Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-176

110 Az országgyűlés képviselőházának l'< a törvényjavaslatban teljesen megvan. Ha valaki áldoz valamit a köznek, azért igenis ott, ahol annak helye van, megkapja a megfelelő kártérítést, ez pedig bírói kogníeió alá van vonva a kártalanítási eljárásban. Amikor tehát közjogi és magánjogi szempontból az a rendelkezés, hogy a technikai kívánalmakat állapítsa meg a közigazgatás a maga arra hivatott szervei útján, amelynek a kellő technikai szakismerettel fel vannak készülve, a kártalanítást pedig a bíróság döntse el, akkor én ezt alkotmányjogi és magánjogi szempontból teljesen megfelelő biztosítéknak tartom, úgyhogy azt hiszem, az erre vonatkozó kifogások maguktól Összeomlanak. (Esztergályos János: De a törvényben ki van mondva, hogy nincs kártérítés, ha a bíró ellenkező ítéletet nem hoz!) Köszönöm, hogy t. képviselőtársam közbeszólt, mert erre megint csak azt mondhatom, hogy mindent csak akkor lehet helyesen megítélni, ha az ember az illető dolgot a mostani helyzettel veti össze. Egy törvényi szabályozásnál nekem nem lehet máshol kiindulnom, mint a mostani helyzetből. Méltóztassék ellképzelni már most, hogyan fest konkrété például Budapesten egy parcellázás. Ha valaki előterjeszt egy parcellázási tervet és felmegy a főváros illetékes ügyosztályához, ott igenis megmondják neki azonnal: kérem, nálunk pedig az a házi szokás, hogy az úr ebből a telekből ennyit és ennyit le fog adni útterületre, s ennyit és ennyit le fog adni egyéb közcélú területekre. (Esztergályos János: Az más!) Ha valaki azt mondja, hogy ez túlmegy minden határon, — és én magam is láttam, hogy 30 százalékot messze túlhaladó nagyságú területeket követeltek egyes parcellázandó területekből — akkor azt mondják, hogy rendben van, mi még várhatunk további 20 esztendeig. Kérem, t. képviselőtársam, méltóztassék megmondani, helyes-e ez? Ezzel szemben előfordult, hogy voltak egyesek, akik ugyanabban a dűlőben vagy ugyanazon a vidéken közutak, közterek és középületek céljára aránylagosan sóikkal kisebb részt adtak le. Amikor itt e törvényjavaslat 5. §-a szabályozza azt, hogy útterületre egyharmad rész nagyságig kell területet leadni, (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Addig mehet!) ugyanakkor megmondja: mit kérünk mi, ha szükség van a területre. Egy későbbi szakasz ugyanis megmondja, hogyha a szemben lévő terület nem ugyanannyit ad le, akkor megváltásnak van helye és a megváltási díj megfelelő arányban a nagyobb kárt szenvedett telektulajdonosnak ítélendő és adandó oda. Az egyenlő elbánás elvét a törvényjavaslat, igenis, ebben a vonatkozásban is keresztül akarja vinni. En tehát magam is megnyugszom a magánjogi rendelkezések tekintetében. Nem lehet felejteni, hogy a magánjognak bizonyos korlátozását jelenti az, ha én kénytelen vagyok eltűrni, hogy telkem alatt vízvezetéket vezessenek át, telkemen csatornát létesítsenek stb. De méltóztassanak figyelembe venni azt is, hogy amikor az én telkemet út céljára esetleg meg is csorbítják, ugyanakkor utat kapok és akkor nekem is jogom van használni azt az utat, amelyet másnak a területéből kisajátítottak, és ugyanakkor jogom van megkövetelni, hogy az én telkemre más telkeken keresztül vezessenek vízvezetéket és egyéb közműveket. Hogy ez gyakorlatban mit jelent-azt mindnyájan tud juk. Amíg a magántulajdont individualiter teljesen ki6. ülése 