Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-181

264 Az országgyűlés képviselőházának 11 nagy összeget 'kell igénybevenni az államháztartás bevételeiből. Még csak egyetlen mondat. Nem inségmunkákra gondolok, mert az inségmunka demoralizál, az inségmunkát a munkásság is megveti. Az inségmunkára az Alföldön temérdek pénzt pazaroltak el céltalanul; a múlt évben egyetlen járásban 76.000 pengőt fordított ilyen inségmunikasegélyre a kormányzat. Komoly közmunkát kérek az igen t. miniszter uraktól és ajánlom ezt az egész nagy, mérhetetlenül fontos kérdést szeretetükbe és jóindulatukba. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a Ház minden oldalán, — A szónokot számosan üdvözlik. — Br. Berg Miksa: És ezt a férfiút nem ták beengedni! — Zaj.) Elnök: A belügyi államtitkár úr kíván válaszolni. Mikecz Ödön belügyi államtitkár: T. Ház! (Haljuk! halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy Tildy Zoltán képviselőtársam interpellációjára a belügyminiszteri teendők ellátásával megbízott miniszterelnök úr és földmívelésügyi miniszter úr megbízásából a választ megadjam. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy az a kérdés, amelyet képviselőtársam felvetett, ennek a Háznak minden oldalán egyformán méltánylásra talált (Ügy van! Ügy van!), mert nem lehet közöttünk különbség abban, ~ akármelyik oldalon is ülünk — hogy a mezőgazdasági munkanélküliség és a mezőgazdasági munkásság kérdését miként kezeljük. Teljesen igaza van Tildy Zoltán képviselőtársamnak abban, hogy ezt a kérdést egyedül inségakciókkal orvosolni nem lehet. Az inségakció bizonyos mértékben csupán tüneti kezelésnek tekinthető, nem érinti azonban a probléma lényegét, amely probléma a — hála Istennek — szapora alföldi népességünk krónikusan jelentkező munkanélkülisége. A királyi kormány és a belügyminisztérium e tekintetben elég messze mentek akkor, amikor az idei, az 1936/37. költségvetési évre 3,600.000 pengő rendkívüli hitelt biztosítottak az ínséges lakosság támogatására. (Felkiáltások balfelől: Nem nagyon sok!) Ebből a 3,600.000 pengőből azokra a vidékekre, amelyeket Tildy Zoltán képviselőtársam említett interpellációjában, 977.000 pengő esik. Ez igen nagy hányada az egész összegnek, különösen akkor, ha tekintetbe méltóztatnak venni azt, hogy az Alföldön az idén még aránylag kedvezőbb terméseredmények mutatkoztak, mint azokon a vidékeken, ahol a legutóbbi években nem ismerték a komoly Ínséget, mint például a Dunántúlon és Nógrádban, ahol most sokkal rosszabb volt a terméseredmény, mint az Alföldnek ezen a részein. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Szükséges tehát ezekre a vidékekre is gondolnunk és éppen ennek figyelembevételével történt az öszszeg megosztása olyanformán, hogy az előirányzott összegnek több mint egynegyedrésze jutott ezekre az alföldi vármegyékre. Ez a multévi támogatásnál kétségkívül jelentékenyen csekélyebb, hiszen akkor az Ínséges alföldi vidékek támogatására 1,380 000 pengőt tudott a kormányzat juttatni, kétségtelenül megállapítható azonban, — és azt hiszem, ezt az interpelláló képviselő úr sem fogja kétségbevonni — hogy ezekben a vármegyékben a termés aránylag «okkal kedvezőbb volt és csupán azoknál mutatkozik az inség a múlt évi mértékben, akik. akár van jó termés, akár nincs, minden termés mellett munkanélküliek, kívül. ülése 1937 február 10-én, szerdán. maradnak az aratáson, akiknek az eltartásáról tehát gondoskodni kell. T. Ház! Az inségakciók lebonyolításánál a belügyi kormányzat azt a módszert követte, hogy azok, akik az inségsegélyt megkapják, erre a lehetőség szerint produktív munkával szolgáljanak rá és pedig olyan munkával, amely nem csinál konkurrenciát más közgazdasági tevékenységnek. Ilyen például az útjavítás, útépítés, utak melletti árkok kihúzása. Egy nehézség kétségkívül van itt, és pedig az, hogy az ilyen alkalmas közmunkák nem mindig éppen azon a vidéken végezhetők, ahol inség mutatkozik. A közmunkákat ugyanis nem lehet az inség szerint centralizálni az egyik vagy a másik vidékre, mert a közmunkák szükségességét a helyzet szabja meg és a helyzet esetleg olyan helyen teszi indokolttá valamely közmunka elvégzését, amely nem Ínséges terület. Így történhetett meg az, — és jelentéseink e tekintetben meglehetősen széles körre vonatkoznak — hogy míg az országban nagyon sok helyen meglehetősen jó javadalmazással sem lehet földmunkára jelentkezőt kapni, addig egyes vidékeken a jelentkező és dolgozni kívánó munkásoknak nem tudunk megfelelő munkaalkalmat nyújtani. Kívánatos lenne, hogy ezek megmozduljanak, mert hiszen ha például a mezőkövesdi munkásokat máshol tudnók foglalkoztatni, — Mezőkövesd is igen ínséges vidék — akkor levezetnők ezzel ott az ínséget. Most nem kellene nekik Amerikába menni, sokkal közelebb tudunk nekik munkát nyújtani, ahonnan hazaküldhetik keresetüket. Kétségtelen azonban, hogy egyedül egy inségakció keretében az Ínséget levezetni és a kérdést megoldani nem lehet. (Ügy van! Ügy van') Ehhez szükségesek azok az átfogó intézkedések, amelyeknek első lépéseként nevezhetném az Alföldön megindult vízszabályozási és Öntözési munkálatokat. A békésszenianarasi duzzasztó gát emelésével és az egész Alsó-Körös szabályozásával — azt hiszem — olyan munkát indítunk el, amelynek az eredménye ott nemcsak a termelés növekedésében és a mezőgazdasági termelés feltételeinek javításában, hanem az ottani lakosság keresetének megnövekedésében is fog jelentkezni. Ezeknek a kérdéseknek megvitatása és elintézése azonban túlterjed egy tárca hatáskörén, mert hiszen itten a különböző gazdasági tárcáknak összevágó együttműködése teheti csak ezt lehetővé organikus munkával, amelynek politikai előfeltételei is vannak. Azok a házak és azok a hajlékok, amelyekről Tildy Zoltán képviselőtársam beszélt, előttem is ismeretesek. En magam is jártam ilyen hajlékokban és házakban és magam is szomorú szívvel láttam azt a nyomorúságot, amely majdnem minden vidéken mutatkozik. Azt hiszem, nincs ennek a Háznak egyetlen tagja sem, aki ne érezné át, hogy ezen a helyzeten javítani kell. (Elénk helyeslés.) Ehhez azonban méltóztassanak figyelembe venni azt, hogy amikor nagyarányú^ közmunkák megindításáról beszélünk és arról, hogy ezekre a nagyarányú közmunkákra erősebben kell igénybevenni az állampénztárt,^ akkor a pénzügyminiszter úr, aki az állampénztár érdekeinek is őre, éppen a névtelen adófizetőket is kell, hogy képviselje. A gazdasági viszonyok javulása és egy átfogó, céltudatos gazdasági politika az én nézetem szernt minden ínségakciónál hatásosabban javíthatja meg ezeknek a szomorú sorsban élő embereknek a helyzetét. Addig is azonban