Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.
Ülésnapok - 1935-181
256 Az országgyűlés képviselőházának 181. ülése 1937 február 10-én, szerdán. Mindenesetre kifogásolnom kell ezt a megoldást, mert egészen világos, hogy ezzel a veszteséggel azért kell számolnunk, mert a Phönix Életbiztosító Társaság élőálíományát meg akarják szüntetni. Most a Phönix állománya egy holt anyag lesz, a biztosító társaságoki pedig azért a 6 millióért, melyet 20 év alatt kell megfizetniük, megkapják azt az ellenértéket, hogy nem támaszt nekik versenyt a Phönix Életbiztosító Társaság. Nem helyeslem ezt éppen azért, rheft nem értek egyet az igen t. pénzügyminiszter árral a tekintetben, hogy ő a magánjogi viszonyok terén egészen a magánfelek között létesítendő szerződésekbe is belenyúl és nem vehetem tudomásul válaszát, mert végre is e tekintetben és a panaszkodó embereket tekintem r kompetenseknek, akik seregestől írnak hozzám leveleket, elpanaszolva, hogy őket ilyen fizetésekre kényszerítik. A pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy ez az ő érdekük, én azonban nem a pénzügyminiszter úrra bízom ennek elbírálását, hanem inkább azokra bízom ezt, akiknek sorsáról szó van. ök mondják meg azt, hogy mii az ő érdekük. Ha én nem lévén helyesen informálva, valamikép Teleszky János ő excellenciájának személyét igazságtalanul érintettem volna, — amit okotm van feltenni, mert 'biztosított róla a pénzügyminiszter úr — ezt természetesen nagyon sajnálom és csak annál inkább örülök, hogy az ő hatalmas, nagy erejével ennek az ügynek szolgálatába áll. Mindesesetre azonban örömöm csak akkor lesz teljes, ha azt látóim, hogy az E T ső Magyar Biztosító Társaság nem fog rezisztenciát tanúsítani a Pk.-val szemben, amikor majd az meg akarja szüntetni és likvidálni alkarja az Unitast, amelynek részvényeit is megszerezte. Elnök: Következik a^ határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltó ztatnak-e az interpellációra adott miniszteri választ tudomásul venni, igen-e vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Malasits Géza képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Veres Zoltán jegyző (olvassa): »Interpelláció a földimívelésügyi miniszter úrhoz a tűzifadrágulás tárgyában. Tekintettel arra, hogy a miniszter úrnak bizonyára tudomása van arról, hogy az országban, főleg Budapesten és közvetlen környékén a tűzifa évek óta következetesen drágul és ma már olyan magas az ára. hogy a szegényebb néposztályok csak a legnagyobb nélkülözések árán tudják tüzifaszükswgletüket beszerezni, mit szándékozik a miniszter úr tenni, hogy a tűzifa olyan áron kerüljön forgalomba, hogy az a nagyközönség számára megvásárolható legyen ?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Malasits Géza: T. Ház! Közismert, hogy a liszt, kenyér, burgonya és só után a tűzifa a legnélkülözhetetlenebb háztartási cikk. Éneikül még a legkisebb háztartás sem képzelhető el. Budapesten egy vékony réteg az, amely gázzal és esetleg villannyal főz, gőzfűtéssel melegít, de ez a lakosság többségéhez viszonyítva, igen vékony rétege a lakosságnak, a legtöbb embernek, ha főzni akar, ha melegedni akar, fára van szüksége, mert olyan szenet meg nem bányásztak ki hazánk földjéből, ämelyet fa nélkül meg lehetne gyújtani. Azonkívül igen sok tűzifát használnak fel egyes iparagakban. így tudjuk, hogy a sütő, a cukrász, a hentesek füstölés céljából és a mosodások mind igen sok fát használnak fel és már a közönség az árak tekintetében is érdekelve van abban, hogy ezek az iparosok fával el legyenek látva, azonfelül a fa olyan árban kerüljön a forgalomba, hogy az a fogyasztást ne terhelje túlságosanA kötött forgalom bevezetéséig, egészen 1933-ig a tűzifa a szükségelt mennyiségben mindig rendelkezésre állt és bár magasabb ára volt a tűzifának, mint a háború előtt, ami természetesen az ország sajnálatos megcsonkításával jár, mégis ára az akkori kereseti viszonyokhoz mérten elfogadható és elviselhető volt % A magyar kormányt is elkapta a segítési láz és nem alul kezdett segíteni, hanem a felső rétegeket igyekezett megsegíteni, gondolván, hogy a vagyonosodás, a donációjuttatás a felső rétegeket gazdagokká teszi és az a gazdagság le fog szivárogni az alsóbb rétegekbe is. Azonban nem így történt a dolog. 1934 január 1-én bevezette a t. kormány, illetőleg ennek a kormánynak elődje a tűzifában a kötött forgalmat. Ezzel egyidejűleg lefojtották a külföldi fabehozatalt. Ezzel az intézkedéssel a kormány igen dús donációt juttatott egyes erdőbirtokosoknak és a lakosságnak nem : egészen 8%-át kitevő erdőbirtokosok hatalmas nemzeti ajándékot kaptak, míg a fogyasztókat súlyos károsodás érte, még pedig két irányban. (Farkasfalvi Farkas Géza: Rottmannék kaptak nemzeti ajándékot!) Majd leszek bátor rámutatni arra, hogy azok mit kaptak és mit kaptak az erdőbirtokosok. Egyelőre a helyzet az, hogy a közönség két irányban károsodik. Károsodik azzal, hogy a tűzifa kötött forgalom következményeként tetemesen emelkedett, — és különösen az utóbbi két esztendőben ez az emelkedés ugrásszerű volt, mint ahogy azt számadatokkal leszek bátor bizonyítani — károsodott azonban a közönség azáltal is, hogy a kötött forgalom, azonkívül az általános leszegényedés következtében az erdőbirtokosoknak sikerült azt a fát is forgalomba hozni, még pedig igen magas áron, ami egyébként az erdőben korhadt volna el, értem ezen az ágfát és az értéktelen hulladékfát. A kötött forgalom előtt az elsoosztalyu bükkfáért a termelő mázsára átszámítva 1.80— 2 — pengő körüli árat kapott és ma a podvás, gyengeminőségű ágfáért vagy botfáért az erdőbirtokosok 2.60 pengő körüli árat kérnek, vagy annál is többet és ezt — mert fainség van — meg is kapják, úgyhogy ez a gyenge hőerejű fa, mire a fogyasztóközönséghez jut, 3.60—4.— pengőbe kerül mázsánként. Ezzel a fával éppen a legszegényebb emberek vannak becsapva, különösen a falusi lakosság, amely ezt az ágfát és botfát vásárolja; ennek jó egyharmadrésze podvás, a többi nem podvás része pedig olyan gyenge hőerővel bír, hogy mázsánként kalóriára átszámítva, nem 3.60—4.— pengőt, hanem egy pengőt «era ér. Az idén odajutottunk, különösen itt a fővárosban, hogy egy közepeskeresetű munkás, ha magának egy mázsa fát akar venni, akkor két-három napi keresetét kell odaadnia. Ennél igazságtalanabbat, ennél vérforralóbbat el sem tudok képzelni. Tessék elgondolni; Budapesten és környékén egy átlagos középkeresetü munkásnak hetikeresetéből két napot kell dolgoznia
