Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-162

232 Az országgyűlés képviselőházának 162. amíg: a bíróságnak ez az álláspontja. Abban a pillanatban, amint ez az álláspont megváltozik, az alaptalanság is megszűnik. Tisztelettel kérem tehát az igazságügyminiszter urat, méltóztassék ezt a »nyilván alaptalan« kifejezést esetleg a sokkal kifejezőbb >>rosszhiszemű« szóval kicserélni. (Lázár Andor igazságügyminiszter: A tudatlanság éppen olyan veszedelmes. — Dinnyés Lajos: Ez igaz, miniszter úr, ebben egyetértünk!) Ott van továbbá az a kérdés, hogy az ügyvéd a hozzáforduló kliensnek előre köteles megjósolni azt, hogy az ügyben milyen percselekmények fordulnak elő. (Dinnyés Lajos: Papagály lesz az előszobában cédulával!) Meg kell mondani, -hogy mennyibe kerül a félnek, ha elveszti az ügyet. Ez ismét jól hangzik a laikus fülek előtt; a. laikus azt hiszi, hogy íme, milyen pompásan meg van védve a jogkereső közönség. A szakember azonban rögtön látja,'hogy lehetetlent kívánnak az ügyvédtől. Nem tudok elképzelni olyan ügyvédet, aki előre meg tudná mondani, hogy milyen percselekmények következnek be egy ügyben. (Ügy van! balfelöl.) Csal az az ügyvéd, ha megmondja, mert nem tudhatja előre, hogy ellenfele, aki szintén jogász, ügyvéd, milyen korlátokat emel eléje. (Ügy van! a baloldalon.) Amikor megkapja a nyers tényállást, nem számolhat azzal, miként fog alakulni a per. Hiszen így igen egyszerű és primitív dolog volna ügyvédnek: lenni. Nem lehet megjósolni, mi lesz a perből; nem dagad-e sárkánykígyóvá. Laikus felfogás az, hogy a pert a pertvivő ügyvéd húzza. Ez nem is áll érdekében, mert a bíróság nem állapítja még a felesleges percselekmények díját. Ezt minden szakértőnek tudnia kell, csak a szegény laikus inem tudja, akit ügyvédgyűlölettel fűtenek és aki meg van győződve arról, hogy egy per azért tart három évig, mert az ügyvéd három évig akarja nyújtani; holott elképzelhetetlen olyan botor ügyvéd, aki csupán azért húzza a pert, hogy dolgozhassák, anélkül, hogy kapna valamit érte. Nagyon jól tudjuk ugyanis, hogy olyan percselekményekért, amelyek ' feleslegesek, céltalanok, hasztalanok, a bíróság semmiféle díjazást nem ad. (Mojzes János: Attól függ. mivel védekezik az ellenfél.) Ez a szakasz teljes lehetetlenség. És ha már az ügyvéd nem tudja, hogy milyen percselekmények következnek be, akkor nem tudja megjósolni a költséget sem, annál kevésbbé, mert az igazságügyminiszter úr még nem bocsátott ki az egész ország területére szóló, megbízható, állandó ügyvédi díjskálát. Azt meg ugyancsak tudják a szakértők, hogy minden bíróság másféleképpen állapítja meg a költségeket., (Mojzes János: Sőt mindegyik bíiró!) Nincs tehát olyan ügyvéd, aki nyugodt lelkiismerettel még csak approximatíve is meg tudná mondani a költséget, amelybe a per kerül. Ha pedig téved az ügyvéd, akkor ott van az újabb katasztrófa. Ha t. i. az ügyvéd téved és ezt a tévedést előre írásba adta, akkor az a falusi polgár azt mondja, hogy: 300 pengő helyett a végén 600 pengőbe került a per; ez az ügyvéd beugratott. írásba adta, hogy körülbelül 300 pengőbe fog kerülni és íme 600, vagy 700 pengőbe került. (Dinnyés Lajos: Ez így van!) Méltóztassék megmondani, <hogy alkalmas-e ez az ügyvédi tekintély emelésére? {Zaj.) Én azt hiszem, hogy