Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-190

Az országgyűlés képviselőházának 190 amelybe belevettük az örökbérleti intézményt, megkorrigálta. Ha még ezt az örökbérleti intézményt is kitörölték a javaslatból, akkor mit várhatunk a felsőháztól egyéb reformoknál? Annakidején volt alkalmam Gömbös Gyula miniszterelnök úrral beszélnem és magam is azok közé tartozom, akik unszolták őt, hogy ha már egyszer megígérte, miért nem hozza a választójogi reformot. Ő őszintén megmondotta, hogy azért nem hozza, mert a felsőház jogkörét ki kell terjesztenie és nem biztos abban, -hogy a felsőház e jog kiterjesztés után a felterjesztendő választójogi reformot el fogja-e fogadni. De különben is — mondotta — van neki egy pár reformterve, egy pár kérdést meg akar oldani, de nem biztos abban, hogy az egyenjogúvá tett felsőház nem fogja-e majd azokat a reformokat elgáncsolni. Hát ő emiatt — mondotta — aggódik és ezért tolta ki ígérete ellenére a választójog rendezését későbbi időre. Az a veszély csakugyan fenyeget bennünket, hogy egyes reformjavaslatainkat a felsőház, ha egyenjogú lesz, esetleg visszautasíthatja, egyes reformjainkat megakadályozhatja. Ez az egyenjogúsítás az alkotmányunkból sem folyik, mert mégis itt a nép választottjai ülnek, az egész nép parlamentje ez, tehát nem lehetséges és nem igazságos, hogy ezzel szemben a csak osztályérdekeket képviselő felsőház egyenrangú legyen. Hiszen a múltban is, Ferenc József idejében, a gyakorlatban az a helyzet alakult ki, hogy a felsőház nem volt egyenrangú. Emlékezzünk például csak Szilágyi Dezső néhány felszólalására, amelyben fejtegette, hogy a felsőház nem egyenrangú az alsóházzal és éppen azért, akármilyen vótumokat ad a kormány ellen, a kormány nem köteles azok következményeit levonni, nem köteles lemondani. Maradjunk meg tehát e mellett az állapot mellett. Ha az államfőnek megvan a kellő ellenőrzési joga, mint ahogy megvan alkotmányunk mostani rendszere mellett, akkor azt hiszem, hogy a képviselőház nem megy el olyan messze szélsőségekbe, amilyeneket legfeljebb odakint az ütődöttek, a Catilinák hirdetnek. Még ha ezek jutnának is itt uralomra, az államfői hatalom nagyon elég lesz arra, hogy ezeket a képtelenségeket csírájában elfojtsa, meghiúsítsa. Egyébként sem képzelhető olyan kormány, amely az államfő előzetes hozzájárulása nélkül javaslatokat hozna ide. Hiszen alkotmányos gyakorlatunkból nagyon jól tudjuk, hogy ez a szokás. Különösen nem történhetik meg ez olyan államfővel szemben, akiről tudjuk, hogy alkotmányosan kormányoz. Az, amit ebben a tekintetben felhoznak, csak ürügy arra, hogy a felsőházi jogkörét kiszélesítsük, ami még több költségbe fog kerülni és amire voltaképpen nincs is szükségünk. Jól van, romantikából tartsuk fenn a felsőházat, benne volt "a régi jogunkban, de nem szükséges, hogy a felsőház jogkörét olyan túlságosan kiszélesítsük. T. Képviselőház! Még sok problémáról kellene beszélnem, de most már röviden csak a javaslattal akarok foglalkozni. Álláspontomat a javaslattal szemben már kifejtettem az általános vita előtt benyújtott módosításaimban. I

