Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-178

162 Az országgyűlés képviselőházának 178 mányzatot oly mértékben befolyásoló és az önkormányzat jogait oly mértékben lecsökkentei intézkedések, amelyek az előbb hivatkozott törvényhely alapján ebből a törvényjavaslatból bátran kihagyhatok volnának, anélkül, hogy ez az általam is szükségesnek és minél sürgősebben megvalósítandónak tartott városrendezésnek és ezzel a törvény gyakorlati végrehajtásának ütemét lassítaná és (megakadályozná. Mélyen t. Ház! Van egy másik körülmény ' is, amely bennem aggodalmat vált ki. Jóllehet én mint városi képviselő, nem tudom magamban visszafojtani annak kifejezését, hogy a városrendezési törvényre szükség van, hogy a városrendezési törvénnyel részint a városi törvényhatóságok, részint pedig a felügyeleti hatóságot gyakorló kormány mulasztási pótlására és a városfejlődés rendes ütemének biztosítására elengedhetetlenül szükség van, mégis további aggodalmam van ennek a törvénynek életbeléptetésével kapcsolatban azért, mert ez a törvény a közérdek szolgálata, vagyis a városrendezés és városfejlesztés szolgálata mellett erősen érinti a városi polgárság magánjogát, érinti a háztulajdonosokat és a telektulajdonosokat. Én tisztában vagyok azzal, hogy a városrendezés keretében a közérdek erősebb állami beavatkozás nélkül nem érvényesíthető, tisztában kell azonban lennünk azzal is, hogy az erősebb állami beavatkozásnak mindig összhangban kell állnia annak a társadalmi rétegnek gazdasági erejével, amelynek ügyébe az állam beavatkozik. Ez pedig a városi polgárság, a városi háztulajdonosság. A városi háztulajdonosság ma gazdaságilag olyan gyenge alapon áll, hogy szerény véleményem szerint ennek a törvénynek a rendelkezései a városi házbirtokosságnak úgyis nagyon labilis alapon álló érdekeit a legmesszebbmenőleg veszélyeztetik. T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy röviden rámutassak itt arra, hogy ennek a városrendezési törvényjavaslatnak szemponjából mit jelent a városi házbirtok. Kerek számokban beszélve, az országnak körülbelül 9 millió lakosa van. Ebből a 9 millióból — megint csak kerek számokban — 3 millió lakik a város okiban; értem ezalatt — még a 10.000-nél több lakossal bíró községeket d-s kikapcsolva — kizárólag osatk a törvényhatósági és megyei városokat.. A törvényhatósági és megyei városokban tehát kereken 3 millió városi polgár lakik. A házak száma az ország területén —' megint csak kerek számban — körülbelül másfélmillió; Ebből a másfél millióból a törvényhatósági és megyei városokra — megint kikapcsolom a nagyobb községeket és kizárólag csak a városokról beszélek — körülbelül 330.000 esik. A helyzet viszont az, hogy a jelenlegi költségvetés szerint 70 millió pengőt kitevő összes hazadónak 80%-át viselik a törvényhatósági és megyei városok, és csak 20%-át viseli az országnak a törvényhatósági és megyei városokon kívül eső része. Ha pedig nemcsak a házadót nézem, hanem az összes egyenesadókat, akkor pedig az az arány, hogy az összes egyenesadóknak 69%-át viseli a város és 31%-át viseli az ország többi része, vagyis a falu. En itt nem ia falut akarom a várolssal sízembeállítani, mert a kettőnek mindig párhuzamosan kell haladnia célkitűzéseiben, hanem csak rá akarok mutatni arra, hogy a városrendezés körülbelül 330.000 háztulajdonost, még pedig olyan ülése 1937 február J^-én, csütörtökön. háztulajdonost érint, akik az összes házadónak 80%-át, az összes egyenesadóknak pedig 69%-át viselik. Ezek a számadatok feltárják a t. Ház előtt azt,^ hogy a házbirtoknak adóval való túlterhelése olyan súlyos, hogy a házbirtok a szó szoros értelmében élet-halál harcát vívja, mert a legsúlyosabb válsággal küzd. Ennek illusztrálására legyen szabad csak egyetlen egy példát felhoznom. Városomban, Győr városában a háztulajdonosoknak, illetve a házaknak száma kereken 4800. Ebből a 4800 háztulajdonosból 500-on felül, tehát 10%-on felül a ház elárverezésének közvetlen veszélye előtt állnak a háztulajdonosok. Érthető és természetes, t. Ház, hogy ez a gazdasági válság, amely különösen 1931-ben annyira megrohanta ezt az orsíságot, mint a világválságnak egyik hozzánk is elérkezett hulláma, a városokat sújtotta legerősebben, mert hiszen a városokban koncentrálódik az ipari munkásság, mégpedig úgy a kisipariban, mint a gyáriparban elhelyezkedett munkásság. Amikor egymást érték a leépítések a gyárvállalatoklban, óriási munkástömegek maradtak kenyér és munka nélkül, viszont ezeknek a kereset nélkül maradt munkásoknak lakniok és élniök kellett. Megmaradtak tehát lakásaikban, a háttulajdonosok szociális együttérzésből sem éltek a törvényben biztosított kilakoltatásd jogukkal, viszont fennitartásuferól pedig imségakciók során a városok gondoskodtak.. Mit jelentett ez? Ez azt jelentette, mélyen t. Ház, hogy míg a háztulajdonnak korábban is meglévő rendkívül nagy terhe emelkedett a rendkívüli pótlékkal 8'4%-kal, emelkedett a felemelt pótadókkal, addig másrészt a háztulajdonosok házibérjövedelmük nagy részét elvesztették, különösen ott, ahol a bérlők a munkanélkülivé vált munkásosztály köréből kerültek ki. Viszont ezeknek a nagytömegű munkanélkülieknek az iinségakciófc során való ellátása a városok háztartását vette igénybe a legtmeszsziebhmenő határig. Városomiban voltak olyan évek. amikor a városnak minden ötödik lakosa a városi inségakció útján ellátott volt. Az úgynevezett iníségadókmak, amelyek a város területén befolytak, legnagyobb része pedig az államkasszába került, ahonnét csak egy kis százalékát, csak egy kis részét kapta vissza a város annak, aimit inségadóibatn befizetett. ^ A háztartását kellett tehát megterhelnie az inségakició fedezetével. Ilyen körülmények között foe kell látni azt, hogy úgy a városi polgár, a háztulajdonos, amint maga a város gazdasági erejében olyan anértéklben meggyengült, hogy ennek a törvényjavaslatnak anyagi konzekvenciáit, a törvényjavaslat végrehajtásával járó kiadásoknak fedezetét csak úgy tudja a város előteremteni, ha ehhez az állam is támogatást és segítséget ad. Ilyennek voltam bátor az előbb megjelölni azt, hogy a tagosítási alap mintájára városfejlesztési lalapot kellene elsősorban létrehozni, ezzel a városok Ihóna alá nyúlni, és a városok hosz* saaJblb időre foeosztva fizetnék vissza a városfejlesztési alapba az általuk igénybevett öszszeget. A törvény rendelkezései tehát az én felfogásom szerint a város és a városi polgár meggyengült anyagi erejét vemnek olyan mértékben igénybe, hogy ez már egyenesen veszélyes volna. Ez kelti bennem azt a meggyőződést, hogy ez a törvényjavaslat, 'bár célkitűzéseiben helyes, sőt bizonyos mértéklben egyes rendelke-