1937 január 29-én, pénteken. használó mezőgazdasági ingatlannak az értéke, mondjuk 1, aüüig a városilag szabályozott, beépítésre szánt területnek az érteke ennek 10-szerese. Nem lehet tehát azt mondani, hogy amíg az egyik oldalon a rendelkezési jognak bizonyo« korlátozásodat szabunk, a másik olaalon viszont a teleknek az értekét, tehát a magántulajdonhoz füzödo értéket sokszorosan emeljük, akkor itt valamilyen injuria történnék. (Rassay Üároly: Ez csak természetes!) Éppen ezért, ebben a vonatkozásban ezeket az aggályokat a legnagyobb mértékben méltányolom, de minthogy erre már más törvényben precedensek vannak, s mivel a jelenlegi gyakorlat a törvény nélkül is pontosan ugyanezt eredményezte, csak sokkal kevésbbé kilogástalan módom, sokkal kevésbbé az arányos teherviselés elvének megfelelően (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ötletszerűen!) rótták ki, hogy kinek a telkéből mennyit kell elvenni. En ezt a törvényes szabályozást helyesnek tartorn, amikor látom, hogy a városkép kialakításána egy ilyen gyors hatósági eljárás, amelyet ez a törvény fog biztosítani, milyen nagy előnyöket jelent. A törvényjavaslat konkrét tartalmából az idő előrehaladott voltánál fogva ezúttal csak egyet akarok kiemelni. Ez pedig a környékszabályozási kérdéseknek a Közmunkatanács hatáskörébe való utalása. (Rassay Károly: Az is helyes!) A környék (kérdése nagyon nehéz probléma volt. Én ma délelőtt megkaptam telefonon azokat a statisztikai adatokat, — azt hiszem, ezek helyesek, a megye levéltárából valók — amelyek mutatják, hogy Budapest környéke miképpen fejlődött. Egészen sajátságos helyzetképet látunk itt. Kezdjük Csillaghegyen. 1900-ban Csillaghegynek 2029 lakosa volt, 1910 ben 3546, 1920-ban 4400 és 1930-ban $000. 1900 óta tehát a lakosok száma itt megnégyszereződött. Újpestnek volt 1900-ban 42.000 lakosa, 1930-ban pedig 67.000 lakosa. Rákospalotának volt 1900-ban 11.000 lakosa, most pedig van 42.000 lakosa. Pestszenterzsébetnek 1900-ban volt 15.000 lakosa, most van 67.000 lakosa. Cinkotának volt 2700, most pedig van 8400 lakosa. Látjuk tehát, hogy majdnem mindenütt megnégyszereződött a lakosok száma. Kispestnek volt 9800 lakosa, most pedig van 64.000, vagyis itt a lakosság száma meghatszorozódott. Szentlőrincnek 1900-ban volt 5900 lakosa, most pedig van 30.000, Csepelnek volt 4500 lakosa, most van 22.000, Budafokon 7000-ről 19.000-re emelkedett, Nagytétényben pedig 2000-ről 7000-re nőtt a lakosok száma. Ez nagyon nagy népmozgalom s ez a sok ember a főváros közvetlen perifériáira telepedett le. Ha most azt nézzük, hogy ezek a tömegek honnan rekrutálódtak, én nem osztom azt, — s éppen erre nézve is kaptam felvilágosítást és magam is láttam tapasztalatból — hogy ezek mind budapesti emigránsok lennének. Nem! (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: A vidékről jöttek!) Sajátságos dolog ez, s magyarázható ez a fenomén talán a kultúra iránti nosztalgiával, a falusi élet sivárságával, a kereseti lehetőségeknek falun való csökkenésével, vagy az intelligencia felé haladó embernek azzal a törekvésével, hogy a városi élet előnyeiből valami részt kapjon. De megfelelő foglalkozás és elhelyezkedés híján ezek letelepszenek a városon kívüli helységekben, ahol megélhetésük olcsóbb s ahol valami alkalmi munkára számíthatnak, a mellett azonban környezetük még megmaradt valahogy a I faluhoz hasonló viszonyok között.