Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-162

230 Az országgyűlés képviselőházának 162. küzdöttek fel magukat az élre, be tudták volna-e magukat verekedni azok közé a falak közé, amelyeket az akkori önző és a »sok az eszkimó, kevés a fóka« elv alapján álló ügyvédek maguk köré felállítottak volna. (Ügy van! Ügy van! balfelőL T. Ház! Nagy veszedelmét látom a zártszámnak más irányban is. Őszintén megvallva, én nem látok benne felekezeti vonatkozást és ebben a tekintetben igazat adok valamelyik felszólaló képviselőtársamnak, aki igen helyesen utalt arra, hogy az egyetemeken — a jogi egyetemen is — körülbelül 10—15 esztendeje már megvan a numerus clausus, felekezeti szempontból tehát már megtörtént a szelektálás, mert ez alatt a 15 év alatt azokat a — mondjuk — nem rendezett vallású ifjakat, akik erre a pályára akartak tódulni, már az egyetemen visszautasították, úgyhogy ehhez a sorompóhoz már csak az a 85 százalék keresztény és a további 15 százalékot kitevő másvallású ifjúság került. Ha tehát az ügyvédi numerus clausus-szal most egy újabb sorompót bocsátunk le, akkor merem állítani, hogy ezt a sorompót sokkal nagyobb arányban és sokkal nagyobb mértékben bocsátjuk le a keresztény ifjak, mint a nemkeresztény ifjak előtt. (Propper Sándor: A szegény emberek előtt!) Én azonban másban látom ennek a veszedelmét, nevezetesen abban, hogy éppen azok nem tudnak majd az ügyvédi pályára bejutni, akik erre a pályára leginkább alkalmasak. Az ügyvédi pálya úgynevezett szabadpálya, a szabadpályát pedig nem lehet úgy felfogni, mint állami hivatalt, ahol megszabatik, hogy egy ügyágazatnál mennyi lehet a hivatalnokok száma. Az ügyvédség a dolog természeténél fogva olyan pálya volt mindig, ahol elindult egy sereg ifjú nemes versenyfutásra. A kiváló, az eszes, az arra való, célba jutott, a gyenge, a kevésbé képzett pedig megakadt. Aki ügyvédi pályára megy, az legyen ezzel tisztában. Aki az ügyvédi pályát választja, az nagyon jól tudja, hogy ezen a pályán hatalmas versenynek válik részesévé és annak tudnia kell és tudja is, hogy tanultság, képzettség, energia, kitartás és más efféle tulajdonságokkal kell magát felvérteznie, ha ezen a pályán boldogulni akar. Nagyon helytelennek tartom tehát annak az elvnek a kodifikálását, hogy méltányossági alapon válogassuk ki azokat az egyéneket, akiket az ügyvédi pályára beengedünk. Ez ugyanis nem a méltányosság kérdése. Kíváncsi vagyok, hogy ki venné szívesen,, ha egy veszélyes operációt olyan orvos hajtana végre, akit tisztán méltányosságból tettek meg sebésznek. Azt hiszem, ha az operálásánál a tudás és a hozzáértés számít, akkor a becsület, vagyon és az élet kérdéseinél — már pedig az ügyvéd* ezekkel a javakkal dolgozik — a hozzáértés és a tudás éppen olyan fontos, mint az operációnál. T. Ház! Amikor ügyvédgyülölet van, amikor a selejtes ügyvédekről egész legendákat mesélnek, amikor panaszkodnak, hogy a lelkiismeretlen ügyvéd kifosztotta, a tudatlan ügyvéd pedig tönkretette őket, lehetetlenség, hogy éppen akkor igyekezzünk az ügyvédség jövőjét olyan vágányra helyezni, amely mellett az említett dolgok fokozottan fordulhatnak elő. Es pedig azért, mert nem a kiváló, nem a hozzáértő, nem az élet harcában r felülmaradó erős egyéniség marad meg a pályán, hanem az, akit egy bizottság méltányosságból, vagy mondjuk protekció alapján a pályára beenged. (Zaj.) Mese 