1

. képviselőtársaim közül is sokan megemlékeztek azokról a módosításokról, amelyeket bátor voltam előterjeszteni és amely módosítások között szerepel többek között az »ajánlások visszavonása« kérdésében téves szövegezés megjavítására irányuló módosítás. Nagyon jól tudjuk, hogy a kormány maga sem úgy akarta szövegezni a javaslatnak ezt a szakaülése 1937 február 25-én, csütörtökön. 535 sziát, hogy az ajánlás nem vonható vissza, ami különféle visszaélésekre adhatna módot ós alkalmat, hanem a kormány is úgy végezni a javaslatot, hogy az ajánlási aláírás nem vonható vissza. Hiszen tényleg szükséges, hogy az, akinek az aláírása ott hitelesítve van, aki már egyszer aláírta a nevét, akinek erkölcsi kötelessége is állani az aláírását, ne játszhassék az aláírásával. De ha ez így van, akkor mondjuk ki a javaslatban azt, amit ki akarunk mondani. Megjegyzem, azt, ami a javaslatban van, nem veszem másnak, mint csak szövegezési pontatlanságnak. Szövegezzük meg ezt pontosan. Nem is ez volt a kormány intenciója, de ez, lehet belőle az alkalmazásban odakint; megtörténhetik a jelölttel, hogy odaviszi az ajánlási ívet a választási biztoshoz (Lányi Márton előadó: Jön erre egy módosítás!) és a választási biztos előtt már ott van 70—80 embernek egy közjegyzői nyilatkozata, hogy ők visszavonják az aláírásukat. (Bródy Ernő: Jön egy módosítás erre!) Én a módosítást meg is fogalmaztam és ez, azt hiszem, teljesen egyezik majd azzal, amely jön. Az 1. §-nál is előterjesztettem egy módosító indítványt. Ez a módosításom a következő dologra vonatkozik. Az 1. § megállapítja, hogy aláírást csak közjegyző, választási biztos, járásbíróság és községi elöljáróság hitelesíthet. (Dulin Jenő: A sok bába között elvész a gyermek!) Sok a bába, de még mindig nem elég, mert nem vagyok biztos abban, hogy egy terrorisztikus időben vájjon rendelkezésre áll-e a közjegyző, rendelkezésre áll-e a járásbíróság és rendelkezésre áll-e a községi elöljáróság. A múlt időből ' vannak ugyanis tapasztalataink, hogy a közjegyző nem állt rendelkezésre például a panaszok hitelesítésénél (Dulin Jenő: Megszökött! Beteg lett!) s a járásbíróság sem állt rendelkezésre a hitelesítésnél. A községi elöljáróság egyszerű emberekből áll, azután ott van a jegyző, aki mindenkit terrorizálni túd, s az sem bizonyos, hogy rendelkezésre áll. Ha egyszer a kormány könnyebbé akarja tenni ezt az eljárást, ha nincsen más szándéka, mint az, hogy tényleg olyan valaki hitelesítsen, aki felelős az aláírások hitelességéért, akkor azt indítványozom módosító javaslatomban, hogy hatalmaztassék fel az ügyvéd is a hitelesítésre, hiszen az ügyvéd esküt tett az alkotmányra, esküt tett a kötelességeire is, és külön súlyos fegyelmi szabályok szankciója áll az ügyvéddel szemben. Mert ha már minden csődöt mond, ha a hatalom mindenkit terrorizálni tud, a független ügyvédi karban mégis akad, aki minden terror ellenére rendeldelkezésre áll. Elmondom az 1931-es szentesi esetet. Két közjegyző van ott. Panaszt adtunk be a mandátum ellen. A hitelesítést elkezdte az egyik közjegyző, egy félóra múlva bejött valaki, a fülébe súgott valamit, a közjegyzőnek ilyen vagy amolyan tanyára kellett elmennie végrendeletet alkotni. Alig hogy megjött, ott volt egy negyedórát, megint más tanyára hívták. Elmentünk erre a másik közjegyzőhöz; az elutazott, beteg. Elment az ember a királyi járásbírósághoz; a bírák mozdulni sem tudtak a sok dologtól. Táviratozni kellett a szegedi kamarához, küldjön az közjegyzőt. Küldtek is Makóról közjegyzőt, — kétszeres pénz, kétszeres költség — de hiába jött meg a közjegyző, nem állt rendelkezésére a választói névjegyzék, mert az egyik közjegyző elzárta, elutazott, a város polgármestere pedig azt mondta, hogy éppen most adott be a kormánypárt egy kér-