Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-170

448 4-Z országgyűlés képviselőházának 170. illése 1936 december 11-én, pénteken. egy országban, amely par exeellence mezőgazdasági ország, minél nagyobb mértékben fejlődik a gyáripar, én nagy örömmel üdvözölném ezt ós sohasem állítanám arra az iparra, amely itt a saját erejéből ki tudott fejlődni, hogy az üvegházi ipar. Ha azonban látom azt, hogy a gyáripar vagy a gyáriparnak egyes ágai, mint a textilipar, nemcsak óriási protekciós vámvédelem mellett, hanem a külfölddel szemben való tökéletes és teljes elzárkózás mellett tudott kifejlődni, ha látom azt, hogy ez a gyáripar, vagy annak egyes ágazatai úgy fejlődtek ki, hogy egyedüliek a mai adókkal agyonsanyargatott időkben, amelyek ma is, ha újonnan létesített gyáripari vállalatok, a mammutvállalatok, a starvállalatok is, ha egy új gyártási ágra berendezkednek, teljes adómentességben részesülnek, ha látom azt, hogy egyedül a gyáripari vállalatok azok, amelyek a devizagazdálkodás keretében az önkompenzáció jogával kezdettől fogva mostanáig fel vannak ruházva, míg abból minden egyéb termelési ág ki van zárva: akkor azt mondom, hogy az ilyen előnyök birtokában ezek a gyáripari termelési ágak nem tették le a vizsgát arról, hogy ők nem üvegházi ipar, hogy ők valóban az ország gazdasági szükségleteiből fakadtak, • hanem igenis fenntartom, bogy olyan termelési ágak, amelyek a védelemnek csak ilyen hallatlan nagy foka mellett voltak képesek kifejlődni. Még nem azt bizonyították, hogy életképesek, hanem csak azt, hogy a protekció ilyen mértéke mellett magától értetődően lehet fejlődni, lehet megalakulni és lehet felvirágozni. (Farkas István: És milyen silány béreket fizetnek!) Azt mondják: mi történik, ha ez a gyáripar itt megszűnik, és hogyan lehet akkor az ország mai életszínvonalát fenntartani 1 Ezzel szemben mindenekelőtt arra vagyok bátor hivatkozni, hogy ha valóban lígy volna, amint én azt nem állítom, hogy az egész mai helyzet újonnan alakulása, különösen az I931-es év óta, ha ez az egész ipar valóban csakugyan üvegházi növény volna, — természetesen nem akarom azt állítani, hogy az a maga egészében iigy volna — akkor is a mai gyáripari termelésünkben kimutatható, hogy azoknak a gyáripari vállalatoknak egy nagyon tekintélyes száma olyan, amely függetlenül ettől a protekcionizmustól, minden körülmények között meglenne az országban és megmaradna. Ilyenek a nyomdavállalatok, az elektromos áramot szolgáltató vállalatok, ilyenek az élelmezőipar legtöbb alkotása és régi alakulatai, úgyhogy én számítást végeztem árra vonatkozólag, hogy ha az 1935. évre körülbelül 2100 millió termelési értéket veszek alapul, amely a magyar gyáriparnak a multévi termelési összértéke volt, akkor körülbelül 900 millió ebből a termelési értékből olyan, amely teljesen független a vámvédelemtől. Ideszámítom a téglagyárakat stb., amelyek teljesen függetlenek a vámvédelemtől, tehát szó sem lehet arról, mintha a szabadkereskedelem irányzatának érvényesülése azt jelentené, hogy az egész gyáripar egyszerre nulHfikáltatnék. De azok, akik ennek a protekciós irányzatnak hívei, és nagy sajnálatomra a kereskedelemügyi miniszter úr, — akinek a működése iránt egyébként igazán nagy tisztelettel és elismeréssel viseltetem — nagy csodálkozásomra majdnem fenntartás nélkül ennek a protekcionizmusnak védőjévé szegődött, azt mondják, hogy ha ezt a protekciós