Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-181

Az országgyűlés képviselőházának ío-i oruur i v-an, tszari ben. Ha tehát mi a közlekedés terén fejlődni akarunk, ebben az; esetben a fejlődés vonalának nálunk is az autobuszközlekedés irányába kell haladnia. Éppen ezért végtelenül sajnálom, hogy a főváros nem hozza közelebb magához autobuszközlekedéssel például a Svábhegyet. Tudom, hogy miért nem. (Bródy Ernő: Drága!) Nemcsak azért, t. képviselőtársam, mert drága, hanem azért is, mert rettentő pénzeket költött el a főváros az új fogaskerekűre. (Usetty Béla előadó: Két és félmillió pengőt!) Űgy van, két és félmillió pengőt, de adta volna az Isten, hogy ezt a 2'5 millió pengőt autóbuszokra költötték volna, mert ennek az lett volna a következménye, hogy a Svábhegy közelebb jutott volna a fővároshoz, már pedig nemzetvédelmi szempontból és a fővárosnak rossz levegőt belélekző lakossága szempontjából nagyon fontos volna, hogy a Svábhegy mennél jobban kiépüljön, amit a közlekedés jóságával lehetne elősegíteni. Természetes dolog, hogy ez csak a főváros javára szolgálna. Tessék végignézni az egész világ nagyvárosainak környékét. Tulajdonképpen egyik nagyváros sincs olyan szerencsés helyzetben a környék szempontjából, mint Budapest. (Igaz! Úgy van!) Budapest egész környéke tényleg nem egyéb, mint — ahogy Csuk József képviselőtársam idézte Petőfi Sándor versét — egy bokréta Pest körül. Hiszen méltóztassanak megnézni, itt van Mátyásföld, Rákosszentmihály, itt van a Svábhegy és egész környéke Budakeszi felé. Ez olyan szépséget jelent, ami itt kialakult a főváros körül, hogy ennél gyönyörűségesebbet, szebbet kívánni egyáltalán nem kell. Miért kell tehát megakadályozni azt, hogy a főváros lakossága ezeken a vidékeken kis kertes házakat építhessen magának, amikor a fővárosnak és az ország jövő generációjának tulajdonképpen ez volna érdeke. (Igaz! Űgy van!) Engedje meg a t. Képviselőház, hogy felhívjam figyelmét az autobuszközlekedés nagy jelentőségére. Ha már mi nem is vagyunk abban a helyzetben, mint Európának egyéb hatalmasabb metropolisai, ahol a földalatti vasutak, a metrók, az expresszvasutak rendszerét építik ki, ahol földfeletti vonalakat egyáltalán nem építenek, (Bródy Ernő: Itt a halálsorompó van kiépítve!) akkor legalább az autobuszközlekedóst kellene előnyben részesíteni olyannyira, mint ahogy például Amerikában az autóközlekedéssel szemben is előnyben részesítik a polgárok a földalatti közlekedést. (Usetty Béla előadó: Mindenhol!) Budapest volt a világon az első, ahol földalatti vasutat építettek, ma pedig a világ_ összes metropolisai között mi vagyunk e tekintetben a legnagyobb hátrányban, mi lettünk utolsók a földalatti közlekedés szempontjából. így lettünk mi elsőkből utolsókká. Abban az esetben, ha a földalatti közlekedés rendszerét Budapesten már nem lehet továbbépíteni, legalább az autobaszközlekedőst méltóztassanak fejleszteni, még pedig akként, hogy ne büntetésben részesüljenek azok, akik a Beszkárt. vonalaival szemben az autóbuszt használják, hanem igenis, megkell adni a lehetőséget Budapest főváros minden vidékének arra, hogy a lakosság az autóbuszt használhassa és általában ki kell dolgozni olyan tervet, amely szerint fokozatosan a földalatti vasút és az autóbusz szisztémájára térjünk át. Méltóztassék megengedni, hogy egy úgynevezett kényelmetlen témára térjek át, amely nem a fővárosnak és nem a főváros környékének