Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-165

310 Az országgyűlés képviselőházának 1 ezekkel a kérdésekkel, 1935-ben ismételten foglalkoztam vele, most pedig idehozom a Ház elé, talán a pénzügyminiszter úr szentel annyi figyelmet annak, hogy ezzel a megoldási móddal komolyan foglalkozzék. A hadikölesön-kötvények valorizálását a leghelyesebben sorsjegyekké való átalakítással lehetne megoldani olyanféleképpen, hogy elsősorban a hatóság (megállapítaná azt, hogy kinek a kezén milyen hadikölcsön-címlet van és az illető milyen vagyoni viszonyok között él, azután megállapítanák a valorizációs százalékot és ha a valorizációd százalékot már megállapították, akkor a hadikölcsönkötvény-eímleteket kicserélnék. Ezt úgy képzelem el, hogy az ötven pengő névértékű kötvényeket öt pengő értékű sorsjegyekkel, a száz pengő névértékű kötvényeket tízpengős sorsjegyekkel és így tovább, húsz-harminc-ötven, egészen száz pengő értékig terjedő sors jegyekkel cserélnék ki és akkor a pénzügyminiszter úr a jelenleg fennálló hadikölcsönkötvény-segélyezés rendelkezésére álló összeget, elsősoirban azt a közel négymillió pengőt, amelyet ma úgyszólván mindenféte hadikölcsön-álladékesökkentés nélkül mint segélyt fizetnek ki a hadikölcsönjegyzőknek, a hadikölesön-sorsjegyek bizonyos mértékű viszszavásárlására fordíthatná. Ezzel a rendszerrel minden esztendőben vásárolna a pénzügyi kormányzat négymillió pengő értékű hadikölesönsorsjegyet a kisjegyzőktől. Ha most a pénzügyminiszter úr kezében van egy négymilliós soirs jegypakett, akkor ezt' felhasználhatná egy nyerészkedő sorsjáték rendezésére. Magyarországon az osztálysorsjátékon minden esztendőben 700.000 ember próbál nyerni; bár tudják, hogy csak minden második sorsjegy nyer és így 350.000 sorsjegyvásárló veszíteni fog, mégis vesznek sorsjegyet. A nyerészkedési vágy tehát mindenkit rávenne arra, hogy vegyen hadikölcsönkötvény-sorsjegyet és ha az, állam ezeket 25%-os feláron bocsátaná forgalomba, magán ezen az ügyleten egymillió pengőt kereshetne. Ha pedig az osztálysorsjegy mintájára »minden második sorsjegy nyer« felkiáltással soirsolná ki a hadikölcsönkötvényeket, ezen a négymillió pengőt kitevő összegen további kétmillió pengő nyereségre tehetne szert a pénzügyi kormányzat, E négymillió pengős vásárlással és egymillió pengő felhasználásával négymillió pengő értékű hadikölcsön-sorsjegyet lehetne rögtön visszaváltani. Szükség volna azonban arra, hogy az állam gondoskodásában tovább menjen és évente legalább kétmillió pengőt áldozzon arra, hogy a kézben maradó sorsjegyeket átalakítsa állami sorsjegyekké és azok ki nem sorsolás esetén további értéket képviseljenek. Évente ezekből is, mondjuk ősszel, tartana az állam egy húzást és azt mondaná: van rá kétmillió pengőm, az előző játékon nyertem egymillió pengőt, az egymillió pengőből csinálok nyereségeket, további kétmillió pengő értéket be fogok váltani és további kétmillió pengő értéket kisorsolok az állami kézben lévő sorsjegyekből. Ezáltal előállana lehetőség, hogy az állam hatmillió pengő feláldozásával évente kilenc millió pengő értékű már valorizált hadikölcsönkötvénytől szabadulhatna meg és ennyivel tudná csökkenteni ezeket a terheket. Kétségtelen, hogy igen sok lehetőség kínálkozik az ilyen hadikölcsönkötvény-visszavásárlására. Jöttek már ezerféle javaslattal és tervvel, én azonban ezt tartom a leghelyesebbnek és ha már vannak is hasonló