobáját, ahová nem lehet bemenni, amikor arra szükség volna vagy becsukták a választási f biztoshoz vezető kaput, ami már megtörtént. Ezeket a formalizmusokat mind kizárja az a mód, amelyet az 1913-as és 1918-as törvény már lehetővé tett, amely hivatottá tette az ajánlást benyújtókat arra, hogy egyúttal vállalják a felelősséget az aláírások hitelességéért is. A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy igen ám, de ilyen esetekben már csak a petíció során nyerhet elbírálást,, vájjon az aláírások tényleg hitelesek-e vagy sem. Készséggel koncedálom, hogy máskor már nem nyílik arra alkalom ennek elbírálására, ámde az, aki büntetőjogileg felelős azért, hogy azok az aláírások, amelyeket benyújtottak, csakugyan valódiak, nem fog játszani azzal, hogy őt esetleg börtönbe vagy fogházba juttassa az, hogy hamis adatokat, hamis aláírásokat fogadott el és nyújtott be. Én ezt teljesen elegendő garanciának tartom, és azt gondolom, hogy ha az 1913-as és az 1918-as törvény,, valamint az Andrássy-féle javaslat is elfogadta ezt, akkor most is megfelelő volna^ ez a rendelkezés. Hiszen tudjuk, hogy például az Andrássy-féle javaslat körül milyen nagy irodalom fejlődött ki, tudjuk jól, hogy azt sokkal jobban megrágták a jogászegylettől elkezdve le a vidéki fiskálisig, mint a mostam javaslatokat. Annakidején a vidéki fiskálisok nem tudták elképzelni, hogy hozzá ne szóljanak a választójogi problémához. Egész dzsungelje van a választójogi irodalomnak és évek ifolytonos munkája után, a hírlapirodalomnak ezzel a problémával való állandó foglalkozása után kijegeoesedett az az álláspont, hogy ez elegendő az ajánlá80*