Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-162

222 Az országgyűlés képviselőházának 162. rendtartást kellene csinálni. Igaz, hogy . azt mondják, nők az egyetemre sem mehetnek. De ez nem ok! Itt hagyjuk nyitva az ajtói, szívesen várjuk őket, inkább szabályozzuk ezt a kérdést úgy, hogy az egyetemekre is hadd mehessenek. T. Képviselőház! A javaslat kritikáját illetően a további bírálatot most már a részletes vitára hagyom. Még csak egy kérdéssel szeretnék foglalkozni. Ez a rendtartási javaslat valahogy a nagy köz alkotmányos érdekeit is érinti, érinti törvényhozási szellemünket, a jogrendünket, jogbiztonságunkat. Mérgező anyag került beléje., Bele akar kerülni olyan csodálatos intézmény is, amilyen a 158. §-ban foglaltatik. Ez a furcsa szakasz meg akarja büntetni az ügyvédet, aki mondjuk, sikkasztást, csalást követ el, vagy más egyéb efféle cselekményt, külön meg akarja büntetni azért, mert ezt a cselekményt, elkövette. A bíróság u. i. elítéli az ügyvédet egy-két évi börtönre, érdeme szerint. Ez idáig helyes, mert ha elkövette azt a büntetendő cselekményt, pl. a 482. és 483. §-okba ütköző cselekményt, helyes, hogy a bűncselekmény elkövetéséért a bíróság elítéli, de itt már külön vétséget képez az, hogy bűntettet követett el.' Ezért vétség címén megint elítélik. Ilyen jogi nonszenszt még nem láttam. A 158. §-ban u. i. az van, hogy ha az ügyvéd megszegi kötelességét oly célból, hogy ügyfelét megkárosítja, ez olyan vétség, amelyért külön egy pár évi fogházzal megbüntethető. De hogyan szegheti meg az ügyvéd az ügyfelével szemben kötelezettségét, hogy őt megkárosítja? Csak úgy, ha elsikkasztja a pénzét, eldugja az okiratát, összejátszik a másik féllel saját fele kárára. Ezt mind bünteti a törvény. Már most, ha elkövetett egy bűncselekményt és azért elítélték, külön megbünteti ez a 158. § vétségeimén azért is, mert bűntettet követett el, holott iszt a hűntettet már külön megbüntették. (Zaj.) Ez tiszta képtelenség, de azonkívül is általános szempontból véve helytelen, mert ennek a vétségnek tényálladéka nincs meghatározva a törvényben. Teljesen a bíró ízlésére bízza, hogy egy tényálladék fennforog-e, vagy nem forog fenn, vagyis megvalósítja az úgynevezett delictum construktívumnak fogalmát, annak az átkozott rendszernek fogalmát és intézményét, amelyben seinmi sincs tételesen szabályozva, 'hanem amely rendszerben minden attól függ,hogy valamit a bíró—a gyilkoló vagy megmentő ész ügyességével — bűncselekménynek nyilvánít-e vagy sem, tehát teljes bizonytalanságba, tetszésre löki oda a polgárok szabadságát. Hiszen jöhet más polgárok ellen is ilyen törvény. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, méltóztassék befejezni. Rupert Dezső: Befejezem. — Annak idején ezt a delictum construktívumot Angliában is ismerték,' de jött az »áldott« parlament, amely eltörölte és amely éppen azért lett áldott parlament, mert eltörölte. Kérem tehát a magyar parlamentet is, legyen áldott parlament és ezt mind vesse el, amit idehoztak elénk és amivel szemben bátor voltam hazafias és emberi aggodalmaimat kifejteni. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök: Az igazságügyminiszter űr kíván szólni. Lázár Andor igazságügyminiszter: T. Ház! Bátor vagyok benyújtani egy törvényjavaslatot az Állandó Nemzetközi Bíróságnak a ülése 1936 november 19-én, csütörtökön. hágai nemzetközi magánjogi ( egyezményeket értelmező hatáskörét megállapító jegyzőkönyv becikkelyezése tárgyában. Kérem,, méltóztassék azt sa igazságügyi és külügyi bizottságnak kiadni. Bátor vagyok továbbá egy törvényjavaslatot benyújtani a menekült bűntettesek kölcsönös kiadatásának további rendezése tárgyában Budapesten 1936. évi szeptember 18-án kelt magyarbrit pótszerződés becikkelyezéséről. Tisztelettel kérem, 'hogy azt tárgyalás és jelentéstétel céljából az igazságügyi és külügyi bizottságnak kiadni méltóztassék. Elnök: A beadott két törvényjavaslatot a Ház kinyomatja, tagjai között szétosztatja s előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadja a miniszter úr által megjelölt bizottságnak. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Lányi Márton! Lányi Márton: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Rupert t. képviselőtársam beszédére csak két vonatkozásban kívánok reflektálni. Az egyik az, hogy beszédében, amelyben részletesen foglalkozott az ügyvédi rendtartásnak egyes intézkedéseivel, igen sok olyan beállítást is használt, amelyet talán nem használt volna, ha teljesen tárgyilagosan t óhajtotta volna a javaslat egyes rendelkezéseit ismertetni, mert hiszen azok a dolgok, amelyeket ő^itt szóvátett, részben a mai ügyvédi rendtartásban benne vannak, részben a mai gyakorlatban állandóan előfordulnak és alkalmazást nyernek,, részben pedig olyanok, amelyek nincsenek összhangban a javaslatban lefektetett elvekkel. Második észrevételem az ő előadására vonatkozólag az, hogy mintegy visszaélésként említi meg, hogy vannak olyan ügyvédek/ akik az ügyvédi foglalkozásuk mellé odateszik még egyéb volt foglalkozásukat is, például, hogy nyugalmazott főkapitány, nyugalmazott főszolgabíró, avagy nyugalmazott főispán és így tovább. Dacára annak, hogy ügyvéd vagyok és dacára annak, hogy nyugalmazott főispán is vagyok, ehhez a dologhoz teljesen pártatlanul szólhatok hozzá, mert én sem ügyvédi táblámon, sem levélpapirosomon nem tüntettem fel azt, hogy nyugalmazott főispán vagyok, sőt ügyvédi táblám sincs kitéve, (Egy hang a baloldalon: A jó bornak nem kell cégér! — Derültség,) tehát semmi olyan momentum nincs, amellyel visszaélnék talán kereset vagy népszerűséghajhászás szempontjából, amit Rupert Rezső t. képviselőtársam tulajdonképpen büntetni akar, akkor, amikor ezeket a visszaéléseket felemlíti. Egyébként magam is osztom azt a felfogást, hogy ha valaki ügyvédi gyakorlatot folytat, akkor az ő ügyvédi munkájából óhajtson megélni és ne az előző foglalkozásának dicsőségéből, vagy előző foglalkozásának hírnevéből. A kérdésnek azonban az én véleményem szerint nincs meg az a nagy jelentősége, mint ahogyan azt Rupert Rezső t. képviselőtársam kifej.tette. Az igazi tehetségek érvényesülése valóban az ügyvédi pályán van legjobban biztosítva. Ha valaki nem tudja megoldani azokat a kérdéseket, amelyeknek megoldására őt a hozzáforduló ügyfél felkéri, hiába írja ki táblájára az összes címeit és hiába tünteti fel esetleg összes rendjeleit is, nem fog hozzá menni olyan ember, akinek komoly ügye van, amely ügy igazi, komoly munkát igényel. (Rupert Rezső: De az egyszerű népet ez megtéveszti!) Ez legfeljebb csak egyszer történne-