Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-165

Az országgyűlés képviselőházának 16 5. ülése 1936 december 2-án, szerdán. 311 sem pro, sem kontra sem érintené. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a jegyzések eredeti számszerű összege határozza meg azt, hogy ki kisjegyző és ki támogatásra szoruló jegyző. Ha azonban az egész kérdésre sor kerülhetne, — ami, azt hiszem, lelkileg mindnyájunknak vágya — akkor a sok gondolat között, amelyek előttem f eküsznek és amelyeket — méltóztassék meggyőződve lenni — nagyon gondosan áttanulmányoztam és át is fogok tanulmányozni, — természetesen ez az itt most felvetett, egyébként nem is új eszme szintén megfontolás tájrgyát kell hogy képezze. Ami az interpellációnak a hadikölcsönsegélyezés fenntartását kívánó részét illeti, teljesen egyetértek abban, hogy ezt fenn kell tartanunk és amennyire lehet, kívánatos volna ki is terjesztenünk. Mint méltóztatnak tudni, a most folyó költségvetési évben 3*2 millióról 3*4 millióra emeltük ezt a tételt. Nem azért, mintha ezzel a kérdés bármikép el volna intézve, csak éppen a számok tekintetében nem" mindig -szabatosan informált közvélemény felvilágosítása céljából említek itt meg szerényen egy-két számadatot. A hadikölcsöntámogatási akció keíretében ezidőszerint mintegy 35.000 címlettulajdonos részesül évenkint szerény segítségben. Ha megnézzük, hogy tulajdonképpen ezek milyen összeget kapnak, akkor egy nagyon érdekes szám ötlik a szemünkbe, mert például olyan valaki, akinek ezer korona jegyzett hadikölcsöne van, kap — ha benne van ebben a segélyezési akcióban — 50—60 pengőt. (Ellenmondások a baloldalon.) Ha azt nézzük, hogy valorizáció esetén mit kapna, azt látjuk, hogy ha például 5%-kai valorizálnánk, akkor kapna tőkében 50 pengőt, melynek évi kamata — 5% -kai számítva — kitenne 2*5 pengőt. így tehát tulajdonképpen azok, akik ebbe az akcióba belekapcsoltatnak, még akkor is, ha tévedtem volná lebben a számban — mert nem egyezer, hanem csak ötezer korona jegyzés után jár a fenti összeg — akkor is aránylag olyan magas ^valorizációs kulcsot élveznek ezen hadikölcsöntámogatás révén, amelyet egy általános valorizálásnak keresztülvitele esetén semmi esetre se tudnának megkapni. Csak ezeket óhajtottam elmondani. (Helyeslés a jobboldalon). Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga illeti meg. Soltész: János: T. Ház! Hogy mennyi hadikölcsönkötvényt jegyeztek, azt én elég pontosan tudom. 13*5 milliárd pengő volt a konszolidált háborús államadósság, azonfelül azonban jegyeztek 5'5 milliárd függő háborús államadósságot.. En az 5'5 milliárdot nem vettem számításba, mert ezek pénztárjegyek voltak, amelyek a bankok és egyéb intézetek f révén elintézést nyertek jórészben. Ezek a kérdések a magyar államot már nem igen nyomják. A valorizáció kétségtelenül 9,204.000.000 pengő értéket képvisel, ebből azonban kénytelen voltam levonni ezt az 5 és félmilliárdot, amely mint függő államadósság, mint pénztárjegy szerepelt a hadikölcsönjegyzésnél. Ez már nem nyomja az államot. A pénzügyminiszter úr azt mondotta, hogy ezer koronás cimlet 50 pengőt kap évente. Ez tévedés, mert a 2000 koronáig terjedő hadikölcsönkötvényeket csak abban az esetben részesítik külön segélyben, ha .az illető már elaggott és közsegélyre szorul, szóval, ha már telKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. X. jesen koldússorba züllött le. Akkor kaphat ezer korona után 10 pengőt, 2000 korona után 20 pengőt adnak, 3000 korona után 30 pengőt, 4000 korona után 40 pengőt és így megy lassacskán felfelé, úgyhogy 5000 koronás cimlet kap 50 pengős évi segélyt. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Akkor Js áll, amit mondtam!) Ez tehát ötszörannyi, mint amennyit a pénzügyminiszter úr megállapított., De a helyzet mégis csak az, hogy az ilyen segélyezésnél kifejezetten figyelembe kell venni a szociális szempontokat. Nem mondom azt, hogy a dúsgazdagét valorizáljuk elsősorban, hogy elsősorban azt elégítsük ki, hanem azt mondom, hogy ahol elsősorban^ látjuk a végveszélyt és a szükséget, onnan vásároljuk vissza elsősorban a hadikölcsönsorsjegyeket és azokat bocsássuk közforgalomba, hadd nyerészkedjék rajta a pénzügyi kormány s az elért nyereséget fordítsa további segélyezésre. 6 millió pengő befektetéssel évente 3 millió pengőt tudna ismételten erre a célra fordítani a pénzügyi kormányzat. A pénzügyminiszter úr jószándékát nem vonom kétségbe^ de mert látom, hogy ezt a kérdést távoli időkre odázza el, én pedig ennek a kérdésnek a megoldását rendkívül sürgősnek tartom, nemcsak pénzügyi és gazdasági szempontból, de súlyos szociális és hadviselési szempontból is, a pénzügyiminiszter úr válaszát tudomásul nem vehetem. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a pénzügyminiszter úrnak az interpellációra adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik Mojzes János képviselő úrnak a pénzügyminiszter úrhoz intézett interpellációja. Kérem a jegyző urat, hogy az interpelláció szövegét .felolvasni szíveskedjék. Veres Zoltán jegyző (olvassa): » Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy a vagyonbukott Budapesti Ingatlanbanknál több, mint 400 kisembernek mintegy 300.000 pengő összegű tőkegyűjtése veszett el, amelyet a vagyonbukott intézetnek zárolt tőkegyüjtési számlán kellett volna elhelyeznie valamelyik elsőrendű pénzintézetnél? 2. Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról a csalárd üzleti gesztióról, amelyet a vagyonbukott intézet évek során át elkövetett a jóhiszemű kisemberek megkárosítására? 3. Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy a kormány ismételt figyelmeztetése ellenére sem volt hajlandó végetvetni annak^ a szédelgésnek, amelyet az ú. n. Epítőtakarék-Szövetkezetek a jóhiszemű kisemberek megkárosítására elkövettek? 4. Milyen intézkedéseket szándékozik tenni a kormány a Budapesti Ingatlanbank károsultjainak megsegítése, illetve kártalanítása érdekében? 5. Hajlandó-e a kormány haladéktalanul intézkedni aziránt, hogy a közérdek a jövőben a hasonló üzelmekkel szemben uiegóvassék?« Elnök: Mojzes János képviselő urat illeti a szó. Mojz.es János: T. Képviselőház! Amidőn már harmadízben teszem szóvá itt a t. Ház előtt azt a botrányos szédelgést, amelyet az úgynevezett Epítőtakarék-Szövetkezetek a jóI hiszemű kisemberek tömegével szemben már 46