Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-155

Az országgyűlés képviselőházának 155. résztvettünk és akikkel itt ülünk a Házban* akkor talán méltóztatnak emlékezni azokra az aggodalmakra, amelyek erről az oldalról elhangzottak és amelyek a néhai miniszterelnök úr programmjának nem a célkitűzéseit kifogásolták, de kifogásolták azok beállítását, kifogásolták azok reális voltát és kifejezést adtak annak az aggodalomnak, hogy egy ilyen beállítás után, amelynek nyomában csak csalódás és kiábrándulás jön, a nemzet egy válságon fog keresztülmenni. (Ügy van! balfelől.) T. Ház! Reformpolitikát jelentett be négy évvel ezelőtt az akkori kormány és bizonyos lekicsinyléssel nyilatkozott, különösen későbbi munkatársai bizonyos lekicsinyléssel nyilatkoztak elődjeik munkájáról. Nekem nagypn jól esett, — ellenére annak, hogy én itt másfél évtized óta változatlanul ellenzéki állástot foglalok el — ühogy a miniszterelnök úr nem. mulasztotta el kormányának átvétele után elődjével, sőt elődjeivel szemben, konciliáns hangot megütni. Mert akármilyen ellenzéki álláspontot foglaltam, én el, vagy foglaltak el barátaim, vannak olyan történeti tények, amelyek előtt némán elmenni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mi tudjuk, mert itt voltunk, -hogy milyen volt a nemzet 1920-ban; milyen volt társadalmilag, politikailag, külpolitikailag, gazdaságilag, hogy belső társadalmi rendje miképpen volt felbomolva. És mi tudjuk, hogy .bármilyen nagyszerű reformprogrammal jött volna is akármely utána jövő kormány, ennek, a reformprogrammnak lehetőségei benne gyökereztek annak a tíz évnek a munkájában, amely ennek az országnak konszolidált állapotát létrehozta. Lehetett közöttünk véleményeltérés ós volt is véleményeltérés a tempó tekintetében, lehetett egyes közjogi vagy gazdaságpolitikai elgondolások tekintetében, de hogy csak egy heroikus munkával volt lehetséges létrehozni ^ azt a konszolidációt, amely egyáltalában módot nyújthatott egy utódkormánynak arra, hogy reformgondolatokkal foglalkozhassék, azt kétségbevonni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Rupert Rezső: Amely konszolidáció miatt néhányunkat kivertek ebből a parlamentből!) Meg kell azonban állapítanom azt, hogy akármennyire előrehaladt is a konszolidáció, a négy évvel ezelőtti időpontra visszavetítve, annyira nem haladt előre, hogy mi egy új világot tudtunk volna ígérni annak a szerencsétlen polgárságnak és annak a szerencsétlen helyzetben levő nemzetnek, (

amelynek során dolgozni akarunk. Valahogy úgy állítanám be a dolgot a miniszterelnök úr ama kijelentése után, hogy ő ezt a kormányzati programmot magáévá tette és az elmúlt időkre való visszaemlékezés után, hogy a miniszterelnök úr elődje, ragyogó színben vetítette ennek a programmnak végső célkitűzéseit, felgyújtotta az emberek képzeletét és fantáziáját s a miniszterelnök úr elfogadva a végső célkitűzéseket, arra helyezett súlyt, 'hogy minél reálisabban rajzolja meg azokat a fáradságos, nehéz lépéseket, amelyek előttünk állanak,^ nem. arra, hogy ez a mai nemzedék, de talán az utánunk jövők megközelíthessék azokat az ideális célkitűzéseket, amelyeket az előtte levő kormány kitűzött. _ De volt egy nagyobb baj is. Ez a nagyobb baj eddig az volt, hogy ennek a programmnak az Őszinteségébe vetett bizalom is megrendült. A kormánynak egyes tényei, a miniszterelnök ülése 1936 október 22-én, csütörtökön. 