Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-188

482 Az országgyűlés képviselőházának 188 ; fektetett és mint a maga elgondolását az egyes politikusokhoz és a pártok vezetőihez eljutta­tott, összehasonlítjuk ezzel az intézkedéssel, akkor meg kell állapítanom, hogy csak az utolsó két év alatt is milyen óriási utat tet­tünk meg a helyes felfogás és a korrekt el­intézés tekintetében. (Horváth Zoltán: Az tisz­tán a közigazgatásra volt bazirozva!) Azt mondja Antal István t. képviselőtár­sam, hogy elítéli a tiszta, parlamenti népkép­viselet elvének egyéb elvekkel való kompliká­lását. Én is elítélem. Közelebbről is megjelölte, hogy mit ért ez alatt: elutasította a népképvi­selet elvének az érdekképviseletekkel való komplikálását, elutasította a megyei és városi törvényhatóságok által küldendő képviselők­kel való komplikálását. (Helyeslés a balolda­lon. — Tauf fer Gábor: Tiszta népképviselet kell!) Ezt én is nagyon helyeslem, de abban a törvényjavaslattervezetben, amelyet az Antal Istvánhoz olyan közelálló kormányzat készít­tetett, (Tauf fer Gábor: És ellenjegyzett!) az el­gondolás az volt, hogy 245 képviselő közül 66-ot a városi és megyei törvényhatóságok fognak a képviselőházba beküldeni. (Rátz Kálmán: Reméljük, nem így lesz! — Egy hang a bal­oldalon: Revízió alá vette a véleményét!) Én is meg vagyok erről győződve, mert semmi okom nincs az ellenkezőjét feltételezni. Már abból a körülményből is, hogy Antal István t. képviselőtársain ezt a gondolatot elutasította magától, ezt keil feltételeznem, hogy ő nem olyan forradalmi lélek, hogy ne tudja, hogy a kormánynak nem ez az álláspontja. (Derült­ség.) Én às^ remélem, hogy nem így lesz, azért is, mert hiszen a választójogi pártközi érte­kezleten a miniszterelnök úr a maga részéről is elhárította az ilyen vegyes rendszerekre irányuló felfogásokat. (Br. Berg Miksa: Ezek a veszélyek elmultak már!) T. Ház! Nem mondom, hogy 150 aláíró megszerzése nem állítja feladat elé a jelöltet a választókerületben, amikor az aláírásokat sza­bályszerűen hitelesíttetni kell. De ez a feladat nem legyőzhetetlen. Nem állítom, hogy az a kaució, amelyet le kell tenni, nem jelent ter­het a jelöltre nézve, de ez a teher nem elvisel­hetetlen. Hipokrizis volna, ha azt akarnánk elhitetni, hogy a tömegek mozgósítása és szer­vezése anyagi áldozatok nélkül lehetséges. Na­gyon jól tudjuk, hogy egy olyan választásnál, ahol 15—25—30.000 választót, nem is beszélve a titkos kerületekről, ahol 100.000 választót kell mozgósítani, ennek a mozgósításnak technikai költségei sokszorosan meghaladják azt a 2000 pengőt, amelyről itt szó van. Aki ezt nem is­meri be, az nem őszinte ebben a kérdésben. Én meg vagyok győződve arról, hogy annak a 2000 pengős kauciónak a letétele olyan vissza­tartó hatással fog bírni bizonyos üzleti elgon­dolások alapján megindult választási kísérle­tezésekre, (Úgy van! Úgy van!) hogy a komoly jelöltek annak ellenértékét a maguk részéről meg fogják találni. (Ügy van! Ügy van!) Nem akartam foglalkozni az ajánlási tör­vény szigorú keretein túlmenő kérdésekkel, mert hosszú szünetelés után végre a miniszter­elnök úr nagyon helyesen felállott és a vitát egy rövid felszólalással nyitotta meg. Ebben a felszólalásában tulajdonképpen azt a terü­letet körvonalazta, amelyen belül e vitának mozognia kell. Nem is akartam átmenni a vá­lasztójog egyéb problémáira, mert komolyan veszem a miniszterelnök úr igéretét és számí­tok