kérdése, hanem az egész országé. Ez pedig a hygiéniának sokat emlegetett kérdése, amelyről, annyi sokat beszéltünk már itt is. Vidéki képviselőtársaim tanúim arra, hogy ebben az országban mi a helyzet a kutak (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Es az utak!) és az utak tekintetében és mi a helyzet általában azzal a bizonyos hygiéniával szemben. Mielőtt a kritika szavát hangoztatnám, legeisősorban is le kell emelnem a kalapot a Zöld-Kereszt mozgalom előtt. Hála Istennek, hogy végre gondoltak a falura és végre gondoltak a falu hygiéniájára. Amikor azt mondom, hogy azok a házak, amelyek a falun zöld-kereszttel vannak megjelölve, remélem, a falu hygiéniája erőteljesebb érvényesülésének lesznek centrumai, ugyanakkor meg kell kérdeznem, vájjon nem méltóztatnak-e tudni a magyar kormányoknak azt, hogy milyen a falunak, a derék, jó, egészséges falunak a vízellátása, hogy milyen ivóvize van! Én három esztendővel ezelőtt egy képviselőválasztással kapcsolatosan eljutottam Magyarország egyik 3000 lakosú, ezer képviselőválasztóval rendelkező községébe, a Bükkben. Ebben a községben, tehát a Bükkhegységben, nincs víz. A szomszéd községekből hordják a vizet és ha a községek lakosai az állatokat jó vízhez akarják juttatni, akkor el kell azokat hajtani négy kilométerre. A mezőkeresztesi kerületben van ez a község. (Malasüs Géza: Az egész környék olyan! — Kun Béla: Ott, ahol politikai tatárjárás is volt! — vitéz Martsekényi Imre: Már négy kút is van Kisgyőrben!) Boldog vagyok és örömmel veszem tudomásul, én azóta Kisgyőrben nem voltam, (vitéz Martsekényi Imre: Másféiévig szaladgáltam; eddig nem volt!) Méltóztassék elképzelni, mi lehet a helyzet, ha egy 3000 lakosú község erdekében a képviselőnek másfélévig kell gyötrődnie és szaladgálnia azért, hogy a község lakossága végre ivóvízhez juthasson, (vitéz Martsekényi Imre: Nem a lakosságnak, hanem az állatoknak sem volt vize!) Azt mondottam, t. képviselőtársam, hogy sem állatnak, sem embernek víz nem állott rendelkezésére. Én három napot töltöttem ebben a községben (Meskó Rudolf: Mit ivott?) és mélységes megdöbbenéssel láttam, hogy hiábavaló minden. És, t. képviselőtársam, ha a Bükkben ez a helyzet, mi a helyzet a Nagy Magyar Alföldön, ahol községek vannak szinten egészséges ivóvíz nélkül, amikor az az ivóvíz nemcsak az állatnak, hanem az embernek egészségéhez is a legnagyobb mértékben hozzátartozik? De ha az ivóvíz és a kutak kérdéséről beszélek, amely kérdéssel egyszer mácr ebiben az országban foglalkozni kell, akkor beszélek egyéb kérdésről is. (Bródy Ernő: A beruházások már fel vannak véve!) Kénytelen vagyok a Házban kiejteni azt a szót, hogy ugyanebben a községben, de nemcsak ebben a községiben, hanem végig az egész országiban — talán csak az egy Dunántúl kivételével — a házak mellett nincs illemhely. Méltóztassék végigmenni a nagy magyar Alföldön, ^vagy a Bükkhegységen: néhány község' kivételével az emberek szükségleteiket nem az illemhelyen végzik el. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Hogy ez azután micsoda szörnyűséges' baclllusterjesztő ! és hogy micsoda borzasztó terjesztője minden I járványnak, azt nem kell hangoztatnom. Ha azt méltóztatik kérdezni, hogy miért nem le! het egy meginduló tífuszjárvány továbbterje; dését megakadályozni, vagy hogy miért van , szükség a legnagyobb erőfeszítésekre, hogy a tífuszjárvány miegakadiályoztaissék, azt felelem,