Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.
Ülésnapok - 1935-177
136 Az országgyűlés képviselőházának ügyvéd szerepköréhez lehet hasonlítani. Egy ügyvéd, akihez kliense, mondjuk egy ezerpengos ügyben fordul, köteles őt a bíróság előtt védeni, mert hiszen a kötelező ügyvédi képviselet már ezer pengőnél megvan. Mennyivel inkább /szükséges tehát, hogiy itt, ahol nem ezerpengos értékekről, hanem 30—40.000, sőt százezer penős értékekről van szó, szakkérdésben is> meglegyen a közönségnek a bizalmi embeire. Éppen ezért ezen a téren is várjuk a miniszter úr válasziát arra nézve, vájjon hajlandó-e keresztülvinni a szétválasztást vagy sem. Szükséges, — erre a törvényjavaslat is alludál és felhatalmazást ad a miniszter úrnak — hogy a kisiparosok, az alvállalkozók jogát megvédelmezzük. (Müller Antal: Ez nagyon helyes!) A javaslat azonban úgy szól, hogy közigazgatási természetű rendelkezéseket tehet a miniszter úr. Ilyen például, — és erre utal az indokolás — hogy az alvállalkozó jelentse be az ipartestületnek a munka elvégzését. (Müller Antal-* Ennek nem lesz sok eredménye!) Azt akarom kérdezni a miniszter úrtól, hogy atmá't a törvényjavaslat tartalmaz és amit az indokolás magyaráz, elegendő lesz-e arra, hogy megvédelmezze az alvállalkozókat jogos igényeik érvényesítésélben. Akárhányszor megtörténik, hogy a generálvállalkozó egy vidéki városból megy oda. A kisiparos ma munkaéhes, kénytelen elfogadni minden előzetes meggondolás nélkül a munkát, anélkül, hogy kontrollálná a generálvállalkozót, vájjon annak megvan-e a garanciája. A generálvállalkozó felveszi a pénzt és a kisiparos, aki ott marad, egy fillért sem tud behajtani, vagy pedig azzal próbálkozik, hogy az építtetőn hajtsa be és az építtető mégegyszer köteles házát megfizetni. Ez kétségtelenül igen nagy anomália, súlyosan érinti az építtetőt és a. kisiparost is. Kérem a miniszter urat, hogy ne ilyen homályos kijelentésekkel jöjjön, mint amilyeneket ez a törvényjavaslat tartalmaz, hogy »közigazgatási természetű rendelkezésekre« van felhatalmazása, hanem igenis méltóztassék kimondani, hogy szükség esetén az alvállalkozó kisiparos befektetett tökéje és munkája csakugyan lehetőleg peres eljárás nélkül nyerjen kielégítést. (Mozgás a középen.) Foglalkoznom kell még újira a Balaton problémájával is. Azt kell még elmondanom' egészen röviden, hogy a Balaton partjának^ beépítése szempontjából is elkésett ez a törvényjavaslat. Ha ez a törvényjavaslat 8 vagy 10 évvel ezelőtt jön, akkor a Balaton partjának beépítési konjunktúrája, amely tagadhatatlanul megvolt, ezen a törvényen keresztülszűrődve, helyes mederbe terelődött volna. Az a helyzet, hogy a svájci és olasz tavak sokkal kisebbek, mint a Balaton, és sokkal gazdagabb, idegenforgalmi réven is gazdagítottabb országban fekszenek, tehát természetes dolog, hogy ezeknek a tavaknak egiész környékét könnyen beépíthették s ott meg is van a lehetőség a közművek létesítésére, mert ott tőke bőven van. A Barton azonban jóval nagyobb, semhogy teljesen körül lehessen építeni. Ez legfeljebb a parcellázásra vkgyó telektulajdonosok álma. A parcellázási törvénynek meg kell akadályoznia azt, hogy minden kis falu, amely a Balatontól öt kilométerre van, fürdőbelye«dit játszón és igényeket támasszon a fejlesztés tekintetében. Itt az volna a helyes eljárás, ha meg méltóztatnék határozni, hogy a külföldiek megfelelő ellátása szempontjából melyek azok a fürdőhelyek, amelyek a fejesztésre joggal 77. ülése 1937 február 3-án, szerdán. igényt tarthatnak és ezeket métóztatnék nagyobb állami dotációban részesíteni, nem pedig jelentéktelen helyeket felvirágoztatni próbálni és állandóan felesleges lehetőségeket nyújtani arra, hogy az egész Balaton 200 kilométeres hossza egyetlenegy összefüggő fürdőhely akarjon lenni. (Zaj.) Enök: A t., képviselő úr beszédideje lejárt. Kérem, szíveskedjék beszédét befejezni. Meizler Károly: T. Ház! Szerettem volna még arról is beszélni, hogy mit kellett volna ebbe a törvényjavaslatba venni, de erre már nincs időm. A törvényjavaslat kétségtelenül helyes, jó megoldásokat hoz, de a javaslatot abból a szempontból is bírálni kell, vájjon lesz-e elég pénz a megvalósításához. Ha a pénzügyminiszter úr megtölti ezt a keretet pénzzel és lehetőséget nyújt arra, hogy a városok közüzemei ennek alapján járjanak el, abban az esetben ez a javaslat igenis hasznos lehet. Mivel azonban azt látjuk, (Zaj a jobboldalon) hogy ezek a szempontok nem teljes mértékben érvényesülnek és Imivel alkotmányjogi szempontból is az a helyzet, hogy a miniszter úr és a javaslat jót hoz, de a jót nem, jól hozza, ezért a javaslatot nem fogadom el. (Zaj és mozgás.) Elnök: T. Ház! Legutóbbi ülésünkben hozott határozat érteimében az interpellációkra 1 órakor térünk át. Ezért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy legközelebbi ülésünket holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzze ki a Ház a ma tárgyalt törvényjavaslat vitájának folytatását. Méltóztatnak napiirendi javaslatomat elfogadni? (Igen.) A Ház a napirendi javaslatot elfogadta. Következnek az interpellációk. Az első Bakovs'zky Tibor képviselő úr interDellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Szeder János jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz a lisztforgalmi adóváltság eltörlése, vagy legalább erőteljes csökkentése tárgyában: Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr a nem termelői r rétegeket erősen sújtó lisztforgalmi adóváltságot — figyelemmel a búzaárak erős emelkedésére — teljesen eltörölni, vagy legalább oly mértékben csökkenteni, hogy a fogyasztók a lisztárban imegérezzék az árcsökkentést?« Elnök: Az interpelláló' képviselő urat illeti a szó. Rakovszky Tibor: T. Ház! Már a múlt héten el akartam mondani ezt az interpellációmat, akkor azonban a pénzügyminiszter úr megkért arra, hogy másiránvú elfoglaltsága miatt halasszam el interpellációmat, örülök, hoírv itt van a pénzügyminiszter úr, (Éljenzés jobbfelől.), mert úgy érzem, hogy ezt a kérdést, amely sok-sok millió szegény embert érdekel, a pénzügyminiszter úr is kellő figyelemre fogja méltatni és megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek feltétlenül szükségesek ezeknek az anomáliáknak kiküszöbölésére. Nagy figyelemmel olvastam a múlt héten a miniszterelnök úrnak a kormánypártban elmondott beszédét és objektíve mesr kell állapítanom, hogy a nagy jóakarat mellett néhány komoly intézkedés igéretét is tartalmazta, ígv különösen az Ofb.-földesek sorsának megjavítása érdekében. Ezzel kapcsolatban nekünk