Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-170

452 Az országgyűlés képviselőházénak 170. másutt is vau munkanélküliség és ki beszél a mezőgazdasági munkanélküliségnek adókedvezmények útján való ^ megszüntetéséről. Én több, mint egy éve indítványt terjesztettem a Ház elé, nem is a saját eredeti gondolataimból, hanem legfőkép azokból, amelyeket az idők folyamán agrárius jellegű képviselőtársaim beszédeiből merítvén, helyeseknek találtam közgazdasági szempontból és miután azt látom, hogy úgynevezett agrárius képviselőtársaim a túloldalról igen nagy lelkesedéssel támogatnak beszédekben ilyen ideákat, de ha azután indítványtételre, állásfoglalásra kerül a sor, akkor mégis nekünk kell segítségükre jönnünk, akik függetlenek vagyunk pártallásumknál fogva. Beterjesztettem egy indítványt a mezőgazdasági munkanélküliségről, a Háznak igen tisztelt elnöke kinyomatta, szétosztatta, de soha napirendre nem tűzték. Ezt én meg tudnám érteni, ha az volna az irányzat, hogy senki az országban semmiféle adómentességben, adóelengedési kedvezmenvben semmiféle termelési és szociális szempontból nem részesülhet, de nem írhatom alá, nem helyeselhetem akkor, amikor egyetlenegy termelési ág» ebből a szempontból, a munkaalkalom juttatása szempontjából olyan rendkívüli, szerintem semmiféle más országban nem létező, kivételes kedvezmények egész sora felett rendelkezik, mint nálunk a gyáripar. (Ügy van! Úgy van! — Buchinger Manó: Keformparlament!) Hogy ez az adószolgáltatás tekintetében mit jelent, amire bátor voltam hivatkozni, azt most egy tudományos munka megjeleuése után rendkívül könnyű statisztikailag alátámasztani. A magyar statisztikai tudománynak talán legkiválóbb, mindenesetre egyik legrégibb, legjelesebb és legszorgalmasabb munkása, Fellner Frigyes egyetemi tanár, Athéniben a nemzetközi statisztikai kongresszuson nagy tanulmányt terjesztett elő, amelyben kiszámította statisztikai adatok alapján, hogy egy államban — és ő természetesen Magyarországot dolgozta fel ebből a szempontból — a közterhekből milyen százalékot viselnek az egyes termelési ágak. összeállította Magyarország összes közterheinek megoszlását, beleértve nemcsak az állami adókat, hanem az autonómiiátk adószoligáltatásaiit, a társadalomibáztosító intézetek: tételeit, a vamokat, a fogyasztási adókat, forgalmiadókat stb., szóval mindazt, ami közteher jellegével bír és ezek összesen 938 millió pengőt tesznek ki. Nem akarok hoszszú idézeteket felolvasni, csak egy frappáns tényt akarok felhozni, hogy tudniillik ebből a 938 millió pengőből a gyáriparra 125 millió, a kisiparra 145 millió esik, a gyáripar viseli a közterhek 13-38%-át, a kisipar pedig 15-53%-át. (Mozgás balfelől.) Semmi egyebet nem akarok felhozni. Mindenki, aki ennek az országnak gazdasági viszonyaival tisztában van tudja, hogy ennek a két számadatnak ilyen összehasonlítása mit jelent az egyik termelési ág és mit jelent a másik termelési ág szempontjából. Az igen t. iparügyi miniszter úr irányában — nem szoktam hízelegni és bizantinus nyilatkozatokat tenni — szívesen elismerem, hogy az ő működése alatt a kisipar érdekében sokkal több történt^ mint bármikor az őt megelőző időkben, hozzáteszem azonban, amit mindig hozzá szoktam tenni, hogy ez azonban csak egy töredéke annak, aminek történnie kellene. Bocsánatot kérek, kérdem, lehet-e szociális adóztatásról beszélni, ha egy ilyen termelési ág, mint a kisipar, amely a lakosság ^százezreit foglalkoztatja, amely