javaslati 5. ülése 1936 december 2-án, sz\rdán. latok a pénzügyminiszter úr előtt, szíveskedjék ezt is kellő figyelmére méltatni, áttanulmányozni és ilyen csekély anyagi áldozattal ezt a kérdést megoldani. Mert abban a percben, mihelyt biztos valaki abban, hogy a hadikölcsönsorsjegye értéket képvisel, ezáltal az egész országban hatalmas, 400 millió pengőnél sokkal nagyobb összeget kitevő, ma a ládafiában heverő és értéktelennek tartott papírnak adtunk egyszerre értéket és csináltunk a szegény, nyomorgó, tönkrement emberből reménykedő embert, aki várhat arra, hátha valaha kihúzzák nyomorult sorsjegyét, amelyet ma imint hadikölcsönt .már teljesen veszendőnek tart. A hadikölcsönkötvények valorizációjának kérdését nem pénzügyi kérdésnek tekintem, — bár az is — hanem elsősorban honvédelmi kérdésnek. Ha kimegyünk faluhelyre, azt látjuk, hogy az emberekben milyen nagy az elkeseredés, milyen nagy a felzúdulás amiatt, hogy ők, akik annakidején odaadták utolsó fillérüket is azért, hogy a magyar haza védelmét tudják szolgálni, most azt látják, hogy őket, az áldozatkészeket, kinevetik azok a fösvények, fukarok, akik egy büdös fillért sem adtak. Azok a szerencsétlen emberek tehát megérdemlik azt, hogy a pénzügyi kormányzat komoly kézzel nyúljon hozzá ennek a kérdésnek az elintézéséhez.. (Mózes Sándor: Az állani becsületbeli kötelessége!) Amellett, hogy az államnak ez becsületbeli kötelessége, noha bizonyos korlátok és (nehézségek megszabják a kérdés elintézését, amikor van rá mód és lehetőség, hogy egy ilyen elképzelhetetlenül hatalmas és fontos problémát meg lehessen oldani, akkor nem hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr elzárkózhatnék egy ilyen megoldás elől. Hiszen a mai politikai viszonyok is indokolttá teszik, hogy ez a kérdés végleg rendeztessék. Nekünk fel kell készülnnük lelkileg is egy nagy, hatalmas erőfeszítésre. A jövőbe nem tudunk látni, nem tudjuk mi fog következni, de ha nem tudjuk erre előkészíteni a nemzetet, ha azt látja, hogy a nemzet adott szava és becsülete nem szent és ebben nem lehet bíznia, akkor mit várjunk a jövő nemzedéktől? (Ügy van! a baloldalon. — Mózes Sándor: Jó ötlet! Meg kell valósítani!) Elnök: A pénzügyminiszter úr óhajt szólni. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter. T. Képviselőház! Ez a kérdés, sajnos, ezidőszerínt nem aktuális, azért, mert a számok, amelyek itt szeireplnek, részben nem helyesen élnek a köztudatban. A nosztrifikált hadikölcsöntartozások 9*3 milliárd korona névértéket tesznek ki s ebből a mennyiségből több mint 8 milliárd az, amelyet eredeti jegyzésűként nosztrifikáltak. Ha tehát valaki 20 percentes valorizációt — a képviselő úr említette ezt a számot — remélne, ez 1600 millió pengőt jelentene, ha pedig csak ötpercentes valorizáció történnék, akkor is 400 millió pengőről volna szó. Ennek a tehernek a vállalása ezidőszerint — sajnos — nem áll módomban. Annak a 'megkülönböztetése, hogy mi van kisjegyzők kezén, nem egyszerű kérdés, még pedig azért, mert a valóságos helyzet az, hogy lehet valakinek, aki igen nagyösszegű hadikölcsönt jegyzett, aki pl. középbirtokát egészében eladta és hadikölcsönbe fektette, ma a havi jövedelme szinte zéró, és rejtély, hogy tulajdonképpen miből él, viszont a másik oldalon lehet, hogy valaki aránylag kis összeget jegyzett, de ma olyan helyzetben van, hogy egy ilyen vagy olyan valorizáció lényegében az ő helyzetét