Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-143
36 Az országgyűlés képviselőházának j dául Knob Sándor igen t. barátom oly meghatóan tudta ecsetelni a nagytőke előnyeit és oly meghatóan tudta megrajzolni előttünk azt, hogy milyen nagy missziót teljesít a tőke a hazában, (Dinnyés Lajos: Gyűjtést indítunk érdekében!) hogy szinte elfogta az embert a vágy, hogy szakítson eddigi politikai elgondolásaival és maga is odaáíljon a kartelek szekerét tolni. (Zaj.) Ezt helyeseljük mi és mondjuk, hogy ezek a törvények, ezek az adórendelkezések megnyugtatók és helyesek? Megvigasztaljuk magunkat a miniszterelnök úr kijelentésével, aki például legutóbb januárban rádióbeszédében Magyarországot egy szép virágoskerthez hasonlította? (Jenes András: Igaza volt!) Jenes igen t. barátom nem hiszem, hogy a faluban meg meri ezt ismételni, ha pedig megismétli, én ismerem őt olyan okos embernek, hogy azt fogja mondani, hogy a virágoskertet temetőre értette. (Jenes András: Mindennap megismétlem a faluban! — Dinnyés Lajos: Nem lesz módja rá!) Mi itt kulisszákat állítunk magunknak, a kulisszákon belül látjuk a békés, megelégedett színt és közben elfeledkezünk arról, hogy ezek csak Potemkin-falak és a kulisszákon túl ott van az élet. Ott van például a Tiszántúl, ahol az emberek már vallásukat hagyják ott tömegesen, ahol az ördögösök, az ördögűzők, a szombatosok, a reszketősök szék tájaiba és a jó Isten tudja, micsoda szektákba tömörülnek az emberek. Szeghalmon már egész utcák vannak, ahol az emberek elhagyták hitüket, vallásukat, már nem bíznak az Istenben, nem bíznak semmiben, halálraítélik magukat. Mi itt az egykéről beszélgetünk, az egykéről morfondírozunk és közben ott az emberek százai odavetik magukat a nemtörődömségnek és pusztulásnak. Mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy itt mindent helyénvalónak, jónak találunk (Egy hang jobbfelől: Nem is mondja senki!) és a jövő ezerév kontúrjait látjuk kibontakozni, mert a jövő ezer év kontúrjaihoz, hogy azok necsak rajzok maradjanak, a jelen vezet. A jelen nemzedéket kell megmenteni ahhoz, hogy a jövő nemzedék ezek helyén kellőképpen felemelkedhessek, (vitéz Sebestyén Kálmán: Ügy van! De konzerválni kell, nem leépíteni és tönkretenni!) Az adóteher ma nálunk egy személyre 77 pengő. (Csoór Lajos: Csak?) Körülbelül 9 millió ember él az országban és körülbelül 700 millió pengő az az összeg, amelyet az állam bevesz: ha jól tudom, 683 millió pengő esik direkt az adókra és 13 millió pengő más tárcabevétel. Egy személyre tehát 77 pengő adó esik. Ez a 77-es szám — a Bibliában is szerepe volt ennek — szerencsés szám, a magyar adórendszerben azonban nagyon szerencsétlen szám. Békeidőben 45 aranykorona volt az adófejkvóta, ez körülbelül 55 pengőnek felel meg, pedig akkor a békeidőben egy gazdaságilag sokkal hatalmasabb, erő seb b Magyarország volt az, amely ezt az adóterhet elviselte. Ehhez a 77 pengős fejkvótához még hozzájárul az autonómiák terhe is, amely 66%, 100%, sőt tudunk olyan helyeket, olyan vidékeket, ahol jóval meghaladja a 100%-ot is. Ez az előbb említett 77 pengős fejkvóta tehát tulajdonképpen a 100 pengőt is meghaladja. