Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

48 Az országgyűlés képviselőházának mére berendezkedve, funkcióit annyira-amenynyire jobban el tudta látni, mint a mai szétdarabolt állapotban lévő úgynevezett szukcesszióé államok. , Ez a helyzet kétségtelen. Az is kétségtelennek látszik azonban, hogy hiú reménység, ha mi még tízszer is megismételjük ezt a kérést, ha a kisantant bármelyik fővárosába el is látogatunk és bármilyen barátságos arccal kérjük őket, hogy ez az egyszer szétdarabolt Osztrák-magyar monarchia abban a gazdasági kapcsolatban, hogyan régen volt, még egyszer valahogyan összetákolható legyen. Az pedig teljesen deplaszirt állítás és teljesen hibás annak a beállítása, mintha a magyar kormány valamit is elmulasztott volna abban a tekintetben, hogy a kellő időben felvegye az érintkezést ezekkel az államokkal, hogy legalább abban a szűk keretben és azok között a szűk lehetőségek között, amelyek a jelenlegi helyzetben fennállanak, a gazdasági érintkezést, a gazdasági árucserét, a különböző termeivények kicserélését ezekkel az államokkal meg ne kísérelje. Eléggé ismerjük a legutóbbi 10—12 esztendő tárgyalási anyagát. Lehetetlenül nehéz tárgyalások sorozatai voltak; a legkülönbözőbb kifogásokkal, a legkülönbözőbb propoziciókkal, a legkülönbözőbb ajánlatokkal halmoztak el minket, aminek azonban tényleges és komoly magva végső eredményében mindig az volt, hogy egy tál lencséért adjuk át és adjuk el a mi saját gazdasági berendezkedésünkre vonatkozó jogainkat. Magyarország nem szolgáltathatta ki ezeknél a megállapodásoknál sem- iparát, sem mezőgazdaságát. Magyarországnak csak oly mértékben volt lehetősége ezeknél a tárgyalásoknál kompenzációkat nyújtani és adni, amelyekkel sem ma

: gát ki nem szolgáltatta, sem meglévő ipari berendezkedését nem veszélyeztette. Csehország magatartása például a magyar textilipar berendezkedésével szemben egészen közismert volt, a mezőgazdasági megtorló intézkedéseknek egész sorozatát léptette életbe, és hiába volt minden kísérlet, meg akartak minket törni. A magyar gazdaságpolitikának helyes volt a vezetése akkor, amikör ez ellen az intézkedés ellen menekült ahhoz az egyetlen úthoz, amely nyitva állott számára, és ott kereste termeivényei számára az elhelyezést, ahol az leginkább kínálkozott. Ez pedig kínálkozott Németországban, kínálkozott Ausztriában és kínálkozott a legutóbbi időben Olaszországban. Egy olyan szekérre, amely minket nem vesz fel, ne kéredzkedjünk. A kisantanttal való barátkozásunknak tehát nincsen semmiféle értelme abban a formában, hogy mi egyoldalú lépéseket tegyünk, mutassuk a jó arcot a rossz játékhoz, amikor ezzel szemben a mi vitális igényeink kielégítése szempontjából semmiféle megértést nem kapunk. T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy ezek után rátérjek a mi belpolitikai kérdéseink közül egyes tárcák ügyeinél egy pár olyan különösen szembeötlő tételre, amelyekkel szemben a túlsó oldalról itt a Házban kifogás ugyan nem emeltetett, de mindenesetre a megértésnek az a mértéke sem mutatkozott, amelyet pedig elvárhattunk volna. Én itt mindenekelőtt egy dologra akarok rámutatni, ez pedig a magyar repülés ügye. Magyarország a trianoni szerződés értelmében légihadsereget nem tarthatott, az összes hadianyagot, az összes repülőgépalkatrészeket ki US. ülése 19

S6 június 8-án, hétfőn. kellett szolgáltatnia. A háború végén Magyarországnak meglehetős repülőgépipara volt. Ennek az utolsó szegét is elvitték, de nemcsak ezt tették, hanem még a békeszerződésekben meghatározott időn túl 10 hónappal meghoszszabbították a tilalmat, még pedig a teljes tilalmat a repülésre. Ennek a következménye az lett, hogy Magyarország körülbelül csak a 20-as években kezdhetett egyáltalában arra gondolni, hogy háborús pilótáit összetákolt, egészen idejétmulta gépekre ültette. Amikor Magyarország az első lépéseket megtette, jött a további intézkedés, amely lóerőszámokat állapított meg, még pedig olyan alacsonyakat, amelyek jóformán lehetetlenné tették, hogy a i gép levegőbe emelkedjék. Ez az állapot tartott addig, amíg Magyarország a párizsi megállapodások után, tehát csak 1927 után abba à helyzetbe jutott, hogy tulajdonképpen komoly repülését megindíthassa. Az 1927-es párizsi megállapodásoknak érdekes előzményük volt. A békeszerződések megtiltották Németországnak éppen úgy, mint nekünk, hogy olyan gépeket engedjen be a saját légterülétére, amely gépek egy bizonyos lóerőszámot meghaladnak és így hadicélokra alkalmasak lehetnének. A legtöbb nagy utasforgalmi gép természetesen rendelkezik azzal az erővel, amely alkalmassá teszi arra, hogy háború esetén hadirepülőgépnek legyen felhasználható. Ezek a íiagy nemzetközi repülőgépek, amelyek Németország felett közlekedni szerettek volna és amelyeknek természetes útja a Németbirodalom területe felett vezetett volna, mind túl voltak azon a bizonyos 170-es lóeroszámon. Erre Németország egyszerűen megtiltotta, hogy bármely idegen állam gépe Németország területe felett áthaladjon, hivatkozással a versaillesi szerződés megfelelő szakaszára. Ez az állapot különböző változatokkal körübelül másfél esztendeig tartott, amíg a végén meghívták Németországot és vele együtt Magyarországot is a tárgyalóasztalhoz azért, hogy a két állam a békeszerződések kikötésével szemben megengedje, hogy területén keresztül nagy lóerejű gépek közlekedhessenek, A mi kormányunk, kisebb állam lévén, kevesebb ellentállási lehetőséggel, ehhez már előbb hozzájárult, a németek azonban csah az 1927-es szerződés parafálása után. Az 1927. évi szerződés azonban Magyarország repülési lehetőségeit alaposan korlátozta, hadirepülőgépek tartását továbbra sem engedte meg, a biztonsági légiszolgálatban mindössze 12 személy kiképzését engedte meg. Eltiltotta azt, hogy Magyarországon akár a hadsereg, akár a rendőrség szolgálatában állók magukat pilótává kiképezhessék. Megtiltotta a nagyteljesítményű sportgépeknek akár gyártását, akár behozatalát és Magyarországot kizárólag azokra a géptípusokra korlátozta, amelyek a sportot és bizonyos korlátozott számban a forgalmat szolgálhatják. Ennek eredménye az volt, hogy a magyar repülősport, éppen, mert a sportrepülés és a civilrepülés kellő gazdasági előfeltételei nem voltak meg, nem fejlődhetett. Az a szolgai és leigázott állapot, amelyben Magyarország^ hét vagy nyolc éven keresztül a békeszerződések után volt, elvette még azt az elánt is, amely a magyar repülésügyet jellemezte akkor, amikor még a békében, kint a Rákos-mezőn, annyi sok magyar mérnök, annyi sok különböző magyar szakember kezdett hozzá a legelső, szinte primitív repülőgépkonstrukciókkal a levegő meghódításához. Ez