talán a legerősebb, . ülése 1936 december 11-én, pénteken. sőt már majdnem az egyetlen kispolgári osztályunk a rettenetes konkurrenciális és gazdasági viszonyok között — amelyek most uralkodnak és amelyek mellett valóban csodálatosnak lehet mondani, hogy a kisipar még egyáltalában vegetál, mert ezt egzisztálásnak nevezni alig lehet (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) — 145 millió közterhet viseljen akkor, amikor a minden kedvezménnyel felruházott, minden előny és kiváltság birtokában lévő gyáripar összesen 125 millió pengőt visel. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ennek megvan a maga oka!) Végül szociális szempontból imég egy körülményre akarok rámutatni, amely számomra is csodálatos ós amelynek konzekvenciáját az ország jövője szempontjából nem lehet elég komolyan figyelembe venni. Már az előbb említettem Condliffe-jelentóseknek 1935-ös évfolyamában feltűnt nekem a Népszövetség pénzügyi és gazdasági bizottságának clZ cl megállapítása, hogy a születési arányszám csökkenése az erősen iparosodott országokban feltűnő. Nem. tudtam ennek a magyar viszonyokra való alkalmazását ellenőrizni és megállapítani, míg azután a Stud

; amelynek kiadványai valóban mintaszerűek és statisztikai hivatalunknak és egész gazdasági kultúránknak büszkeségei s amely elmés, sokoldalú és tudományosan megalapozott felvilágosításokat ad az ország gazdasági helyzetéről, ez év augusztus 2-iki számában rátért ennek a kérdésnek nyomozására és a következőket állapítja meg (olvassa): »Az egyes országokon belül is kimutatható, hogy minél inkább átiparosodott valamely vidék, annál inkább esik a natalitás. Magyarországon ezer 15—49 éves nőre a következő számú élveszületés esik. A kétharmad részben mezőgazdasági népességű városokban 93, kétharmad részben ipar-forgaLmi városokban 42, tehát a felét sem éri el a natalitás az iparforgalmi városokban,^ ahhoz képest, ahogy a mezőgazdasági népességű városokban jelentkezik^ Azt gondolom, hogy ez is olyan körülmény, amely nagy megfontolásra tarthat számot abban a vonatkozásban: helyes-e a mi mezőgazdasági politikánk, helyes-e az, hogy egyetlenegy, bár az ország gazdasága szem; pontjából kétségtelenül igen nagyjelentőségű termelési ág fejlesztése érdekében a legteljesebb restrickiót, a legteljesebb elzárkózást és a legteljesebb monopolisztikus helyzetet állítjuk elő és évről-évre fokozzuk s ennek hatása alatt minden más termelési ág szenved, görnyed, ráfizet és küszködik, helyes-e ez közgazdasági szempontból, helyes-eez szociális szempontból? Helyes-e ez adóztatási szempontból és helyes-e népszaporodási szempontból? T. Képviselőház! Ezekre akartam ráutalni és ehhez csak egyet fűzök. Legnagyobb meglepetésül az szolgált, hogy akkor, amikor az igen t. kormány a kereskedelmi politikájával, de nem is a kereskedelmi politikájával, hanem az 1920 óta konzekvensen továbbfolytatott és minden miniszter által egy-egy emelettel feljebbvitt ezzel a restrikciós politikával természetszerűleg drágítja az árakat és drágítja a megélhetést Magyarországon, akkor most azt olvasom, hogy az új kormány valami egészen új árvizsgálási, árdrágítás! bizottságot akar egészen új puvoárral, egészen új küzdelemmel s egészen új küzdő emberekkel akcióba állítani. (Meizler Károly: Talán a kartelekkel?) A kartelekkel szemben nem kellett volna, mert a kartelbizottság megvan és tegnap a Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlésén íkét