irányzatot le akarjuk bontani, akkor kezdjék ezt mások, kezdjék a nagyobb államok, és ne várjuk, hogy ezt a kisebb államok indítsák meg. (Farkasfalvi Farkas Géza: Mi agrár állam vagyunk! — Bornemisza Géza, a kereskedelem- és közlekekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter: Folytatjuk az agrárvédelmet is! Az is megtörténik!) Erre azt kell mondanom, hogy ez teljesen ellenkezik azzal, amit a közgazdasági tudomány ebben a vonatkozásban állít. Aki tudományos alapon valaha megkísérelte a védvámrendszert megindokolni, az List volt, aki »System der Nationalenoekonomie« című munkájában, amellyel olyan nagy hatást gyakorolj annakidején Kossuth Lajos gazdaságpolitikájának kialakulására, valóban a német államoknak egységes vámterületben való egyesülését, de ennek az egységes vámterületnek a többi országgal szemben vámokkal való védelmét hirdette. De ő kifejti a következőket (olvassa): »Egyes város vagy kis ország a korlátozó kereskedelmi politikát nagy országokkal és államokkal szemben nem folytathatja eredménnyek — aminthogy ez természetes is. Kis ország a mellett az elzárkózás mellett, amely ma létezik, csak a károsodó fél lehet, csak a rövidebbet húzhatja, mert azok az előnyök, amelyeket mi szerződésileg más országoknak mint fogyasztóterület nyújtunk, oly elenyészően csekélyek, hogy azokkal szemben nekünk olyan előnyöket, mint amilyeneket a szabadforgalom, termékeink szabad elhelyezése biztosít, szerződésileg semmiképpen v<zm lehet megszereznünk. Nálunk azonban vámpolitikai kérdésekben rendszerint nem a tudomány tanításait, hanem a gyáriparosok tanításait szokták alapul elfogadni, és így nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy a magyar gyáripar egyik kiválóságára, annak megjelent munkájára is hivatkozhatom, Gomperz Ervinnek, a Magyar Pamutipar egyik vezérigazgatójának »Vámszövetkezések gazdasági hatásai« cím alatt megjelent, igen magas színvonalon álló munkájára hivatkozom, amelyben azt írja, hogy (olvassa); »Egy importra • utalt kis országnak kétszeresen megvan rá az oka, hogy a nemzetközi kereskedelem szabadsága mellett foglaljon állást.« Én nem kívánom és nem gondolom azt, hogy Magyarország képes legyen önmagában az egész világ kereskedelempolitikai irányzatát megváltoztatni, de azt szeretném, hogy a magyar állam akkor, amikor nemzetközi fórumok előtt ez a kérdés tárgyaltatik, az ország saját érdekei szempontjából mindig és száz százalékig azoknak az oldalán legyen, akik a kereskedelmi forgalom meglazítását, felszabadítását akadák, és ne azok között, akik nem úgy propagálják az elzárkózást, mint más országok eljárásának szükségkénpeni következését, hanem úgy, mint akik lelkesedést mutatnak ezért a rendszerért, amint ez a tee-napi bizottsági vitából is kicsendült. T. Képviselőház! Ez év őszén a Népszövetség közgyűlésén, gazdasági és pénzüa-yi bizottságában, természetesen kormányfelhatalmazásból, Nickl Alfréd rendkívüli követ precizírozta négy feltételben azokat a követelménveket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Magyarország kivegye részét a normális nemzetközi gazdasági és pénzü^vi kapcsolatok helyreállításában. Én nem akarom ezt a négy feltételt itt ismételni, már csak azért sem, mert hiszen akkor úgy látszanék, mintha én earyik vagy másik, vagy esetleg mind a négy feltételt elhibázottnak vagy túlzottnak tartanám a saját felfogásom szempontjából. Azt azonban