arra, hogy ezzel a kérdéssel a Ház belát­ülése 1937 február 23-án, kedden. ható időn belül a maga teljes terjedelmében foglalkozni fog. Annak azonban, hogy ezt az elhatározásomat megváltoztattam, az az oka, hogy vasárnap az egyik népgyűlésen elhang­zott egy nyilatkozat, amelyet Festetics kép­viselő úr tett. (Egy hang balfelől: Gandhi! — Gr. Festetics Domonkos: Festetics Sándor!) "ügy van, Festetics Sándor. A családi érzékeny­séget honorálni kell. (Horvátih Zoltán: Feste­tics Gandhi! — Dinnyés Lajos: Most már Franco!) Ezt a nyilatkozatot sajnálatomra meg máig sem cáfolták meg. E szerint a nyi­kozat szerint Festetics Sándor képviselőtár­sunk kijelentette volna, hogy a magyar par­lament egy bűnszövetkezet, amely arra törek­szik, hogy tagjainak biztosítsa a parlamentben \< való helyfoglalást a jövőre is. Körülbelül ez : volt az értelme; nem tudom olyan klassziku- j san visszaadni, (Derültség.) mint ahogy Fes­tetics Sándor képviselőtársunk ezt megszöve­gezte. (Gr. Festetics Domonkos: Meg kell várni a hivatalos... — Zaj.) Mit kell megvárni? (Malasits Géza: Ha van bátorsága szavalni a hordón, legyen bátorsága helyt is állni!) Azok után az idézetek után, amelyeket ma itt hal­lottunk a mélyen t. gróf úr elnöklete alatt álló párt kiadmányaiból, minden okom és min­den jogom megvan sumák, feltételezéséire, (Far­kas István: Ügy van! Hülyék társasága!) hogy ez a meg nem cáfolt kijelentés elhangzott. Kijelentem, hogy én ezt személyileg nem veszem tragikusan, mert választóim megbízá­sából én idestova tizenhét év óta tagja vagyok ennek az úgynevezett bűnszövetkezetnek, (amelyben való működésemet a nyilvánosság mindenkor ellenőrizhette. De nem veszem túl­ságosan tragikusan személyileg azért sem, mert én a gróf urat nem tartom kompetensnek, hogy ebben a kérdésben szemrehányásokat te­gyen. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Feste­tics Sándor képviselőtársunkat mi személye­sen akkor ismertük meg, amikor 1931-ben az általános választások után az egységespártnak zárójelben: — Bethlen István gróf pártjának — tagjaként itt megjelent és helyet foglalt. (Br. Berg Miksa: És 1918-ban? Az volt a bűnszövet­kezet!) T,, Ház! Nem emlékszem, de azt hiszem t. képviselőtársaim sem emlékeznek arra, hogy Festetics képviselőtársunk olyan veszedelmes harcot folytatott volna itt a titkos választó­jogért, vagy a választójog becsületes korrektí­vumainak törvénybe iktatásáért. Lehet, hogy t. képviselőtársam politikai pályafutásában volt egy olyan korszak, amikor és amelyre vo­natkoztatva alattomban értetődő, hogy ő a . titkos választójog rendíthetetlen híve volt. Le­nét, hogy ez a korszak onnan datálódik,-ami­kor a képviselő úr a Pogány által hivatalából kidobott Bartha hadügyminiszter után elfog­lalta a hadügyminiszteri széket (Br. Berg Miksa: A bűnszövetkezetben! — Mozgás.), ami­kor 1919 januárjában lajstromoztatta magát az akkor átalakult szélsőradikális párt tagjává, vagy talán akkor — s most elhárítom a fele­lősségeit magiamtól és ráhárítom néhai Nagy­atádi Szabó Istvánra, aki kiadott egy röpira­tot, amely röpiratban felsorolta a kommunista szakszervezetek tagjainak névsorát, óvatosan hozzátéve a szakszervezeti számot is — amikor ebben a névsorban, bizonyára az idő kényszerű hatása alatt t. képviselőtársam nevével is ta­lálkoztam. (Derültség. — Dinnyés Lajos: Ér­dekes! A vörös Ghandi! — Egy hang a bal­oldalon? A zöld Gandhi!) Nem vetem ezt sze-

Next

/
Thumbnails
Contents