Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-155

Az országgyűlés képviselőházának 155. résztvettünk és akikkel itt ülünk a Házban* akkor talán méltóztatnak emlékezni azokra az aggodalmakra, amelyek erről az oldalról el­hangzottak és amelyek a néhai miniszterelnök úr programmjának nem a célkitűzéseit kifo­gásolták, de kifogásolták azok beállítását, ki­fogásolták azok reális voltát és kifejezést ad­tak annak az aggodalomnak, hogy egy ilyen beállítás után, amelynek nyomában csak csa­lódás és kiábrándulás jön, a nemzet egy vál­ságon fog keresztülmenni. (Ügy van! balfelől.) T. Ház! Reformpolitikát jelentett be négy évvel ezelőtt az akkori kormány és bizonyos lekicsinyléssel nyilatkozott, különösen későbbi munkatársai bizonyos lekicsinyléssel nyilat­koztak elődjeik munkájáról. Nekem nagypn jól esett, — ellenére annak, hogy én itt más­fél évtized óta változatlanul ellenzéki állás­tot foglalok el — ühogy a miniszterelnök úr nem. mulasztotta el kormányának átvétele után elődjével, sőt elődjeivel szemben, konciliáns hangot megütni. Mert akármilyen ellenzéki álláspontot foglaltam, én el, vagy foglaltak el barátaim, vannak olyan történeti tények, ame­lyek előtt némán elmenni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mi tudjuk, mert itt voltunk, -hogy milyen volt a nemzet 1920-ban; milyen volt társadalmilag, politikailag, kül­politikailag, gazdaságilag, hogy belső társa­dalmi rendje miképpen volt felbomolva. És mi tudjuk, hogy .bármilyen nagyszerű reform­programmal jött volna is akármely utána jövő kormány, ennek, a reformprogrammnak lehe­tőségei benne gyökereztek annak a tíz évnek a munkájában, amely ennek az országnak kon­szolidált állapotát létrehozta. Lehetett kö­zöttünk véleményeltérés ós volt is vélemény­eltérés a tempó tekintetében, lehetett egyes közjogi vagy gazdaságpolitikai elgondolások tekintetében, de hogy csak egy heroikus mun­kával volt lehetséges létrehozni ^ azt a konszo­lidációt, amely egyáltalában módot nyújtha­tott egy utódkormánynak arra, hogy reform­gondolatokkal foglalkozhassék, azt kétségbe­vonni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! bal­felől. — Rupert Rezső: Amely konszolidáció miatt néhányunkat kivertek ebből a parla­mentből!) Meg kell azonban állapítanom azt, hogy akármennyire előrehaladt is a konszolidáció, a négy évvel ezelőtti időpontra visszavetítve, annyira nem haladt előre, hogy mi egy új világot tudtunk volna ígérni annak a sze­rencsétlen polgárságnak és annak a szeren­csétlen helyzetben levő nemzetnek, ( amelynek során dolgozni akarunk. Valahogy úgy állíta­nám be a dolgot a miniszterelnök úr ama ki­jelentése után, hogy ő ezt a kormányzati programmot magáévá tette és az elmúlt időkre való visszaemlékezés után, hogy a miniszter­elnök úr elődje, ragyogó színben vetítette ennek a programmnak végső célkitűzéseit, felgyújtotta az emberek képzeletét és fantá­ziáját s a miniszterelnök úr elfogadva a végső célkitűzéseket, arra helyezett súlyt, 'hogy minél reálisabban rajzolja meg azokat a fáradságos, nehéz lépéseket, amelyek előt­tünk állanak,^ nem. arra, hogy ez a mai nem­zedék, de talán az utánunk jövők megközelít­hessék azokat az ideális célkitűzéseket, ame­lyeket az előtte levő kormány kitűzött. _ De volt egy nagyobb baj is. Ez a nagyobb baj eddig az volt, hogy ennek a programmnak az Őszinteségébe vetett bizalom is megrendült. A kormánynak egyes tényei, a miniszterelnök ülése 1936 október 22-én, csütörtökön. 