Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-159

Az országgyűlés képviselőházának 159. valamilyen politikai cél érdekében hozatnának meg, mert ez teljesen apolitikus törvényjavaslat, ennélfogva nem találok okot arra, hogy miért ne fogadjam el és bár több kívánságunk teljesítését szerettem volná ebben a novellában látni, ezt a keveset is készséggel elfogadom. (Helyeslés és taps a balközépen.) Mnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! Abban a helyzetben vagyok, hogy előttem szóloitt képviselőtársaimmal sok tekintetben egyet érthetek. Teljesen egyetértek legelsősorban a mélyen t. előadó úrral abban, amit Budapest, fejlődésének rendkívüli arányairól mondott. Teljesen úgy áll, mint ahogy mondotta, példanélküli az, hogy Budapest évtizedek alatt milyen amerikai tempóban fejlődött, főképpen polgárságának erejénél fogva, hiszen igen sokszor el volt hagyatva. Petrovácz igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy 15 év alatt nem látott a fővárossal együttérző kormányt. Engedje meg t. képviselőtársam, hogy én régebbi időkre hívjam fel figyelmébe. Ha a régebbi időkből előidézem magamnak a nagy Andrássy Gyula alakját, aki megcsinálta a Sugár-utat, 'ha Wekerle Sándorra, az idősebbre emlékezem, aki 1908-ban a főváros fejlesztéséről hozott törvényt, ha Baross Gáborra emlékezem, aki megcsinálta a zóna-rendszert, akkor igenis elmondhatom, hogy a régebbi időben voltak nagyvonalú államférfiak, akik a jövőbe láttak, tudták, hogy mit jelent a főváros az országra nézve, akik a főváros érdekében, a főváros fejlődése érdekében nagy alkotásokat vittek véghez és intézményeket létesítettek. Ha pedig arra kell válaszolnom, amit a mélyen t. képviselőtársam itt mondott, hogy t. i. az elöljárósági törvény nem vaskos kötet, akkor eltérnek véleményeink. Én t. i. örülök ennek, mert félek a mostani kodifikációtól, amely a paragrafusokat csak úgy önti, legtöbbnyire, érthetetlen nyelven, úgyhogy megértésükhöz jogásznak kell lenni. Ez a törvényjavaslat nem nagyigényű, csak törvényes kötelezettségnek tett eleget. D,e nézzük; csak meg, ma az egész közigazgatási tudomány válságban van. A régi elvek, módszerek legtöbbnyire felőrlődtek, megbuktak. Uj közigazgatás van kialakulóban: a racionalizálás elméleti és gyakorlati megvalósítása, ez a törekvés a közigazgatás minden vonalára vonatkozik. El tudom képzelni, hogy ha ez a törekvés egy új elöljárósági törvényre is alkalmazható, lesznek esetleg olyan elvek, amelyek a közigazgatás egész területén beválnak. Nagyon helyes tehát, ha a miniszter úr ilyen időkben nem vaskos kódexszel jön, hanem a törvény előírásának, követelésnéek megfelelőleg tulajdonképpen technikai kérdést csinál az egész ügyből és technikailag oldja meg azt, ami a törvényjavaslatban van. Én objektív ember vagyok, szeretek mindent tárgyilagosan nézni és az autonómiáknak nagy híve vagyok. Mint ilyen, megállapíthatom, hogy ebben a törvényjavaslatban az autonómiának semmiféle sérelmét nem tudom felfedezni. Teljesen egy véleményen vagyok a mélyen t. képviselőtársammal abban, amit a törvényhatósági tanácsról mondott, már csak azért is, smert ez az intézmény kisgyűlés alakjában az egész országban meg van. De ha meg méltóztatik nézni, például a budapesti : törvényhatósági tanács legutóbbi összeállítását, akkor meg méltóztatik látni, hogy a kormánypártról és az ellenzékről egyaránt a legkiváütése 1936 november 13-án, pénteken. 137 lóbb emberek foglalnak helyet a törvényhatósági tanácsban, alkalmasak, hivatottak arra, hogy egy nagyváros mindenféle ügyét csak az ó szűrőjükön keresztül engedjék a közgyűlés elé. (Petrovácz Gyula: És jól végezték a munkát!) Legnagyobb hibája a törvényhatósági tanácsnak egy volt, az, hogy a nyilvánosság nem volt számára biztosítva, pedig később kialakult épp a törvényhatósági tanács kebelében egy olyan álláspont, amely a törvényhatósági tanács nyilvánosságát is kívánta., Természetesen egy ilyen testület életében vannak momentumok, amelyek nem kívánják a nyilvánosságot, de mindig megvan a módja és a lehetősége annak, hogy magasabb érdekek, — hitelélet, stb.

! — szempontjából az a törvényhatósági tanács zárt ülésen végezze el a maga tennivalóit. Tehát a törvényhatósági tanács úgy összetételénél, mint céljánál lógva feltétlenül kiváló intézmény volt. és kiváló intézmény volt abból a szempontból .is, hogy a (közgyűlés, a törvényhatósági bizottság tagjainak módjuk és alkalmuk volt minden üggyel közvetlenül érintkezni és minden ügybe belenézni, mert hiszen csak az a legnagyobb hiba, amikor egyes ügyek kiesnek és kisiklanak a törvényhatósági bizottság megítéléséből, ami l azután a közérdekre sem lesz jó hatással. Azt, amit t. képviselőtársain a kerületi elöljáróságokról mondott, magam is nagyrészben osztom, de ő talán feledékenységből nem említette meg azt a kuriózumot, amelyet nekem fel IkeR említenem, hogy a törvény értelmében meg vannak választva azok a kerületi választmányok, amelyek hat év óta nem fungálnak. Már 1930-ban és most legutóbb az 1935-ös választásnál szintén megválasztották őket és ezek a kerületi választmányok csak papíron vannak meg azért, mert mind a 14 kerületben nem lehetvén felállítani őket, egy kerületben sem állították fel a választmányokat, pedig azt hiszem, hogy a kerületi választmány, amely a kerületnek kis parlamentje, igenis alkalmas és hivatott arra, hogy a kerület ügyeit, különösen a szegénygondozás és népvédelem terén elintézze. TJgy gondolom, hogy most talán mégis csak el fog érkezni az az ido, hogy a törvényesen megválasztott kerületi választmány, amelyben a társadalom minden rétege képviselve van és amely alkalmas és hivatott arra, hogy úgy a szegénygondozás terén, mint egyáltalában a közérdekkel összefüggő minden ügyben, a kerület érdekeit és jogait képviselje, végre életre kel, mert egészen példátlan eset, hogy egy kerületi választmány tagjai hat év után és a második választás után se gyakorolhassák jogaikat. Ami azonban engem leginkább felszólalásra késztetett és ahol elvi álláspontot foglalok el, az a választói inévjegyzékeik kérdése. Itt. megint ellentétben vagyok Petrovácz t. képviselőtársamimal. Elvileg t. i. a helyzet az. hogy alkalmat és módot kell adni arra, hogy a Választói névjegyzékek egy bizonyos időn belül kiigazíttassanak, mert megtöirténhetik az, ami a legutóbb is megtöirtént, hogy nem a kiírt és előírt időben tartják meg a választás óikat. Ha most megtörténik az, hogy nem a rendes időben, 1940-ben tartják meg a választásokait, — amint a legutóbb is^ hasonlóképpen törtónt — akkor egy elavult névjegyzék alapján választanak, pedig ennek az elavult névjegyzéknek minden hibája és minden ihlányOiS-