ezek közül a tényállások közül, amelyekben a költségek, vagy a per előrelátható menete írásban van lerögzítve, sokkal nagyobb százalék lesz olyan, amely a félre ülése 1936 november 19-én, csütörtökön. nézve csalódást fog hozni, mint olyan, ahol a jóslás beválik. Tehát szisztematikusan, a törvény erejével és a törvény rendelkezésével tovább romboljuk az ügyvédi tekintélyt, még pedig úgy, hogy az az ügyvéd egyszerűen képtelen ellene védekezni. (Mojzes János: A királyi tábta sem tud jósolni! — Mózes Sándor: Bízzuk rá a bíróságokra ezt a jóslást, a perfelvételi tárgyalásokon.) Helytelennek tartom, hogy a magas kúriánál csak azt az ügyvédet engedi az új rendtartás tárgyalni, aki már legalább 5 esztendeje a pályán van, illetőleg bejegyzett ügyvéd. Igazságtalannak tartom főként azt, hogy ezen időbeli megszorítás tekintetében a gyakorló ügyvédek teljesen egyforma elbírálás alá essenek azokkal az ügyvédekkel, akik közhivatali pályáról léptek át. Ugy képzelem, hogy ez a hoszszabb idő azért kívántatik meg, hogy a magas kúria előtt ne jelenjenek meg olyan ügyvédek, akik a tárgyalás technikájában nem elég jártasak, hogy a Kúriának ne kelljen a tehetetlen és nehezen mozgó ügyvédekkel vesződnie. Tisztelettel felteszem azonban a kérdést: vájjon micsoda jártassággal bír az az ügyvéd, aki valamilyen állami hivatalból lépett ki, aki talán életében sohasem volt egyetlenegy tárgyaláson sem, azonban öt esztendeig a kincstári jogügyi igazgatóságnál volt fogalmazó. Az ilyen tisztviselőnek a világon semmiféle gyakorlata nincsen, mégis ez a törvényjavaslat ugyanazokkal a jogokkal ruházza fel, mint azt a gyakorló ügyvédet, aki az ügyvédi pályán napról-napra gyakorolja a bíróság előtti működést. (Dinnyés Lajos: Teljesen bürokratikus!) Nagyon súlyosnak tartom azt a rendelkezést, hogy a tagdíjhátralékban lévő ügyvédet egyszerűen kizárják a Kamarából. Érdekes a régi ügyvédi rendtartásnak 1874-es vitája. 1874ben az ellenzék akkori vezére, Tisza Kálmán, gyönyörű beszédet mondott az ügyvédi kamarák ellen. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék beszédéit befejezni. Dulin Jenő: Kérek 10 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta, méltóztassék beszédét folytatni. Dulin Jenő: Tisza Kálmán annakidején rámutatott arra, hogy az egész kamarai intézmény felesleges. Tisza Kálmán már magától a kamarától is féltette az ügyvédi szabadságot, azt mondván, hogy vissza fog vezetni a régi eéhrendszerre. Azt mondta, hogy a kamarák le fogják járatni az ügyvédi tekintélyt, meg fogják nyirbálni az ügyvédi szabadságot. Tisza Kálmán azt mondotta, hogy kamarára nincs szükség. Az akkori igazságügyminiszter úr szép, hosszú beszédben válaszolt. Érvei közül a legfontosabb az volt, hogy nyugodjék meg az ellenzék, mert hiszen ez a kamara nem azt jelenti, hogy nem lehet mindenki ügyvéd. A kamarába mindenkit fel kell venni és a kamarából csak akkor lehet valakit kitenni, ha erkölcsi defektusa támad. (Rassay Károly: Egyéniség nem kellett?) Akkor még nem kellett. (Dinnyés Lajos: Jellem és jó modor! — Zaj.) Most már a kényszerkamara rendszerénél tartunk. Megnyugszunk benne, azonban lehetetlennek tartom, hogy azt az ügyvédet, aki nem tudja megkeresni azt a pluszt, amely kamarai tagsági díjak, a nyugdíj intézeti j áruié-