Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-190

530 Az országgyűlés képviselőházának : megadóztatni és velük szemiben az értékpapírforgalmi adó felemelését és egyéb adóügyi rendszabályokat alkalmazni. (Meskó Rudolf: Tegnap a pénzügyminiszter úr ezt be is jelentette!) Tessék elhinni, hogy a megfelelő pénzügyi politika és az adóügyi 'reformok tekintetében van egy igen önzetlen, igen készséges segítőtársa a jószándékú közösséget képviselő kormányzatnak, — na az valóban jószándékú akar lenni — abban a szellemi munkásságban, amely igen pontosan és jól tudja a gyáraik és az irodák legmélyén rejlő üzleti titkokat, igen pontosan és jól tudja azt, bogy a kimutatott és a ki nem mutatott profitok tulajdonképpen hol találhatók. (Rupert Rezső: Es hová mennek!) Amikor tehát itt a legélesebben szembefordulunk a. magunk részéről is egy antiszociár lis, felelőtlen és arrogáns, profitot csináló réteg veszedelmes és .a közre káros magatartásával, viszont arra kérjük a t. Házat és különösen a túloldalon ülő, részben távollévő képviselő urakat, hogy amikor a szellemi munkásság kérdéseiről van szó, ne méltóztassanak egyoldalú általánosításokba esni. (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vegyék észre azt a csendesen dolgozó és robotoló szellemi munkásréteget az üzletekben, az irodákban, a gyárakban, a bankokban, amely nem valami különleges előjogoknak köszönheti azt, hogy itt van, egyszerűen ideszorult, mert másutt nem volt számára hely. Vegyék észre azt a csendben dolgozó, szociális érzéstől áthatott, komoly felelősségtudattól fűtött, társaival szemben kollektív érzésű és minden segítésre kész,, a főnökei, a munkáltatói felé gerinces, az ipari munkásság felé pedig az osztályszoiidarítás érzetét tápláló szellemi munkásréteget, amelylyel szemben méltánytalan és igazságtalan, amellett az illetőkre nézve sem megfelelő eljárás az, hogy néhány száz állás kunyorálásával másokat akarnak esetleg a kenyerüktől megfosztani. Véleményem szerint — és ez egyezik azzal, amit bevezető szavaimban mondottam — még a mai magyar adottságok mellett is meg lehet oldani a szociális problémát igen jelentékeny részében, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) meg lehet oldani mindenféle álláshalmozásnak, nemcsak á gondosan észrevett (Helyeslés jobbfelől.) és ugyanilyen gondosan észre nem vett álláshalmozásoknak kiirtásával és megszüntetésével. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Le lehet csapolni a szellemi munkanélküliséget nem néhány száz kikunyorált állással, hanem a súlyosan kizsákmányolt szellemi munkásság munkaidejének negyven órára való leszorításával. (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Higyjék el a képviselő urak, hogy ezen nem menne tönkre a magyar gazdasági élet, nem rokkanna bele. (Zaj.) Két példa van erre: a köztisztviselők napi hatórás munkaideje és; a nyomdai munkások napi hatórás munkaideje. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az egyik esetben a kormányzati hatalom és a közszellem méltányos és megértő magatartása, a másik esetben, az illető társadalmi réteg hihetetlen szolidaritása, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) társaiért hoizott anyagi áldozata, összeforrott, kiépített, megbonthatatlan összefogása az, amely létrehozta ezt a rendezett állapotot, amely kiterjed a munkaviszony minden területére, az utánpótlás szabályozásától kezdve a legmagasabb köröket, fokokat betöltőknek, a 90. ülése 1937 február 25-én, csütörtökön. szakma művészeinek a fizetését szabályozó megállapodásokig. Meg lehet tehát oldani ezt a kérdést. És ha az urak figyelembeveszik ennek a kérdésnek a súlyosságát, akkor legyen is és kell, hogy legyen bátorságuk hozzányúlni ehhez a kérdéshez, bármiféle mellébeszélésekkel és bármiféle másirányú Ígérgetésekkel vagy álokoskodásokkal igyekezik is a kapitalizmus a valóban megoldást jelentő elintézés elől kitérni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Vegyék észre a megoldásra váró súlyos egészségügyi és szociális problémákat, a mezőgazdasági munkásság szociális biztosítását, amely nemcsak annak a rétegnek a számára, hanem sokszáz orvos elhelyezésének a szempontjából is döntően fontos, kutassák fel mindazokat a munkaterületeket, amelyek a szellemi munkanélküliek elhelyezésére lehetőséget és alkalmasságot nyújtanak, és akkor ezt a kérdést ki lehet vonni a politikai mérgezett agitációnak, a nap-nap után való szégyenteljes verekedéseknek, a gyakran félrevezetett embereknek egészen menthetetlen excesszusainak a keretéből. Igazán nem lehet érj dek az, hogy miránk a külföld ezekben az időkben, mint egy ilyen, kvázi néprajzi ritkaságra figyeljen fel, amely ilyen meglepetésekkel és ilyen speciális dolgokkal szolgál a külföldi sajtó szenzációkra éhes olvasóközönségének. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Ez a javaslat, amely itt előttünk fekszik, új szellemet akar bevinni a képviselőválasztásba, már a nyilt választás keretein belül. Kérdés, lesz-e ennek az új szellemnek elég ereje és elég hatása kint, ott, ahol a közigazgatásnak az eddigi egyeduralma volt az egyedüli úr és parancsoló? Vájjon azok a hiányosságok és azok a hézagok, amelyek ebben a törvényjavaslatban vannak, nem teszik-e illuzóriussá a jószándékot? Vájjon az, hogy 1000 vagy 2000 ember helyett 100 vagy 150 emberre fog majd a terrorizálási lehetőség korlátozódni, nem teszi-e felfokozhatóvá a terrornak a lehetőségét? Vájjon nincsenek-e itt a javaslatban — mint ahogy véleményem szerint vannak — olyan paragrafusok, amelyeken a régi szellem besurranhat és mindazt semmissé teheti, ami ebben a tekintetben eddig, mint ígéret elhangzott? Én kételkedem, nekem ebben a tekintetben jogos aggályaim vannak. Látom a tüneteket, látom a jelenségeket, látom azokat a tragikus eseményeket, amelyek éppen ezekben a napokban valamenynyiünkne'k a lelkét mélyen megrázva és mélyen megrendítve a pécsi telepen lezajlottak (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. —Farkas István: Igazán szégyen, gyalázat!), látom azt, hogy — sajnos — milyen olcsó az emberi élet. (Farkas István: Ez a szociális politika! Ezt adja a magyar állam! — Buchinger Manó: Halálosan kétségbeesett emberek odadobják az életüket százával!) Elnök: Csendet kérek! (Buchinger Manó: Már nincs értéke az életüknek! — Farkas István: Csendőrök belelőnek az emberekbe! Szégyen! Gyalázat! — Zaj. — Elnök csenget.) Kertész Miklós: T. Képviselőház! Abból hogy az emberek nem hajlanak a szép szóra, nem hajlanak az okos figyelmeztetésre és a mérséklő intésekre, hanem — mivel nyomorognak, éheznek és nélkülöznek, — a gyomruk szavára inkább hallgatnak, mint azoknak > a szavára, akikről azt hiszik, hogy nem nélkülöznek úgy, mint ők, abból nem következik, hogy a szociális kérdéseket ilyen kegyetlen és