Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-165

Az or^mgyűlés képviselőházának 16 5. dálkozás érzeteimért hiszen az igazságügy-minisztériumban voltak mindenkor és vannak ma is az ország legkitűnőibb kodifikátorai, a Vladárok, a Stolpák — hosszú névsort lehetne felsorolni — és ezek munkássága nem állott összhangban ennek a törvényjavaslatnak indokolásával, az indokolás stílusával, nyelvezetével és tendenciájával. A másik dolog pedig, amely bennünk a csodálkozás érzetét kellett, hogy felkeltse, a miniszter úr személyével volt kapcsolatos, mert hiszen az igazságügyminiszter úr, mielőtt miniszter lett, illetve mielőtt közszolgálatba lépett, — mert hiszen minisztersége előtt államtitkár volt — a magyar ügyvédség sorába tartozott, a magyar ügyvédi karnak volt a tagja; csodálkoznunk kellett elsősorban nekünk ügyvédeknek, hogyan lehetséges, hogy e javaslatnak ügyvédellenes tendenciája van, amely az ügyvédi kar legszélesebb rétegeiben ellenállásra és visszatetszésre talál, éppen olyan időben, amikor a miniszteri székben egy volt ügyvéd ül. T. 'Képviselőház! Nekem azonban a csodálkozás érzéséből felocsúdva vissza kellett térnem a valóság világába és meg kellett értenem az igaz'ságügyminiiszter úr javaslatát és annak tendenciáját, amely nem az igazságügyminiszter úr személyével és nem a minisztérium kodifikációs osztályával van összefüggésben, hanem avval a politikai rendszerrel, amelyet az igazságügyiminiszter úr és. pártja a múltban képviselt, amely politikai rendszernek egy örökségét, egy későn átvett tényét jelenti ez a törvényjavaslat a mai világban és a mai kormányzatban. Az igazságügyminiszter úr ugyanis ezzel a javaslattal tradíciót követ. Tradíciót követ, amikor Ő sem ellensége az ügyvédségnekj tradíciót követ, amikor ő sem akar fiatal ügyvédet, vagy női ügyvédet látni. (Zaj!) Ez az a tradíció, amely megnyilvánult egyszer egy magyar honvédelmi miniszternek abban a mondásában, hogy nem akar többé katonát látni; ez az a tradíció, mely megnyilvánult egyszer egy magyar kereskedelemügyi miniszternek abban a mondásában, hogy ő nem ellensége a kereskedelemnek; ez az a tradíció amely egy nemrégen volt kereskedelemügyi miniszternek és Gyöngyös város lemondott képviselőjének, a Mftr. vezérigazgatójának a miniszteri székből elhangzott szavaival szintén megmagyarázható, >aki amikor a kereskedelem ügyére hívták fel a figyelmét, büszkén v állotta ^ magát a szövetkezetek -miniszterének. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Különbséget kell tenni a különböző szövetkezetek közt. Ez a tradíció nyilvánul meg akkor, amikor a miniszter útr javaslata kijelenti, hogy ő nem ellensége az ügyvédségnek és a miniszter úr javaslatában foglalt intézkedések involválják magukban, hogy minél keve