1936 november 19->én, csütörtökön. Egyáltalában veszedelmesnek tartom ezt az irányzatot. Veszedelmesnek tartom a divatossá váló zártszámos rendszert, mert igaza van a kisebbségi vélemény előadójának, hogy a zártszámrendszert nem lehet a középen vagy a végén elkezdeni. A zártszámrendszert mindjárt az elején kell elkezdeni, ami körülbelül úgy volna megfogalmazható, hogy ne sokasodjunk, hanem legyünk minél kevesebben. Hogy lehet ezt öszszeegyeztetni a belügyminiszter úr gyönyörű programmjával, amely az egyke ellen küzdelmet akar indítani? Hogy lehet ezt a gondolatot összeegyeztetni azzal az elgondolással, hogy mi magyarok kevesen vagyunk; legyünk még egyszer annyian! Ha fiatalságunkat leszorítjuk az érvényesülés lehetőségéről, ha a küzdőképesnek sem engedjük meg, hogy energiáját érvényesíthesse, akkor kíváncsi vagyok, hogy minő világbölcse tudja az egykekérdést gyakorlatilag megoldani? Hallottam tervekről, hogy öröklési alapom kell megoldani. Emberek vagyonába . kell belenyúlni pusztán azért, hogy többen legyünk, ugyanakkor pedig ily kegyetlen sorompókat állítunk föl. Ne felejtsük el, hogy úgyis nagyon sok helyen van zártszám, s alig egykét szabadpálya az az egyetlen fonal, az az egyetlen lehetőség, amelybe az ifjúság még kapaszkodni tud. Azt se felejtsük el, hogy a szabad pálya nem azt fogja jelenteni, hogy az az ifjú boldogulni tud, de legalább megmarad a reménye, (Ügy van! balfelőL), legalább tanulni tud, legalább végzi egyetemi éveit és van benne kitartás, mert hiszi, hogy kitartással, tanulással ki fogja magát emelni a többiek közül és célhoz jut. Viszont ha ez az első pillanattól lehetetlennek látszik, akkor letargiába süllyed. Nincs kedve küzdeni, nincs kedve dolgozni, mert felmerül előtte a nagy kérdőjel, hogy mindez miért. (Mojzes János: Ha nem lesz elegendő protekciója! — Mózes Sándor: Az egyetemre se veszik fel a szegény ember fiát! — Farkas István: Ügy bizony!) Azért beszélek állandóan befejezett zártszámról, befejezett numerus clausus intézményről, mert kétségtelenül csupán rövid idő kérdése, hogy tényleg be is következzék. Igaz ugyan, hogy a javaslat szerint csak ott rendelik el a zárt számot, ahol sok az ügyvéd. Azt hiszem azonban, egy percig sem lehet vitás, hogy mihelyt egy-két helyen elrendelik a, zártszámot, úgy a kiszorult ifjúság elmegy a szomszéd helyre, a szomszéd kamarába. A vége az, hogy azokhoz a kamarákhoz, amelyek nem akarnak ezzel a kétségbeesett eszközzel élni, valósággal tömegével fognak érkezni az ország többi kamaráiból kizárt ifjak s a végén ez a kamara is kénytelen lesz lezárni a sorompót. Ezen a tényen semmiféle érveléssel változtatni nem lehet. De ha már zártszámról és méltányosságról beszélünk, szerintem helytelen az, hogy az ügyvéd fiát vagy vejét, ne részesítsük előnyben. T. i. egy ügyvédi iroda erkölcsig tőke, az vagyon még akkor is, na üres a Wertheim-kaszsza. A jól megalapozott ügyvédnek az irodája olyan, mint a kereskedő kitűnően hangzó cége. A jó ügyvédi irodának megvan a becsülete, az a becsülete, amelyet sokan szeretnek az ügyvédségnél általában kétségbevonni. Az az iroda tehát, amely kifejezetten becsületes, igen nagy értéket jelent. El tudnók-e képzelni azt, hogy a kereskedőnek megtiltsuk, hogy kereskedelmi vállalatát, amelyet egy egész élet szorgalmas munkájával megalapozott és felépített, átadja gyermekének vagy vejének akkor, ha ő a vál-