Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-184

344 Az' országgyűlés képviselőházának zett bűncselekmény között nem kétséges, zak­latás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Milotay István ország­gyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a men­telmi bizottság javaslatát magukévá tenni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadja, ennélfogva Milotay István képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben felfüg­geszti. Következik a mentelmi bizottság 365. számú jelentése Milotay István országgyűlési képvi­selő úr újabb mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Huszovszky Lajos előadó: T. Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség Milotay István országgyűlési képviselő mentelmi jogának fel­függesztését kérte, mert a budapesti kir. bün­tető törvényszék megkeresése szerint ellene a bíróság mint felelős szerkesztő ellen büntető eljárást indított az »Új Magyarság« című poli­tikai napilap 1936. évi november hó 22. napján kiadott 268. számához csatolt képes mellékleté­tében »Hörcsög« felirat alatt megjelent vers tartalma, de különösen annak következő kité­telei miatt: »Szánt, vet, arat, hord, csépel, őr az ember, minden, morzsára verejtéke hull. A hörcsög él, rabol, megveti vackát, alszik, zabál... Igazi földesúr!« A vers egész tartalma, de különösen ezek a kitételek a Btk. 172. §-ának 2. bekezdésébe üt­köző és az 1912:LX1II, te. 19. §-a szerint minő­sülő osztályelleni izgatás bűntettének jelensé­geit látszik feltüntetni a megkeresés szerint. A szóbanforgó vers Erdélyi József aláírá­sával jelent meg, akinek kiléte a nyomozás so­rán megállapítható nem volt. Mindezeknél fogva a vád tárgyává tett versért Milotay István országgyűlési képviselő felelős szerkesz­tőt terheli a sajtójogi felelősség a St. 35. §-a értelmében. A bizottság megállapította, hogy a megke­resés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüg­gés nevezett képviselő személye és a vélelme­zett bűncselekmény között kétséges, mert osz­tályok egymás ellen nincsenek szembeállítva s a vers nem látszik alkalmasnak a birtokos­osztály elleni gyűlölet felkeltésére, zaklatás esete forog fenn, javasolja a t. Képviselőház­nak, hogy Milotay István országgyűlési képvi­selő mentelmi jogát ebben az ügyben ne füg­gessze fel. Elnök: Kíván-e valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom, a ta­nácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követke­zik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, mél­tóztatnak-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni? (Igen!) Elfogadottnak jelentem ki. Következik a mentelmi bizottság 366. számú jelentése Takács Ferenc képviselő úr mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Huszovszky Lajos előadó: T. Képviselőház! Hódmezővásárhely thj. város tiszti főügyésze 984/1936. szám alatt Takács Ferenc országgyű­lési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert Hódmezővásárhelyen 1936. évi no­vember hó 17-ike körül »Régóta hangzik már« felirattal ellátott oly röpcédulákat osztogattak hatósági engedély nélkül, amelyeknek felelős kiadójaként nevezett képviselő van megjelölve. 8 4-. ülése 1937 február 16-án, kedden. A feljelentés tárgyát képező ezen cselek­ményben — a megkeresés szerint — az 1914. évi XIV. te. 29. § 3. pontjába ütköző sajtórendé­szeti kihágás tényálladéki elemei megállapítha­tók. • A bizottság megállapította, hogy a meg­keresés illetékes hatóságtól érkezett, az össze­függés nevezett képviselő személye és a vélel­mezett bűncselekmény között kétséges, mert nincs adat arra, hogy a forgalombahozás, illetve a terjesztés nevezett képviselő utasítá­sára vagy akárcsak előzetes tudomása alapján történt volna, zaklatás esete forog fenn, java­solja a t. Képviselőháznak, hogy Takács Ferenc országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. Elnök: Kíván-e valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom, a ta­nácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követ­kezik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni? (Igen!) Elfogadottnak jelentem ki. Következik a mentelmi bizottság 367. számú jelentése Takács Ferenc képviselő úr mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Huszovszky Lajos előadó: Tisztelt Kép­viselőház! A szegedi kir. főügyészség 2727. 1936. szám alatt Takács Ferenc országgyű­lési képviselő mentelmi jogának felfüggesz­tését kérte, mert a szegedi kir. törvény­szék B. 6242/10—1936. számú megkeresése sze­rint ellene a bíróság mint felelős kiadó ellen Dietrich Lajos főmagán vádló feljelentésére büntető eljárást indított a »Nagy Magyar Al­föld« című nem időszaki lap 1936. évi augusz­tus hó 5. napján kiadott 6. számában megjelent »A horogkeresztes« feliratú cikk tartalma, de különösen annak következő kitételei miatt: »A horogkeresztes jelvény viselése, horog­keresztes módon való jóreggelt vagy jónapot kívánás kérdése egyszerre és mindenkorra tisztázva lett Ausztriában, az osztrák-német kiegyezés keretében. Végérvényesen tilos! A propagandát pedig az ugyanakkor kiadott államvédelmi törvény egyenesen bűntettnek minősítette. Értsük meg jól: Abban az állam­ban, ahol mégis csak németül beszélnek és ahol mégis csak németek laknak. Az ok egyszerű és kézenfekvő. Véget vetettek annak a hóbortnak, hogy az állami függetlenség rovására, a haza­árulás jegyében megkótyagosodott nagyha­talmi őrjöngök kisebbsége tartsa állandó rette­gésben egy ország többségét s szinte óránkén! idézzen elő politikai válságokat. Irigyeljük a mégis csak német és most már boldogan fel­lélegző Ausztriát. Egy tollvonással el tudta némítani azt a nagynémet propagandát, ami nálunk, az erkölcsökben egészen más, vallásos életét a felekezeti türelmesség jegyében és tör­vények oltalma alatt élő Magyarországon az Isten különös irgalmából ittrekedt néhány fan­taszta jóvoltából kezd elterjedni. Nem mond­juk, hogy veszedelmes, de visszataszító módon terjeszti ezt a propagandát. A világhíres ma­gyar vendégszeretet türelmességébe burkolva csempészik be hozzánk azt a politikai dugárut, amiért Német-Ausztriában börtön jár. A Habs­burgok elnémetesítő törekvései mindenre kap­ható sisera hadának késői utódai közül egyik­másik magyar zsíron hízott korcs akarja itt megmutatni, hogy amiért Ausztria börtönnel fizet, azért nálunk elismerés jár, ha nem több. Mutogatja hetykén és kihívóan, hogy itt sza­bad korlátozás nélkül a horogkeresztes jelvény viselése a német nagykövetség épületén kívül

Next

/
Thumbnails
Contents