: sebb fiatal ügyvédet akar látni a jövőben, nőügyvédet pedig egyáltalán nem óhajt majd látni. Amikor az 1874 : XXXIV. tc.;nek, a regi ügyvédi rendtartásnak a reformálásáról tárgyal ez a képviselőház, a legelső kérdés, amely fel kell, hogy merüljön bennünk, az, hogy szükséges-e, időszerű-e ennek a törvénynek mai reformálása. Szükséges-e általános szempontokból, szükséges-e ügyvédi szempontból? Általános szempontból, azt hiszem, pártkülönbség nélkül meg kell állapítanunk, hogy vannak és volnának a képviselőháznak sokkal fontosabb és sürgősebb teendői, mint ez az ügyvédi rendtartásról szóló javaslat, amely senki számára sem jelent jobb megélhetést és ülése 1936 december 2-án, szerdán. 289 több kenyeret. Vannak, é» volnának sokkal fontosabb és nagyobb jelentőségű feladatai e képviselőiháznak, úgy a gazdasági, a kenyeret adó javaslatok, mint a közjogi területről való javaslatok tömegében, amelyeikre szükség volna s amely utóbbi javaslatok szükségességét semmi sem támasztja annyira alá, mint éppen a mai napra első ízben összehívott pártközi értekezlet. Ha viszont nem általános szempontokat nézünk, ha nem az egész nemzet, nem az egész ország egyetemes szempontjaiból vizsgálom, hogy időszerű, hasznos és szükséges-e a javaslat mostani tárgyalása,, nanem csak az ügyvédség szempontjából, akkor is meg kell állapítanom, hogy igaz az, amit Drobni t. képviselőtársam tegnap itt a Háziban mondott, hogy két évtizede követeli a magyar ügyvédség az ügyvédi rendtartás reformját, de ugyancsak igaz az is, nogy-most már évek óta elsősorban nem a rendtartás reformját, hanem a munkaalkalmak megteremtését követeli. A rendtartás reformja egy olyan korszakban, amikor az ügyvédség, ha nem is gazdag, de megelégedett és gondtalan volt, indokolt lehetett és szükséges volt a kar szempontjából, ma azonban, amikor teljes leszegónyedéssel, egy kari nyomorúsággal állunk szemben, elsősorban az ügyvédi munkaalkalmak kibővítésére volna szükség, a nagyobb daralb kenyérre. Szükség volna az okirati kényszer bevezetésére, az ügyvédi munkaalkalmaknak szélesebb területre való kiterjesztésére, annak a jogi kuruzslásnak a megszüntetésére, amely a zugirászkodás legkülönbözőbb fajtáiban nyilvánul meg az ügyvédséggel szemben, is ide kell sorozni mindazokat a jelenségeket is, amelyekről

t előttem felszólalt t. képviselőtársaim már részletesen megemlékeztek, (Esztergályos János: Az ügyvédi irodák védelme!) Ez a javaslat nem ad, hanem elvesz kenyeret és ennek a javaslatnak indokolása, amelyről az előttem szólók már több ízben megemlékeztek, mindezt körmond átokkal kívánja áthidalni, amely körmondatok — ami^ minden körnek ismérve — önmagukba visszatérő görbe vonalak, ahelyett, hogy egyenes úton, r egyenes vonalban rátapintanának a kérdés lényegére, amely az ügyvédség munkaalkalmainak megteremtését és kiszélesítését jelenti. Az igazságügyi bizottság többségi jelentése első oldalának (harmadik 'bekezdésében megadja a választ arra, hogy miért van szükség erre a javaslatra, miért kell ezt^ a képviselőháznak most tárgyalni. Szóról szóra azt mondja az igazságügyi bizottság jelentése (olvassa): »Az 1874:

XXXIV. te. az akkori idők gazdasági liberalizmusának megfelelően az ügyvédi működés egyéni érdekű szabályozását tolta előtérbe s jóllehet, az ügyvédségnek szabályozott önkormányzatát az ügyvédi működésnek az igazságszolgáltatással kapcsolatos közérdekű jellegére való hivatkozással sürgették, annak közérdekű vonatkozásai a szabályozásnál nemigen érvényesültek. A törvényjavaslat ezzel szemben arra való tekintettel, hogy az ügyvédi testület és az ügyvédek jelentékeny kiváltságokkal vannak felruházva, korunk államelméleti felfogását s azt az erkölcsi elvet érvényesíti a szabályozás intézkedéseiben és szerkezetében egyaránt, hogy a jogok és kiváltságok élvezetében az ügyvédségtől a köznek és a közjónak, fokozottabb intézményes szolgálatát is kell követelni.« 43*