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Lehet^ ilyen körülmények között a tömegeknek reuzálniok, lehet ilyen körülmények köIfS. ülése ÎÙ36 június 8-án, hétfőn. zött arról ábrándoznunk, arról gondolkodnunk, hogy itt egy jobb, boldogabb, szebb jövendőt tudunk megépíteni a nélkül, hogy ezekhez a kérdésekhez hozzányúlnánk? En mély tisztelettel hajlok meg a pénzügyminiszter úr előtt. Nagy örömmel vettem, amikor meghallottam, hogy az egy szoba-konyhás lakásokkal kapcsolatban elengedik az adót, ez azonban csak egy kis bátortalan lépés volt. Nagyon szép lépés volt, de csak egy lépés,, amelyet megdicsérhetünk; sajnos azonban, nem egy lépésre volna szükségünk, hanem egy hosszú menetelésre, (Jenes András: Hosszú lépésre! — Derültség.) hogy valamilyen tényleges és /konkrét eredményt lássunk. T. Ház! A 95 pontban benne van a tisztviselők pragmatikája is. Mi történt? Lett valami a tisztviselői pragmatikából? Semmi! Pedig kétségtelen, hogy a tisztviselők ez után áhitoznak, mert a tisztviselőknek ma nincs szabadságuk, nincs választójoguk. Azt senki nem meri állítani, hogy egy tisztviselő ma, — habár a választási törvényben le van rögzítve a joga — szabadon merne élni ezzel a jogával. A tisztviselő• ma leltári anyag. Nos, hát az én szerény véleményem szerint a- titkos választójog veszedelmén, amelytől annyira félnek, nagyon segíteni fog a tisztviselőtársadalom választójoga. Ne méltóztassanak attól felni, hogy az a tisztviselő, ha egyszer a szíve szerint szavazhat, rögtön odaáll a hazát felforgatók társaságába, lakiket különben ebben a pillanatban itt a parlamenti pártok között nem is találunk. Mi, akik arra törekszünk, hogy olyan képviseletünk jöjjön Össze, amely tényleg alkalmas arra, hogy ezt a nemzetet hajaiból és elese ttségéből kivezérelje, igenis arra kell, hogy törekedjüník ezután, hogy ennek a parlamentnek a nívója minél magasabb legyen, tehát arra is kell törekednünk, hogy az országnak az az értékes intelligens tömege, a tisztviselői tábor, részt vegyen ennek a parlamentnek a kimunkálásában, (Egy hang a jobboldalon: Es most nem vesz részt 1 ?) Sajnos, nem, mert hiszen ha ki van adva, hogy hol az álláspontja, hol a helye, akikor nem vesz részt a parlament kimunkálásában, akkor csak egy dologban vesz részig abban, hogy a nép akarata hamis megvilágításiban kerüljön elő. Elhiszem, nem vonom kétségbe, hogy nagyon sok tisztviselő lenne, aki titkosan is Gömbös. Gyula kormányzati politikája mellé állna, ennelk azonban nem lenne szabad csak feltevésnek lennie, ezt bizonyossággal kellene érezni, meg kellene tehát adni nekik azt a jogot, hogy szavazati jogukat szívük szerint gyakorolják. Azt hiszem, hogy ezek szintén úgy tekinthetők, imint a bizalmatlanságnak meglehetős súlyos és meglehetős kézenfekvő okai. T. Ház! Hány szép kijelentés hangzott el az álláshalmozások dolgában. Méltóztassanak megnézni egy főiskolás lapot, — ezek a főiskolások igazán nem mondhatók marxistáknak, ezek az úgynevezett intranzigens hazafias egyesületek tagjai — hogy milyen elkeseredetten írnak erről a kérdésről. Névsorokat közölnek, fáj nekik, hogy a nyugdíjba ment méltóságos urak elveszik előlük a díjnoki állást. Mire való ez? Az a felelet, hogy annak a méltóságos úrnak a szakértelmét nem lehet nélkülözni. Ha valaki nyugdíjba megy s megkapja a maga teljes fizetését, az ne üljön be egy díjnoki állásba, mert nincs nélkülözhetetlen einher, nincs olyan reszort, ahol ha a főnök nyugdíjba megy, ne lenne ott az utánpótlás,
