Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-188

480 Az országgyűlés képviselőházának 188. merített argumentumaim alapján — zsarolási tendenciával. (Horváth Zoltán: Leszavazott!) Le nem szavazott, mert csak akkor szavazott le, ha;elfogadták a száz ajánló aláírása között az övét is. A másik kérdésre, az ajánlások visszautasítása esetén való pótlásra nézve az az álláspontom, hogy a törvényjavaslatot akként kellene módosítani, hogy legfeljebb száz pótajánlást adhat be a jelölt, vagyis annyit, amenynyit a törvényhozás az érvényes ajánláshoz megkíván. Ezekben az észrevételekben tehát én is teljes egészében csatlakozom t. képviselőtársaim véleményéhez. Az elhangzott argumentumok ellenére hiányolok a törvényjavaslatban bizonyos dolgokat, amikor például nem rendelkezik mindazokról a kérdésekről, amelyek a logika szerint ebben a novellában elintézhetek lettek volna. Hiszen végeredményben mi most az ajánlás intézményéhez nyúltunk hozzá. Nagyon jól emlékszem, hogy amikor a Budapest Törvényhatósági Bizottságának szervezetét érintő javaslatot tárgyaltuk és én azt kívántam e novelláris tárgyalás alkalmával, hogy változtassuk meg azt a közbotrányt okozó köznapi nyelven úgynevezett »boletta-szisztémát«, akkor a t. kormány azzal hárította el az én kívánságomat, hogy ezt nem lehet incidentaliter rendezni, ezt a kérdést majd az általános választójogi problémával együtt fogja a törvényhozás megoldani. Volt benne bizonyos elgondolás, mert igazán nem látom' be, hogy miért kell másképpen intézkedni egy közjogi cselekmenyihez szükséges ajánlással a törvényhatósági választásnál, Budapest székesfőváros törvényhatóságának választásánál és az országgyűlési képviselőválasztásnál és itt szintén megosztva, másképpen a nyilt és másképpen a ! titkos kerületekben. Logikus lett volna tehát, ha a törvényhozás ebben a novellában minden közjogi vonatkozású választásra vonatkozólag egységesen rendezte volna az ajánlás kérdését. Ennek semmi akadálya nem lett volna, legfeljebb arról lehetett volna szó, hogy a titkos kerületekben, amelyek lajstromosan választanak, (bizonyos mérsékelt — nagyon erősen hangsúlyozom: mérsékelt — felemelése lett volna indokolt az ajánlók számának vagy ! esetleg az elfogadott kauciónak. De ha ma elfogadjuk ezt a javaslatot, akkor a magyar alkotmányos rendszerben három-négyféle ajánlási rendszer fog életben ' maradni s köztük olyanok, amelyekre a közvélemény és a törvényhozás kongruens felfogása megállapította, hogy tarthatatlanok, helytelenek, erkÖlcsiteleneík és hogy visszaélések forrásai. Ezt nem tartom helyes dolognak. Ha egyszer a törvényhozás a maga felismerésében eljut odáig, hogy egy törvénybeiktatott intézmény erkölcsi vagy gyakorlati szempontból fenn nem tartható, akkor szerintem le kell vonni ennek konzekvenciáját. Semmiféle akadálya nem lehet annak, hogy ezeket a következményeket egy novelláris törvényben érvényesítsük. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Az az ellenérv, hogy most csak a nyiltszavazásos kerületekről döntünk és a titkos szavazásos kerületekre vonatkozó intézkedés nem aktuális, mert hiszen ott van pótképviselő, nem áll helyt. Senki sem mondhatja azt, senki sincs aibban a helyzetben, hogy mint próféta kijelenthesse, hogy a mostani választójog alapján nem lesz új választás. Ez lehet ülése 1937 február 23-án, kedden. helyes törekvés, dbíben teljesen egyetértek, a múlt tapasztalatai alapján és a jövő lehetőségeinek figyelembevételével azonban senki sem tud semmiféle garanciát adni arra, hogy ilyen helyzet nem fog ibekövetkezni. (Horváth Zoltán: Talán mégsem lehet ezt mégegyszer megcsinálni!) Ha ez he fog következni, — mert hiszen végeredményben a kormányzó alkotmányos jogköréhez tartozik, hogy a Házat feloszlassa — akkor ezt mi nem tudjuk megakadályozni és ez függ esetleg eseményektől, amelyeket nem tudunk előrelátni, — mondom, ha ez a helyzet hekövetkezük — amit végtelenül sajnálnék, mert a magam szerény személyében nem adtam felmentést a múltra vonatkozólag sem az »egyszer, csak egyetlen egyszer« elmélet alapján, — akkor elő fog állani az a helyzet, hogy a nyiltszavazásos kerületekben e novella alapján fog megtörténni az ajánlás, a titkos szavazásos kerületekben pedig egy olyan rendszer alapján, amelyet a törvényhozás nrár e novella elfogadásával tartíhatatilannak, erkölcstelennek minősített. {Ügy van! Ügy van! balfelől.) De vannak visszásságai a mi mai választónőén rendszerünknek, amelyekre méa* ezt a látszólagos argumentumot sem lehet felhozni. Itt van néldául az ajánlások gyűlésénél a köztisztviselőik korteskedésének eltiltása. Ha már egyszer rá.l énünk az ajánlási kérdés novelláris rendezésének ó+iára- akkor a törvénynek etekintetben fennálló hiányosságát is oótojnunk kellett volna. Régi választniop*i törvényünk 176. Váhan intézkedik arról, hogy állami, megyei, városi köztisztviselő nem vehet részt választói gyűlések összehívásában, npim vezethet választói gvülpkezeteket- választói körmeneteket, nem fogadhat el megbízást a vá.1 cic^tnk; prvíílésétnl és ÍPTV fováhih. Nem gondoltak erre az ajánlási rendszernél, mert ezt a szakaszt átvették a régi törvényből, amikor ez az ajánlási probléma még nem merült fel és így most tapasztaljuk azt a lehetetlen visszásságot, hogy az a köztisztviselő, aki a törvény értelmében a maga pártosságát nem mutathatja ki olyan ártatlan területeken sem, mint például egy választói népgyűlés összehívásában való részvétel, a mai választási eljárás során az ajánlók felhajtásával teljes nyilvánossággal, majdnem azt mondhatnám, hivatalos jelleggel rendszeresen foglalkozik. (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Példéul a kisbíró! — Fábián Béla: Az állami tanító!) A tanítók, a jegyzők, a szolgabíráik, a rendőrségi közegek versenyfutást rendeznek és rohannak az ajánlási ívekkel, hogy az ellenzéki jelölt előtt összegyűjtsék azokat. (Fábián Béla: A gyermekekkel küldi haza a szülőknek a tanító az ajánlási íveket!) Azt hiszem, semmi akadálya nem lehetett volna annak, hogy egy szakaszba belevegvenek — kiegészítve a választójogi törvény 176. §-át — egy tiltó rendelkezést, amely lehetetlenné tette volna a köztisztviselőknek az ajánlások összegyűjtésénél való konkrét közreműködést. Sőt, tekintve, hogy százban van megállapítva az ajánlók száma, én nem zárkóztam volna el attól sem, hogy az állami, a városi és megyei köztisztviselőket az ajánlás lehetőségéből is kizárjuk. Semmi szükség sincs rá, mert csak arra alkalmas, hogy annak a köztisztviselőnek a pártatlanságában való hitet már az első pillanattól kezdve megrendítse. (Ügy van!