29 úr elődjének egyes nyilatkozatai, majd a párt­jában felülkerekedett új erők megjelenése töké­letes elvi káoszt hozott létre a programm tekin­tetében. Csak néhány példát említek fel. Itt van például a világnézeti harcok kérdése. Én iga­zán örültem, de sajnáltam is a miniszterelnök urat, hogy tegnapi bemutatkozó beszédében ki kellett jelentenie, hogy ebben az országban vi­lágnézeti harcoknak nincs helye, mert hiszen el van döntve a kérdés: ez az egész nemzet tár­sadalmi berendezkedésében, államvitelében egy­aránt a keresztény és nemzeti erkölcsi elvek alapján áll. Hát az Isten szerelmére, min áll­jon egy nemzeti állam, ha nem .nemzeti alapon és min állion a XX. században egy kulturált, civilizált állam, ha nem a keresztény erkölcsi elvek alapján? (Ügy van! Ügy van! balfelől és a középen.) Valahogy úgy éreztem a miniszter­elnök úr helyzetét, mintha valahol Délnyugat­Afrikában, vagy Közép-Amerikában, vagy Ausztráliában, ahol az angol és az európai ci­vilizáció modern államokat teremtett, fel kel­lett volna állnia a miniszterelnöknek, a kor­mányfőnek és vallomást kellett volna tennie, hogy kormányzata az emberevós elvi elutasí­tása alapján áll. T. Ház! Ezek túlhaladott dol­gok! A keresztény erkölcsi elveket nem mi vit­tük be, hanem elődeink, ezer évvel ezelőtt ós a fokozatos fejlődés alapján vitték be a társa­nalmi életbe, a családi életbe, az iskolázásba, a művelődésbe, az állam vezetésébe. •. (Rajniss Ferenc: Szépen benne van a társadalmi élet­ben a kereszténység!) Én csak magamról tudok ebben a tekintetben vallomást tenni. Ha a t. képviselő úrnak saját tapasztalataiból kételyei vannak, azon én nem tudok segíteni. (Horváth Zoltán: Miért nem csinálták meg? — Zaj. — Halljuk! Halljuk! balfelől.) Nemcsak a minisz­terelnök úr helyezkedett erre az álláspontra; amikor elődje négy évvel ezelőtt jött, ugyan­olyan kijelentéseket tett. Elmondotta a minisz­terelnök úr, hogy r ő a^ magyar testvériség és szolidaritás alapján áll; kijelentette, hogy a felekezeti béke alapján áll; kijelentette, hogy a munkásságot az osztálykülönbségek lerombolá­sával a polgári társadalomba akarja beosztani, mert ennek a nemzetnek nincs ideje, nincs módja világnézeti harcokat vívni. És akkor mit láttunk? Ügy, ahogy a miniszterelnök úr hely­zete bent, saját pártjában zavarossá lett, ugyanolyan tempóban kezdett átalakulni a ma­gyar politikai élet a világnézeti harcok szín­terévé. Olyan tényezők, akiket a miniszterelnök úr hívott életre — jogi és fizikai személyek egy­formán — egyszerre harci kedvet fedeztek fel magukban, elözönlötték a társadalmat és a politikai életet az új keresztes harcosok, akik­nek az eleme, de azt hiszem, tévedek, nem any­nyira eleme, mint inkább életfeltétele a harc; az életfeltétele és nem az eleme, mert e mögött a harc mögött nem szenvedély, hanem hideg számítás lobogott: az exisztencia megalapítása. (Ügy van! Ügy van! Taps balfelől.) Sajnos, a miniszterelnök úr nem tudott véget vetni ennek az elvi káosznak és tűrte, ihogy mindez a kormány támogatásával, sok­szor ellenzéki lobogó, sokszor kormánypárti lobogó alatt folytatódjék. Míg ő a meghitt .baráti beszélgetéseiben is mindent elkövetett arra, hogy letörje az érdes felületeket és. a harcok helyébe a megértés szellemét hozza, ugyanakkor parallel a saját maga által életre­hívott tényezők ebben az országban szerte hirdették a világnézeti, a felekezeti harc szük­ségességét. Es amíg itt azon igyekeztünk ós

Next

/
Thumbnails
Contents