Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

Az országgyűlés képviselőházának 143. ülése 1936 június 8-án, hétfőn. 37 az a második-harmadik ember, aki egyébként is mindig a főnök helyett szokott dolgozni. A főnök nagyon ritkán dolgozik, örvendetes r kivételek is vannak, de nem hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr el fog menni díjnoknak, ha majd nyugdíjba megy. Akik egész életüket tényleg kemény munkával átdolgozzák, azok a nyugdíjat jól megérdemelt tisztességes, becsületes megpihenésneik tekintik és^ semmi kedvük, hogy olyan idegőrlő munka után ismét beüljenek abba a hivatalba, hogy alárendelt szerepben ott körmölgessenek. Azokat a főnököket, akik legtöbbször a nevüket írják alá, igazán könnyen lehet nélkülözni, névaláírásra akármelyik tisztviselőt he lehet ültetni egy polcra; de rendszerint egyébként is azon a helyen, ahová 'beültetik, nem is vezet és nem is folytat vezetői tevékenységet. Itt vannak az állástalan diplomások ezrei. (Zaj.) Mi jóízűen mosolygunk ezeken a prolémákon, de azok az állástalan diplomások nincsenek anyagilag úgy megfundálva, mint ebben a szerenesés pillanatban mi magunk, akik ezen a kérdésen néha-néha elmosolygunk. Ezeknek az embereknek keserves és nyomorúságos a sorsa, ezek az emberek idetekintenek, a magyar parlamentre, vágyóan, kérőén, reménykedve és azt hiszik, hogy itt csupa érző szívvel, nem pedig mosolygó arccal fognak találkozni akkor, ha az ő problémáikat valaki itt fejtegetni merészeli, (vitéa Sebestyén^Kálmán: Minden oldalon megértésre talál ez a probléma! — Dinnyés Lajos: Csináljuk meg! — Br. Berg Miksa: Mosolygó többség! — Zaj.) Olyan kérdés ez, ahol minden magyar ember arcának el kell komorodnia. Ez nem ama témák közé tartozik, ahol az arcoknak fel kell derüniök. Ez kétségkívül a legsúlyosabb és a legszomorúbb problémák egyike. Erről beszélünk, erről jajgatunk, erről sírunk, mert ez a magyar középosztály jövője. Ha ezeket az állástalan diplomásokat ott hagyjuk vergődni, ott hagyjuk sínylődni s megengedjük, hogy megérjék a 35-ik és 40-ik évet és még mindig nincs semmiféle kenyér a kezükben, akkor mi nem tettünk semmi olyat, ami az országnak tényleg és komolyan érdekében állna. A legelső: az emberanyag megmentése, minden más esak későbbi probléma; a föld népének a megmentése, a többi lakosságnak kenyérhez való juttatása és ezek között az állástalan diplomások megsegítése is. Hát lehetséges az, amit a multkorjában r például a postánál hallottam, hogy egy szegény fiatalember, aki a postánál alárendelt helyzetben volt, elvégezte az iskolákat, elvégezte az egyetemet... Elnök: A bszédideje lejárt, képviselő úr! Duün Jenő: ... és amidőn . az egyetemi végzettségére való hivatkozással valami méltóbb állást akart kérni, nem azzal a kifogással találkozott, hogy nincs hely, nincs üresedés, hanem azt mondották neki, hogy aki egyszer ilyen alsóbbrendű állást töltött be, az magasabb állásba már nem kerülhet! Szerény véleményem szerint ez is benne van a rendszer betegségében és miután általában én jennek az egész rendszernek a felépítését politikai vonatkozásban helytelennek tartom, ezért az appropriációs javaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés és taps a bololdalon.) Elnök: vitéz Balogh Gábor képviselő urat illeti a szó. i i ' í vitéz Balogh Gábor: T. Képviselőház! Meglehetősen nehéz helyzetben