Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-170

Az országgyűlés képviselőházának 170. szük&égessé teszi azt, hogy a kormány a kereskedelmi és forgalmi viszonyoík szabályozása terén szabadabb kezet kapjon, mint amilyen hatáskörrel a szabad külkereskedelmi viszonyok idején megelégedhetett. Éppen a közérdekre való tekintettel van erre elengedhetetlenül szükség. A salus rei publicae legfőbb elve irányította a törvényhozást akkor is, amikor az 1932 : XX., illetőleg 1934 : XXV. tc.-et törvénybe iktatta és saját hatáskörének egy részét időlegesen — figyelemmel a fontos közérdekre — a kormánynak engedte át. Ugyanez a felfogás vezette a külügyi, valamint a közgazdasági és közlekedési bizottságot is, amikor beható tárgyalás után egyhangúlag tartotta megadandónák a kormánynak ezt felhatalmazást. A felhatalmazást r ezúttal is két esztendőre, az 1938. év végéig kéri a kormány. A törvényhozás a törvényjavaslat 3. §-ának első bekezdésében ezúttal is biztosítja magának azt a jogot, hogy a megadott felhatalmazás alapján történt kormányintézkedéseket ellenőrizhesse s ezért kötelezi a kormányt, hogy a felhatalmazás alapján tett intézkedéseit a törvényhozásnak utólagosan bejelentse. T. Ház! Az eddigi kormányoknak hasonló felhatalmazások alapján kifejtett külkereskedelmi tevékenysége reményt nyújt arra vonatkozólag, hogy a jelenlegi kormány szintén helyesen fog élni ezzel a törvényhozástól kért felhatalmazással, amely nélkül a mai súlyos világgazdasági helyzetben az ország külkereskedelmi érdekeinek megvédését tőle eredményesen kívánni nem is lehet. Ezért tisztelettel lkérem a t. Házat, hogy a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadni méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következikl Esztergályos János jegyző: Éber Antal! Éber Antal: T. Képviselőház! A javaslatnak az egyesített bizottságokban tegnap történt tárgyalása alkalmával a törvényjavaslatot elfogadtam és így némi inkonzekveneia látszik abban, hogy most a javaslat ellen iratkoztam fel. Ezt >az inkonzekvenciát megmagyarázom a következőkben: T. Ház! Amíg csak arról volt szó, hogy vájjon a kormánynak ilyen felhatalmazás adass ék-e vagy sem, addig szívesen mellette voltam annak, hogy a kormánynak ezt a felhatalmazást megadjuk, azért, mert valóban a mai kereskedelempolitikai helyzetben a régi módszert, hogy t. i. a kormányok megállapodtak az egyes kereskedelempolitikai témákban, azután a szerződéseket ratifikálás végett a törvényhozások elé terjesztették s csak ezután váltak azok jogerőssé, követni nem lehet. így teljes mértékben belátom azt, hogy ma az ország érdekében a koirmány csak ilyen felhatalmazás Birtokában intézkedhetik. Knob Sándor t. iképviseilő úr niagyon energikusain szállt síkira a jelenlegi [kereskedeleimpoMtikai irányzat (mellett, az elaárkóizásmalk, a. protekciónak, a mi szempontunkból egyedül a gyáripart protezsáló kereskedelempolitikának a védelmében (Ügy van! a baloldalon.) és igen nagy sajnálatomra a mélyen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úr is alátámasztotta ezt a felfogást. Knob Sándor tegnap azt állapította meg rólam, hogy az egyetlen szabad'kereskedő vagyok, vagy — ahogy mondotta, — egyetlen a jelentős tényezők közül. Hát én nem vagyok jelentős' tényező. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. X. ülése 1936 december 11-én, pénteken. 447 Ebben a vitában viszont szeretnék jelentős tényező lenini, de nem lehetek. Miután így aposztrofált engem t. képviselőtársam, azt gondolom, talán némi kötelezettség hárul rám, hogy ha minden gyakorlati eredmény reménye nélkül is, de legalább kifejtsem aggodalmaimat a rettenetes elzárkózásnak és protekcionizmusnak, egyedül csak a gyáripar érdekeit szem előtt tartó kereskedelempolitikának ebben az időszakában, hogy 'kifejezést adjak azoknak az elgondolásoknak, amelyek a szabadkereskedelmet, a sziabadereskedelem irányzatát mindig vezették és amely szempontok a jelenlegi kereskedelempolitikát elbibázottnak, az ország érdekeivel ellenkezőnek tartom. Nem akarok elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni, nem azokat az időket éljük, amikor a közgazdasági elméleteknek valami magas árfolyamértékük volna. Csak arra akarok hivatkozni, hogy a legújabb időben itt járt nálunk az angol közgazdasági és statisztikai tudománynak egyik kimagasló díszessége: Sir Josiah Stamp, aki nyilatkozatot tett közzé, amelyben azt mondotta (olvassa): »Nem hiszem, hogy egyetlen komoly közgazdász tagadhatná, hogy a szabad kereskedelem az első lépés a gazdagság felé.« Ez a tudomány megállapítása és valóban úgy áll, ahogy Sir Angel Norman egyik nagy munkájában kifejtette: az a baj, hogy az ifjúságot közgazdaságilag nem oktatjuk, nem neveljük. Ezért állott elő — írja — az a konzekvencia, hogy amíg a közgazdáknak és a közgazdasági tudománynak 99% -a a szabadkereskedelem álláspontján van, addig a kormányok tiílnyomó többsége a védvámos, protekciós elzárkózó politikát követi. Ennek következményei azután a világgazdasági forgalom lecsökkenése, az egyes nemzetek közti elzárkózás és hovatovább háborús konfliktusok. A szabadkereskedelem tudományos megalapozottsága egyszerű, világos és megdönthetetlen. A nemzetközi munkamegosztás egyeflül a szabadkereskedelem mellett biztosítható. Ricaindio tanárnak a ootmparativ költségekről rövid egybefoglalása iaz, hogy imiinden ország azt termelje, /amlelybein relatíve ia legnagyobb előnyben van. Hogy Dtniimideai ország* azt termelje, amelyben relatíve a legnagyobb előnyben van és így relatíve a legelőnyösebben termelt jószágokat cserélje ki más országoknak azokkal a termeivényeivel, amelyekben relatíve azoknak van a legnagyobb előnyük: ez az emberiség kulturális, gazdasági fejlődésének, boldogságának, békés együttműködésének egyetlen természetes és megdönthetetlen alapja. (Úgy van! a baloldalon.) A múlt évszázad volt ennek érvényesülésének az ideje és az emberiség sohasem tett olyan gazdasági fejlődést, kulturális előrehaladást, mint a múlt ÓA^századnak azokban az évtizedeiben, amikor ez az elmélet valóban gyakorlati alkalmazásra talált. Most azt mondják, hogy az ország érdeke ipart teremteni, gyáripart teremteni. Knob Sándor t. képviselőtársam azt kérdezte tegnap, milyen joggal állítjuk mi azt, hogy a magyar gyáripar, amely mostanában létesült, valami üvegházi ipar volna, holott íme, textiliparunk milyen gyönyörűen fejlődött és erre az iparra csak nem lehet azt mondani, hogy üvegházi ipar, amely ilyen nagyszerű fejlődést vett. (Farkasfalvi Farkas Géza: Mi gazdák a bőrünkön alaposan érezzük a textilipar fejlődését!) Én távolról sem vagyok azon az állásponton, hogy nem örvendetes tény az, ha 67