Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-181

238 Az országgyűlés képviselőházának 18. olyan munkára teszik, amely munka megkívánja^ hogy ugyanúgy dolgozzék, mint az egészséges munkás. Ha azután ezt a munkát nem tudja elvégezni, akkor ezt 'mondják neki: »Sajnos, barátom, nem használhatlak.« Vagy kiteszik, vagy olyan munkára teszik, ahol ugyanazt végzi el, mint egy egészséges ember, de itt meg ezt (mondják neki: »Barátom, te 'hadirokkant vagy, neked kevesebb bért fizetek, mint egy egészséges embernek.« Felháborító kíméletlenség, lelketlenség és érzéketlenség az, amit a magánkapitalizmus tanúsít a hadirokkantak kizsákmányolása terén. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A törvény akként rendelkezik, hogy ha behívnak felülvizsgálatra egy hadirokkantat, akkor írásiban kéli igazolnia, hogy betegsége háborús eredetű. Ezt az igazolást olyan hadarok anttól is kérik, aki annakidején talán 1914-ben a dunai átkelésnél vagy gránát-splittertől, vagy gránátnyomástól sérült meg. (Zaj. — Fábián Béla: Rossz volt gránátfröccsöt kapni a harctéren! Ott a fröccsel is baj volt!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Esztergályos János: Mondom, aki 1914-ben vagy később, valamelyik esztendőben gránátnyomás vagy más emberfeletti szenvedés okozta betegség következtében rokkant lett és akinek anankidején elismerték a hadirokkantságát, azt sokszor a most megszállt területeken, sőt német területen is gyógyekezelték és csak most az utóbbi időben jutott eszükbe az uraknak, hogy az illető igazolja rokkantságának háborús eredetét, mert a törvény azt mondja, hogy hiteles okmányokkal kell hadirokkantságát igazolnia. Mélységes tisztelettel kérdezem: igazságos elbánás-e az, hogy 18—20 esztendő múlva kérnek hiteles háborús okmányokat, amelyekkel az illetőknek hadirokkantságukat kell igazqlniok? Igen t. uraim, önök nagyon jól tudják, naicisoda állapotok voltak azokban az időkben a megszállás után és a forradalom alatt. Az okmányok, az iratok elvesztek._ Egy alkalommal feltettem a kérdést, vájjon miért nem fogadják el azt, ha egy hiteles, szavahihető úr állítja, hogy ezredében, századában, vagy parancsnoksága alatt itt vagy ott szolgált az illető a háború alatt és megsérült. Sajnos, a törvény kimondja, hogy szóbeli tanuzás alapján nem lehet megállapítani a hadirokkantságot, hanem csak hiteles okmányok alapján. (Propper Sándor: A gránátlövedékekkel járnak hiteles okmányok? —Fábián Béla: A hasában van egy golyó, aztán hozzon egy írást!) A közelmúltban a hadirokkantosztályon bemutattam ... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Esztergályos János: Tisztelettel kérek ötpercnyi meghosszabbítást. Elnök: Kérem a t. Házat, méltóztatik-e a kért meghosszabbítást •megadni'? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Esztergályos János: Mondóim, a hadirakkantosztályon bemutattam! egy ezredorvos nyilatkozatát, amelyben ez az ezredorvos becsületszavával igazolta, hogy a nevezett egyén alatta szolgált, együtt sérültek meg, a hadirokkanthivatal azonban a törvényre hivatkozva, nem fogadta el ezt az igazolást. Felszólalásom elején azt mondtam, igen t. Ház, hogy magából a társadalomból is hiányzik az a szellem, amellyel a társadalom tartozik — ismétlem — azoknak a hadirokkantaknak, akik annakidején mindenüket feláldozL ták. Hogy milyen mértékben viseltetnek ezek'. ülése 1937 február 10-én, szerdán. kel a szerencsétlenekkel szemben érzéketlenséggel, azt bizonyítja a következő eset. Van egy hadirokkant, aki a harctéren szerzett tüdőbetegségével vonszolja gyámoltalan, tehetetlen testét a leszerelés óta. Ezt az embert kezelték és kezelik ma is. Ez a szerencsétlen ember a közelmúltban erős tüdővérzést kapott, ömlött belőle a vér. Az újpesti mentők feltették a kocsijukra, hogy kórházba szállítsák. S megtörtént ezzel a szerencsétlen hadirokkanttal, akinek az élete percei talán már meg vannak számlálva, hogy kórházról-kórházra cipelték a mentők derék orvosai és könyörögve kérték egyik-másik kórházat, hogy vegye fel őt. Végre az egyik fővárosi kórházban ígéretet kaptak, hogy 'ha majd az illető osztályon egy beteg meghal és üres lesz az ágy, akkor felveszik. Igen t. Képviselőház! Amikor ezt a szellemet látom, azt hiszem, teljesen jogos a felháborodásom. Mélységes tisztelettel kérem a honvédelmi (miniszter urat, találjon módot és lehetőséget arra, hogy a törvénynek általaim említett sérelmes szakaszai megváltoztassanak és a hadirokkantak iránt ne csak szép szavakat hangoztassunk, hanem tényleg meg is tegyük azt, amit ezek a minden áldozatot meghozott emberek meg is érdemelnek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A honvédelmi miniczter urat illeti a szó. Rőder Vilmos honvédelmi miniszter: T. : Ház! Az igen t. interpelláló képviselő úrnak lé I nyegében és elvi szempontból a választ tulaj I donképpen már a múlt év novemberében volI tam bátor egy felszólalásomban megadni, ha ! nem is személyére, de az ügyre vonatkozóan. Ennek ellenére a legnagyobb készséggel vagyok bátoir ina megismételni azokat az elveket, amelyek szerint a hadirokkanttörvényt végrehajtatni kívánom, illetőleg — amint ezt már bebizonyítottam — részben végre is hajtottam. Ami az elvi kérdést illeti, vagyok bátor í kijelenteni, hogy a legmesszebbmenő emberiesj seggel igyekszem a törvényt vérehajtami. En| neik az emberiességnek alkalmazása tekintetéj ben — amit az élre helyezek — elmegyek adj dig a határig, ameddig a törvény megengedi, j — mert törvényszegést nem követhetek el! — I és elmegyek addig a határig, ameddig a do • l'oig mások rovására nem. megy és nem nyitja ! meg az utat olyan visszaélések előtt, amelyekre I őszintén meg kell mondanom, hajlam van, | hogy tudniillik a hadirokkantság cégére alatt olyanok is evezzenek, akik erre nem jogosultak, (Ügy van!) Csak ez a két szempont szab .számomra határt abban a tekintetben, hogy a végrehajtás során az emberiességben 'meddig tudok elmenni. Rövid miniszterségem alatt is a hadirokkantak köréből hozzám érkezett levelek bizonyítják, j hogy nemcsak fent — és itt köszönetet^ mondok az igen t. képviselő úrnak elismeréséért, j hogy nem a honvédelmi minisztériumon múlik | a dolog — hanem még ai közigazgatás végrej hajtása során is aránylag jelentős eredményeket értünk el. Ami a vizsgálatokat illeti, ezúttal is legyen szabad megállapítanom, hogy vizsgálatot elvileg két esetben rendelünk el. Az egyik eset az, ha az illető maga kéri, a másik, ha feljelentés érkezik. Mindkét esetben messzemenő méltányossággal kezeljük a kérdést, különösen feljelentés ©setében, mert hiszen itt nagyon