vagyok, mert az volt a feltett szándékom, hogy a legteljesebb tárgyilagosság hangján tegyem meg észrevételeimet a napirenden lévő javaslathoz, (Br. Berg Miksa: Meg lehet tennie most is!) az előttem szólott t. képviselőtársam azonban álláspontjának és véleményének kifejtésénél az agresszivitásnak olyan mértékét tartotta helyénvalónak, (Dinnyés Lajos: Baross Gábort nem hallotta a képviselő úr!) amely agresszivitás odáig ment, hogy még azt is kifogásolta, hogy mi itt egy pár mosolyt megengedünk magunknak. Én nem vagyok hajlandó osztani azt a sötét pesszimizmust, amely kitűnik előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédéből és bá^ tor vagyok ezzel szemben leszögezni, hogy ez — hála Istennek — nem is felel meg a tényeknek. (Mózes Sándor: Sajnos, megfelel!) Ebben az országban nincsen meg az a sötét elkeseredettség, amire az igen t. képviselő úr rámutatott, sőt tovább megyek: rossz szolgálatot tesz a nemzeti ügynek az, aki így akarja beállítani a közállapotokat. (Dulin Jenő: Tessék a Tiszántúlra elmenni! — Zaj.) Engedelmet kérek, aki tárgyilagosan nézi a dolgokat, az előtt nyilvánvalónak kell lennie annak, hogy ez tendenciózus, túlzott és lelkiismeretlen beállítása a közállapotoknak. (Gaal Olivér: Ez a tendenciózus! — Dulin Jenő: Tessék a Tiszántúlra elmenni! — Zaj.) Bocsánatot kérek, kénytelen voltam megtenni ezt a nyilatkozatot, mielőtt visszatérnék arra az eredeti elhatározásomra, hogy igenis minden néven nevezendő pártpolitikai ellentét kiélezése nélkül, lehetőleg még a polémikus hangot is letompítva, fogok foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyek a vita rendjén felmerülhetnek. Itt mindjárt azzal kezdem, hogy egyetértek igen t. képviselőtársammal abban, hogy a felhatalmazási vita a bizalom vagy a bizalmatlanság kérdése. (Mózes Sándor: Ugy van!) Nagyon természetes, hogy a bizalom vagy a bizalmatlanság kérdésével kapcsolatban a politikai kérdések egész sorozata merül fel. Politikum ez a javaslat és éppen ezért fokozott mértékben kötelességünk, — mert veszélyes terrénumon járunk —- hogy igyekezzünk a tárgyilagos hangot megőrizni, mert, azt hiszem, t, képviselőtársaim, nem lehet közöttünk véleményeltérés a tekintetben, hogy itt a parlamentben legalább" is meg kell őrizni a tárgyilagosság szükséges mértékét. (Mózes Sándor: Dulin teljesen tárgyilagos volt! — Gaal Olivér: Itt kell megvilágítani a kérdéseket!)^ Méltóztassanak megengedni, hogy ezek után röviden válaszoljak előttem szólott t. képviselőtársam beszédére es mindjárt lojálisán elismerjem, hogy voltak olyan kívánalmak, olyan követelmények, amelyek nemcsak az ő mentalitásában, nemcsak a t. túloldali pártok mentalitásában élnek, hanem mélyen benne gyökereznek az egész magyar nép lelkületében. Abban a tekintetben, amit t. képviselőtársam például az adórendszer igazságtalanságáról és arról mondott, hogy ez mennyire sújtja a magyar föld népét, teljesen egyetértünk és nekem legfeljebb az ellen a mód és a forma ellen lehet kifogásom, ahogyan mondanivalóit előterjesztette. Hivatkozom ezzel kapcsolatban arra, (Gaal Olivér: Micsoda rendreutasítások!) hogy nemcsak a ma n t. ellenzéki pártok részéről elhangzottak tekintetében, hanem az egész vita folyamán elhangzott óhajok, kívánalmak és követelmények tekintetében is, —különösen ami a gazdasási és szociálpolitikai irányú követelményeket illeti