29 úr elődjének egyes nyilatkozatai, majd a pártjában felülkerekedett új erők megjelenése tökéletes elvi káoszt hozott létre a programm tekintetében. Csak néhány példát említek fel. Itt van például a világnézeti harcok kérdése. Én igazán örültem, de sajnáltam is a miniszterelnök urat, hogy tegnapi bemutatkozó beszédében ki kellett jelentenie, hogy ebben az országban világnézeti harcoknak nincs helye, mert hiszen el van döntve a kérdés: ez az egész nemzet társadalmi berendezkedésében, államvitelében egyaránt a keresztény és nemzeti erkölcsi elvek alapján áll. Hát az Isten szerelmére, min álljon egy nemzeti állam, ha nem .nemzeti alapon és min állion a XX. században egy kulturált, civilizált állam, ha nem a keresztény erkölcsi elvek alapján? (Ügy van! Ügy van! balfelől és a középen.) Valahogy úgy éreztem a miniszterelnök úr helyzetét, mintha valahol DélnyugatAfrikában, vagy Közép-Amerikában, vagy Ausztráliában, ahol az angol és az európai civilizáció modern államokat teremtett, fel kellett volna állnia a miniszterelnöknek, a kormányfőnek és vallomást kellett volna tennie, hogy kormányzata az emberevós elvi elutasítása alapján áll. T. Ház! Ezek túlhaladott dolgok! A keresztény erkölcsi elveket nem mi vittük be, hanem elődeink, ezer évvel ezelőtt ós a fokozatos fejlődés alapján vitték be a társanalmi életbe, a családi életbe, az iskolázásba, a művelődésbe, az állam vezetésébe. •. (Rajniss Ferenc: Szépen benne van a társadalmi életben a kereszténység!) Én csak magamról tudok ebben a tekintetben vallomást tenni. Ha a t. képviselő úrnak saját tapasztalataiból kételyei vannak, azon én nem tudok segíteni. (Horváth Zoltán: Miért nem csinálták meg? — Zaj. — Halljuk! Halljuk! balfelől.) Nemcsak a miniszterelnök úr helyezkedett erre az álláspontra; amikor elődje négy évvel ezelőtt jött, ugyanolyan kijelentéseket tett. Elmondotta a miniszterelnök úr, hogy r ő a^ magyar testvériség és szolidaritás alapján áll; kijelentette, hogy a felekezeti béke alapján áll; kijelentette, hogy a munkásságot az osztálykülönbségek lerombolásával a polgári társadalomba akarja beosztani, mert ennek a nemzetnek nincs ideje, nincs módja világnézeti harcokat vívni. És akkor mit láttunk? Ügy, ahogy a miniszterelnök úr helyzete bent, saját pártjában zavarossá lett, ugyanolyan tempóban kezdett átalakulni a magyar politikai élet a világnézeti harcok színterévé. Olyan tényezők, akiket a miniszterelnök úr hívott életre — jogi és fizikai személyek egyformán — egyszerre harci kedvet fedeztek fel magukban, elözönlötték a társadalmat és a politikai életet az új keresztes harcosok, akiknek az eleme, de azt hiszem, tévedek, nem anynyira eleme, mint inkább életfeltétele a harc; az életfeltétele és nem az eleme, mert e mögött a harc mögött nem szenvedély, hanem hideg számítás lobogott: az exisztencia megalapítása. (Ügy van! Ügy van! Taps balfelől.) Sajnos, a miniszterelnök úr nem tudott véget vetni ennek az elvi káosznak és tűrte, ihogy mindez a kormány támogatásával, sokszor ellenzéki lobogó, sokszor kormánypárti lobogó alatt folytatódjék. Míg ő a meghitt .baráti beszélgetéseiben is mindent elkövetett arra, hogy letörje az érdes felületeket és. a harcok helyébe a megértés szellemét hozza, ugyanakkor parallel a saját maga által életrehívott tényezők ebben az országban szerte hirdették a világnézeti, a felekezeti harc szükségességét. Es amíg itt azon igyekeztünk ós